Joáv Gallant védelmi miniszter és Becalel Szmotrich pénzügyminiszter tárgyalócsapatai a koalíciós megállapodásoknak megfelelően megegyeztek a hatáskörökről

A BreuerPress és a HetiTV hírei 2023.02.24.

A háború mérhetetlen szenvedést hozott Ukrajnára és egész Európára, a fegyveres konfliktusnak ezért mielőbb véget kell érnie – közölte Szijjártó Péter.

Az infláció gyorsulása felfalja a magyar emberek fizetését – mondta Kálmán Olga, a Demokratikus Koalíció frakciószóvivője.

Joáv Gallant védelmi miniszter és Becalel Szmotrich pénzügyminiszter tárgyalócsapatai a koalíciós megállapodásoknak megfelelően megegyeztek a hatáskörökről.

Vlagyimir Putyin kereken egy éve, február 24-én hajnalban jelentette be a „különleges katonai művelet végrehajtását” a Donyec-medencében.

Belföldi hírek:

A háború mérhetetlen szenvedést hozott Ukrajnára és egész Európára, a fegyveres konfliktusnak ezért mielőbb véget kell érnie, a magyar kormány ezt az álláspontot képviseli az ENSZ közgyűlésén is – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A tárcavezető arról számolt be, hogy a rendkívüli ülést azért hívta össze a világszervezet, mert ma van egy éve annak, hogy kitört a háború Ukrajnában. „Az a háború, amelyről egy éve még nem gondoltuk, hogy ennyire hosszú és ennyire brutális lesz. Az a háború, amely mérhetetlen szenvedést hozott Ukrajnába és ide Európába is” – jelentette ki. Hozzátette, a magyar emberek már eddig is rendkívül magas árat fizettek, itt az infláció, az energiaárak, az élelmiszerárak is az egekbe emelkedtek, és az ukránok mellett nagyon sok magyar is meghalt – tette hozzá. Szijjártó Péter leszögezte: „mi nem akarjuk azt, hogy további emberek essenek ezen háború áldozatául, nem akarjuk azt, hogy még több ember haljon meg, hanem azt akarjuk, hogy ez a háború azonnal érjen véget, legyen minél előbb tűzszünet, legyenek minél előbb béketárgyalások, mert az emberéleteket csak így lehet megmenteni”.

Az infláció gyorsulása felfalja a magyar emberek fizetését – mondta a Demokratikus Koalíció frakciószóvivője. Kálmán Olga elmondta, hogy idén januárra 25,7 százalékra nőtt az általános drágulás mértéke, az élelmiszerek ára pedig 44 százalékkal emelkedett. Papíron hiába emelkednek a keresetek, ha a kormány nem képes megfékezni a „történelmi mértékű élelmiszerdrágulást, ha nem akarja megszüntetni a hétszeres rezsiemelést” – fogalmazott a képviselő, kijelentve: csak az európai uniós pénzek hazahozatala, a magyar gazdaságba vetett bizalom visszaszerzése és az euróbevezetés céldátumának kijelölése állíthatja meg a Kámán Olga által megfogalmazott „orbáni inflációt”. A FIDESZ szerint az európaiak, a magyarok biztonságát és jólétét az a háborúpárti politika és szankciós infláció falja fel, amit többek között a DK is képvisel, állították a párt közleményében.

Igen példamutató és bátor döntés volt az amerikai elnöktől, hogy Kijevbe látogatott, mondta Jeszenszky Géza volt külügyminiszter, nagykövet a Heti TV Pirkadat című műsorában. Hozzátette, számos európai vezető már járt Ukrajnában, de a világ vezető hatalmának elnöke egy egészen más eset. Azért is volt fontos a látogatás, mert Biden nem csak fegyverek tekintetében ígért támogatást, hanem azt is leszögezte, kétpárti az a pozitív hozzáállás, amit az amerikai politika tanúsít Ukrajna irányába. Ez mindenképpen jelentős és fontos gondolat volt, tette hozzá a politikus. Az amerikai szándékok mindig is egyértelműek és pozitívok voltak, természetesen a 20. században akadhatott olyan helyzet, legyen szó a 60-as évek Iránjáról, vagy a mostani Afganisztánról, ahol a kivitelezésben akadtak problémák, ugyanakkor egy dolgot le kell szögezni, az Egyesült Államok nem hagyja magára Ukrajnát, mert Ukrajna küzdelme egyben az atlantista gondolkodás küzdelme is. Jeszenszky Géza szerint Amerika szövetségi rendszerben gondolkodik, partnerként tekint a baráti országokra. Hozzátette, az amerikai nagykövetek véleményei nem az országok belügyeibe való beavatkozásnak, hanem inkább egy baráti kritikának kell tekinteni, amit meg kell hallgatni.

Külföldi hírek:

Joáv Gallant védelmi miniszter és Becalel Szmotrich pénzügyminiszter tárgyalócsapatai megállapodásra jutottak a júdea és szamáriai polgári közigazgatás hatáskörének Szmotrichra való átruházását célzó keretben, a koalíciós megállapodásoknak megfelelően. A részleteket ismerő politikai források szerint a Polgári Közigazgatás hatáskörébe tartozó ügyek többsége Szmotrich hatáskörébe kerül, a miniszterek közötti végrehajtási kérdésekben felmerülő vitákat pedig Benjámin Netanjahu miniszterelnökkel közös mechanizmussal oldják meg. Gallant követelésének megfelelően abban is megállapodás született, hogy minden, ami a katonai erők tevékenységével kapcsolatos, továbbra is a Központi Parancsnokság vezetőjének felelőssége marad, és nem keletkezik kár a parancsnoki láncban. A Polgári Közigazgatás vezetője tiszt marad. Helyettese civil lesz, Szmotrich bizalmasának alárendelve, közölte a Kan közszolgálati műsorszolgáltató. Az illegális épületeket leromboló egység a helyettes alatt fog működni. Feladata lesz továbbá az építési tervezés és a telekkönyvezés. Az elmúlt hetekben Gallant és Szmotrich emberei egyébként több megbeszélést folytattak a hatáskörök átruházásával kapcsolatban, tekintettel arra, hogy a védelmi miniszter ellenzi a lépést.

Vlagyimir Putyin kereken egy éve, február 24-én hajnalban jelentette be, hogy „különleges katonai művelet végrehajtását” rendelte el a Donyec-medencében. Az orosz elnök egészen pontosan úgy fogalmazott, hogy nem szerepel tervei közt Ukrajna megszállása, ugyanakkor törekedni fog a „nácimentesítésre és a demilitarizálásra”. A háború kezdetén szinte azonnal megkezdődött Ukrajnában a hadműveleti állományhoz tartozó tartalékosok behívása szolgálatra. Behívót a 18 és 60 év közötti korosztályba tartozó tartalékosok kaptak, tisztek, altisztek és közállományú katonaként leszereltek egyaránt. Senki nem számított arra, hogy a háború így elhúzódik. Az ukránok mára már erőszakkal kényszersoroznak, az oroszok mozgósítanak. A háború kezdete óta objektív források alapján legalább 12.000 civil vesztette életét köztük 500 gyermek, és megközelítőleg 150.000 ukrán-, illetve nagyjából 175.000 orosz katona halt meg. Az Európai Unió mindeközben már a 10. szankciós csomaggal próbálkozik, azonban Putyin korábbi kijelentései alapján az orosz gazdaságot nem gyengítik nagy mértékben a szankciók. A háborúnak egyelőre senki nem látja a végét.

A háború kitörése után egy évvel mintegy 82 ezer ukrajnai menekült él Hollandiában, harmaduk vissza akar térni hazájába, amint az ország ismét biztonságos lesz a holland statisztikai hivatal friss felmérése alapján. A Hollandiában lévő ukrajnai menekültek másik harmada inkább az országban maradna. A biztonsági helyzettel kapcsolatos aggodalmak mellett a hollandiai munkalehetőségek is jelentős szerepet játszanak megfontolásaikban. A további egyharmad még mérlegeli, hogy visszatér-e Ukrajnába. A felmérés szerint, 16 700 menekült már visszatért hazájába, a többiek nagyrészt hollandiai nagyvárosokban, Amszterdamban, Rotterdamban, Hágában és Utrechtben telepedtek le. A lakosok számához viszonyítva az Utrecht tartománybéli Renswoude településen él a legtöbb ukrán menekült, ezer lakosra 33 fő jut.

A cseh kormány újabb katonai segélyszállítmányt hagyott jóvá Ukrajnának, és továbbra is küldeni fog felszereléseket a készletekből – közölte a védelmi miniszter. Jana Cernochova beszámolója szerint tavaly óta a hadsereg eddig 38 harckocsit, 55 páncélozott járművet, négy repülőgépet és 13 önjáró löveget küldött. Emellett a minisztérium katonai egészségügyi anyagokat, valamint sugárvédelmi, vegyi és biológiai védelmi anyagokat, katonai felszereléseket, lőszert és alkatrészeket adományozott Ukrajnának. A prágai kormány szerdán döntött egy újabb szállítmányról Ukrajna számára – jelentette ki Cernochova anélkül, hogy részletekbe bocsátkozott volna.

A berlini amerikai nagykövetség egy nappal Oroszország Ukrajna elleni háborújának kezdete előtt, már 2022. február 23-án tájékoztatta Robert Habeck német alkancellárt, hogy másnap megkezdődik a támadás – ezt maga a politikus hozta nyilvánosságra. Az alkancellár-gazdasági miniszter egy német hírmagazin által közölt összeállításban elmondta, hogy 2022. február 23-án kora este látogatói érkeztek az amerikai nagykövetségről. Az illetők a másnapi támadás előkészületeiről tájékoztatták. „Kaptam egy dossziét, amelyben az állt, hogy a vérkonzerveket kiolvasztották, a rakétavetőket betöltötték, a járműveket megjelölték és a csapatok egyértelműen a határ felé tartanak” – mondta Robert Habeck. Az anyag alapján „világos volt, hogy a háború elkezdődik és keserű valósággá válik” – mondta a Zöldek politikusa.

Három külügyi tisztviselő szerint, tíz nappal az ukrajnai háború kezdete előtt Michael Brodsky, Izrael kijevi nagykövete titkos üzenetet küldött Jeruzsálembe, amely fontos részleteket tartalmazott az orosz inváziós tervekről. Azt állították, hogy az oroszok hamis zászlós műveletet próbálnak végrehajtani Kelet-Ukrajnában, hogy úgy tűnjön, mintha Ukrajna támadna először. Az Egyesült Államok és más tisztviselők hasonló állításokat tettek, de ilyen műveletre nem került sor. Jáir Lapid akkori külügyminiszter felhívta Naftali Bennett akkori miniszterelnököt, aki Bahreinben volt, hogy megvitassa az izraeli nagykövetség kiürítését, melyre két napon belül sor is került. Az izraeli tisztviselők ekkor már biztosak voltak abban, hogy háború lesz.

Novák katalin köztársasági elnök Varsóban találkozott Joe Biden amerikai elnökkel. „A háborúról beszéltem az amerikai elnökkel, akinek hangsúlyoztam, mielőbbi békekötésre van szükség, a magyarok békét szeretnének” – írta közösségi oldalára Novák Katalin köztársasági elnök. Joe Biden négynapos lengyelországi és ukrajnai látogatásának zárásaként a NATO keleti szárnyának vezetőivel találkozott. Varsóban tartott beszédében bejelentette, hogy újabb szankciókkal készülnek, valamint arról is beszélt, hogy jövőre a NATO minden tagját vendégül látja egy csúcstalálkozón az Egyesült Államokban. Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára azt mondta, hogy egy évvel a háború megindítása után látható, hogy Putyin elnök nem a békére, hanem további háborúzásra készül. Hozzátette, hogy azt nem lehet tudni, hogy a háború mikor ér véget, de utána biztosítani kell, hogy ne ismétlődjön meg a történelem.

Időjárás:

Ma általában erősen felhős, de helyenként felszakadozó felhőzet lesz a meghatározó. Este egy mediterrán ciklon hatására mindenütt felerősödhet a szél. A hőmérséklet jellemzően 10 – 16 fok köré emelkedik.