Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház infektológus főorvosa: Ez egy fontos lehetőség lenne, ami nem is kerül sokba

Ez egy fontos lehetőség lenne, ami nem is kerül sokba

 

Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház infektológus főorvosa a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt a koronavírus járványról, valamint a HIV szűrés fontosságáról.

 

 

A főorvos legelőször a koronavírus járványról beszélt. Mint elmondta, a szennyvízben előforduló koncentráció, valamint a kórházba kerültek száma is csökken. Ez azt jelenti, hogy jelen pillanatban a koronavírus járvány csökkenőben van. Ugyanakkor a szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy a „jelenleg” szót nem szabad figyelmen kívül hagyni, hiszen a covidnak újabb alváltozatai jelentek meg Amerikában, Izraelben és Európában. Azt nem lehet tudni, hogy ezek berobbannak-e, és milyen mértékben. A szakember szerint a coviddal kapcsolatos kutatások is átalakultak, a korábban fontosnak tartott antitest terápia is kikerült a protokollból az újabb alváltozatok megjelenése miatt.

A főorvos szerint, eddig aki beoltatta magát, felvette az ismétlő oltást, az valamiért kevesebb figyelmet fordít a betegségre. Sokak véleménye szerint azonban most nem kampányokat kellene folytatni, hanem megértetni az emberekkel, hogy évente akár az influenza elleni oltással együtt is vegyék fel az új koronavírus elleni vakcinákat, amelyek védelmet tudnak nyújtani a folyamatosan megjelenő variánsokkal szemben is. Azok pedig, akik a veszélyeztetett csoportokba tartoznak, ez utóbbi oltást akár évente kétszer is felvehetnék. Jelenleg azonban az a helyzet, hogy egyre kevesebben jelentkeznek az oltópontokon. Vannak olyan helyek, ahol szinte egyetlen ember sem jelenik meg az adott napokon.

            Szlávik János kifejtette, nagyon fontos lenne, ha az emberek továbbra is elővigyázatosak lennének, figyelnének magukra. Az már pozitív változás, hogy most is lehet látni az embereket a tömegközlekedési eszközökön, az utcákon maszkot viselve. Megjegyezte azt is, hogy Kínából most a zárlat feloldása után sokan utaznak, azonban az ottani adatok miatt sok fogadóországban a repülőtereken szűrik őket, elsősorban az elővigyázatosság érdekében. Mint a szakember kifejtette, Magyarországról is sokan repülnek külföldre, trópusi országokba, szerencsére az utazók felismerték azt, hogy szükségesek a különböző védőoltások, hogy ne kapjanak például hastífuszt.

            A szakember beszélt arról a felvetéséről, amit már korábban is hangoztatott, mely szerint fontos lenne, hogy itthon is szűrjék a terhes anyákat HIV-re. Vannak olyan országok a világban, amelyek súlyosan fertőzöttnek számítanak, ahol a terhes nők nem is tudják, hogy HIV pozitívak, a született gyermekek így közel egyharmada lesz beteg. Őket kezelni nagyon nehéz. A WHO ezért is döntött úgy, hogy felhívja az országok figyelmét a terhesek HIV szűrésére is. Szerencsére Magyarországon évente maximum egy ilyen esettel találkoznak az orvosok, de mint a szakember megjegyezte ez is több, mint kellene. Egyszerűen csak határozni kellene arról, hogy itthon is szűrjék a terhes nőket HIV-re, ez egy fontos lehetőség lenne, ami nem is kerül sokba. Már azért is, mert az állapotos nőknél az első trimeszterben amúgy is kötelező a szűrés a szifilisz és a hepatitis B ellen. Ugyanabból a levett vérmennyiségből el tudnák végezni a HIV szűrést is. Amennyiben a terhesség első harmadában kiderül valakiről, hogy HIV pozitív, úgy azonnal meg kell kezdeni a gyógyszeres kezelést, és így a születendő gyermek szinte biztosan egészséges lesz. A főorvos szerint az orvosszakmai kollégiumoknak kellene ezt indítványozni a kormány felé.

Köszönöm az interjút  Breuer Péter