Nyitrai Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője, miniszterelnöki főtanácsadó a Heti TV Pirkadat című műsorában

Ez egy össznemzeti ügy

Nyitrai Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője, kiemelet társadalmi
csoportokért felelős miniszterelnöki főtanácsadó a Heti TV Pirkadat
című műsorában beszélt az ellenzékről, az uniós megállapodásról,
valamint szóba került a munkája is.

A politikus elmondta, a mostani legújabb, tizenötödik alkalommal
megszervezett nemzeti konzultáció is arról szól, hogy a kormány
párbeszédet folytat az emberekkel, megkérdezi a véleményüket. Most
éppen a brüsszeli szankciók a téma, mert a kormány úgy véli, ezek a
rendelkezések azok, amelyek jelenleg Európának és Magyarországnak
ártanak a leginkább, és ezért kérdezik meg az embereket.

Nyitrai Zsolt az ellenzékről is beszélt, megjegyezve,
egyrészt botrányos az a nemrégiben kiderült ügy, ami az ellenzék
amerikai támogatásáról szól. Hozzátette, a pártfinanszírozási törvény
egyértelműen kijelenti, nem lehet külföldről pénzeket elfogadni, ám az
ellenzék volt miniszterelnök jelöltje komoly összegekről beszélt. A
hírek szerint 3 milliárd forint értékben érkezett támogatás
Amerikából. A politikus megemlítette, talán nem véletlen a
dollárbaloldal kifejezés, ahogy az is érthetetlen, miért próbálják
elhitetni az emberekkel, hogy a támogatók ezért a pénzért nem kértek
semmit. Elegendő csak az Európai Parlament legutóbbi szavazására
gondolni, ahol az ellenzéki képviselők is azt mondták, vonjanak meg
Magyarországtól támogatásokat. Talán azt is ki lehet jelenteni, ezt is
kérésre tették. Pedig azt kellene látni, ez egy össznemzeti ügy, ez a
pénz Magyarországnak, a magyar embereknek jár. Azt is kijelentette, az
EP döntése nem korrekt, de szerencsére a kormánynak az Európai
Bizottsággal kell megállapodni, amelyikkel korrekt szakmai viszonyt
ápol. Magyarország minden feltételt teljesített.

Arra a kérdésre, hogy amennyiben mégsem érkezik meg a
támogatás, van-e B terv, a politikus kijelentette, a
miniszterelnöknek, mint felelős vezetőnek, stratégának, van a fejében
elképzelés, de a magyar kormány leginkább az A tervre készül, azaz
arra, hogy a források megérkeznek. Így lehet pénz, például a
pedagógusok béremelésére is. Nyitrai Zsolt szerint mindenről
folyamatosan beszélni kell, például a kiemelt társadalmi csoportok
képviselőivel, szervezeteivel, amit folyamatosan meg is tesznek.
Érkeznek kérdések az uniós vitákról, az energia- és gazdasági
válságról, arról, hogy ezek a szervezetek továbbra is kapnak
támogatásokat. A politikus elmondta, minden alkalommal felvilágosítják
őket, hogy a kormány partnernek tekinti ezeket a szervezeteket, a
kommunikáció folyamatos, és továbbra is támogatni fogják őket.

köszönöm a beszélgetést .Breuer Péter