A Központi Választási Bizottság kizárta a Jamina párt korábbi szakadár képviselőjét – Amicháj Siklit, aki így nem indulhat a következő választáson

A BreuerPress és a HetiTV hírei 2022.09.30.

Gulyás Gergely, a miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón a Heti Tv több kérdésére is válaszolt.

Kiválóak Horvátország és Magyarország katonai kapcsolatai – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf, honvédelmi miniszter.

A Központi Választási Bizottság kizárta a Jamina párt korábbi szakadár képviselőjét – Amicháj Siklit, aki így nem indulhat a következő választáson.

Vlagyimir Putyin orosz elnök a Kremlben rendezett ünnepség keretében írja alá a megállapodást négy délkelet-ukrajnai terület Oroszországhoz csatlakozásáról.

Belföldi hírek:

Ezeréves államiságunk meghatározó eseményeként méltatta az Aranybulla nyolcszáz évvel ezelőtti kibocsátását a köztársasági elnök. Novák Katalin a Parlamentben, az Országgyűlés Hivatala által a dokumentum kiadásának jubileumára rendezett programsorozat ünnepélyes emlékülésén szólalt fel. Hangsúlyozta: az Aranybulla alkotmányos fejlődésünk alapja és hivatkozási pontja lett, „a ma magyarjainak is megerősítés és önbecsülésünk egyik forrása; megerősít bennünket abban, hogy méltók vagyunk atyáink örökségére és mások tiszteletére, arra emlékeztet, hogy nem elszenvedjük, hanem magunk is írjuk Európa történelmét”. Az Aranybulla a magyarok szabadság és törvényesség iránti történelmi elköteleződésének bizonyítéka, egyben kiállás az ország érdekeinek elsőbbsége mellett – fogalmazott a köztársasági elnök.

Gulyás Gergely, a miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón a Heti Tv több kérdésére is válaszolt. Az Európai Bizottság elnökének, az olaszországi választás eredményét kritizáló mondatai kapcsán kérdésünkre Gulyás Gergely elmondta, mindenkinek tiszteletben kell tartani egy választás végeredményét, különös tekintettel egy uniós tisztségviselőnek, ha az a választás az egyik tagállamban történik. Ha a lengyel, a cseh, a magyar és a leendő olasz kormányt nézzük, tette hozzá, akkor kijelenthető, hogy kétszer annyi polgárt képviselnek ezek a koalíciók, mint az Európai Néppárt pártjai. A választások egyértelmű vesztese az EPP, és nem túlzás azt állítani, hogy a Néppárt feladott mindent a hatalomért, hogy végül elveszítse azt. A magyar kormány kifejezetten örült ennek az eredménynek, és az is igaz, hogy a miniszterelnök kiváló kapcsolatokat ápol a leendő olasz kormány pártjainak vezetőivel. Azt is szerette volna megtudni a Heti Tv, hogy állnak a tárgyalások a kormány és Budapest között a fővárosi tömegközlekedés támogatásának, valamint fejlesztésének ügyében. Valamint azt is szerette volna megtudni szerkesztőségünk, hogy mi történik a fővárosi közvilágítással. A kancelláriaminiszter válaszában elmondta, a kormány továbbra is akar tárgyalni, nagyon sok minden függ a fővárost irányító politikusoktól, illetve a mögöttük lévő pártoktól. Hiszen például fontos lenne, hogy az uniós támogatásokhoz való hozzájutást ne akadályozzák meg. Amennyiben rendelkezésre állnak a források, úgy a fejlesztések is megvalósulnak. Ami a közvilágítást illeti, a miniszter kijelentette, ez egy önkormányzati közfeladat, azaz erre minden településnek forrást kell biztosítani, főleg az ország leggazdagabb városának. Ám természetesen, ahogy az korábban elhangzott, a kormány hajlandó segítséget nyújtani a nehéz helyzetbe került önkormányzatoknak.

Kiválóak Horvátország és Magyarország katonai kapcsolatai – mondta a honvédelmi miniszter, miután megbeszélést folytatott horvát partnerével csütörtökön Budapesten. Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte: ennek a kapcsolatnak az egyik legfontosabb eleme a székesfehérvári székhelyű Közép-Európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokság (HQ MND-C), amelyet Horvátország és Magyarország közösen hozott létre 2020-ban, és amelyhez tavaly Szlovákia keretnemzetként csatlakozott. A régió három vezető országa a NATO itteni katonai irányításának záloga, működtetője, „mi ismerjük a legjobban a régiónkat, ezen a három nemzeten keresztül tudja a NATO a katonai érdekeit és védelmi műveleteit irányítani” – fogalmazott. Mario Banozic, Horvátország védelmi minisztere kiemelte: a két ország mint szomszédok, EU-tagok és felelős NATO-szövetségesek, nagyon sok közös kihívásban és érdekszférában osztozik, és kétoldalú kapcsolataik nagyon fontos része a védelmi együttműködés.

A Demokratikus Koalíció (DK) árnyékkormánya rezsimoratórium néven ismert intézkedési csomaggal, öt intézkedéssel vetne véget a rezsipániknak – közölte az ellenzéki párt. Egyebek mellett áfacsökkentést, a hatósági áras fogyasztási mennyiség emelését és szociális alapú támogatási rendszert javasolnak. „Ezt tenné egy felelős, tisztességes, európai szemléletű és baloldali kormány. Mi ezt értjük Európai Magyarország alatt. Mi, magyarok, így is élhetnénk, rezsipánik és megélhetési válság nélkül” – közölte Varju László energia- és rezsiügyi árnyékminiszter.

Külföldi hírek:

A Központi Választási Bizottság kizárta a Jamina párt korábbi szakadár képviselőjét – Amicháj Siklit, aki így nem indulhat a következő választáson a Likud-listán, ugyanakkor engedélyezte, hogy Sikli kiugrását jóval később követő Idit Szilman (volt Jamina) megtarthassa biztos, 16. helyét a Likud jelöltlistán.A bejelentést követően a Likud szóvivője közölte, hogy az „abszurd döntés” ellen, amely „súlyos csapást mért a demokráciára” pártja a Legfelsőbb Bíróságon fellebbezni fog. Siklit, korábbi frakciója tíz hónappal azután (áprilisban) utasította ki a Jaminából, hogy tulajdonképpen már a Bennett-kormány megalakulása előtt átállt az ellenzék oldalára. Kizárása után – ahhoz, hogy kikerülje pártjának szankcióit, megállapodást kötött a jeruzsálemi kerületi bírósággal, amely lehetővé tette számára, hogy lemondása esetén újra indulhasson a novemberi választáson, nem mellesleg a politikai karrierjét megmentő, a Likud – Benjamin Netanjahu ellenzéki vezető saját jogon kiosztott – kényelmes 14. helyén.

Vlagyimir Putyin orosz elnök ma a Kremlben rendezett ünnepség keretében írja alá a megállapodást négy délkelet-ukrajnai terület Oroszországhoz csatlakozásáról – jelentette be csütörtökön az elnök szóvivője. Dmitrij Peszkov elmondta, a dokumentumokat mind a négy kelet-ukrajnai terület vezetőjével aláírják, ahol népszavazást tartottak, és a lakosok kérelmezték a csatlakozást az orosz hatóságoktól – mondta Peszkov. A referendumokat Nyugaton illegitimnek minősítették. Ukrajna négy, orosz erők által ellenőrzött régiójában az oroszok által támogatott tisztviselők azt mondták, hogy a népszavazásokon a lakosság elsöprő többsége az Oroszországhoz való csatlakozás mellett szavazott. Ezt Ukrajna és a Nyugat azonban „csalásnak” minősítette.

Az Oroszországból érkező beutazások megugrása miatt Finnország lezárta határait az európai Schengen-övezetre érvényes vízummal rendelkező orosz állampolgárok előtt – jelentette be a helsinki kormány. Pekka Haavisto finn külügyminiszter sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a döntésre „jelentős hatással volt” Moszkva bejelentése az ukrajnai háborúra való „részleges” mozgósításról, ami az Oroszországból az északi országba érkező beutazások megugrását eredményezte. A tárcavezető tájékoztatása szerint a családlátogatások, valamint a munkavállalás és a tanulmányok céljából történő beutazás továbbra is engedélyezett lesz. A finn kormány pénteken közölte, hogy az Oroszországból érkező turizmus leállítását tervezi és a következő napokban véglegesen döntenek erről.

A szövetségesek létfontosságú energiainfrastruktúrája elleni bármilyen szándékos támadásra egységes és határozott választ kell adni – szögezte le a NATO az Északi Áramlat-1 és -2 csővezetéken keletkezett károkkal kapcsolatban csütörtökön kiadott közleményében. A brüsszeli központú szövetség közleményében aggodalomra okot adónak nevezte a Balti-tenger nemzetközi vizein két orosz gázvezetéken keletkezett károkat, különösen amiatt – mint írták -, hogy a rendelkezésre álló információk szerint e károk „szándékos, meggondolatlan és felelőtlen szabotázsakciók” eredményei. A gázömlés veszélyes a hajózásra, és jelentős környezeti károkat okoz. A NATO ezért támogatja a kár eredetének megállapítására irányuló vizsgálatokat – írták. Közölték továbbá: a tagországok elkötelezik magukat amellett, hogy felkészülnek az állami és nem állami agresszoroknak az energia- és egyéb ágazatok elleni hibrid taktikai fenyegetéseire. A szövetségesek létfontosságú energiainfrastruktúrája elleni bármilyen szándékos támadásra egységes és határozott választ kell adni – írta közleményében az észak-atlanti szervezet.

Elfogadhatatlannak nevezte az iráni elnök a síita államban kibontakozott, több tucat halálos áldozatot követelő tüntetések nyomán kialakult „káoszt”.  Ebrahim Raíszi az iráni állami televízónak adott interjújában leszögezte: különbséget kell tenni tüntetés és zavargás között, s hozzátette: az utóbbival szemben határozottan fel kell lépni. Kiemelte: az emberek biztonsága mindennél fontosabb, ez a „vörös vonal”, és „senkinek sincs joga áthágnia a törvényt és káoszt szítani”. Úgy vélte, az Egyesült Államok áll a tüntetések mögött, amelyek célja az iráni nép megosztása. Az iráni elnök azt mondta, a hatóságoknak ebben az ügyben fontos a „transzparencia”, és „hamarosan közzéteszik a végleges jelentést arról, hogy mi okozta Mahsza Amini halálát”. A tiltakozások egy fiatal iráni nő, Mahsza Amini halála miatt törtek ki. A 22 éves kurd nőt, aki nem megfelelően hordta az iszlám által a nőknek előírt fejkendőt, az erkölcsrendészet őrizetbe vette, majd a fogságban kómába esett, és életét vesztette.

Időjárás:

Ma mindenütt elgyengülnek a zivatarok. Este eleinte erősen felhős, de jelentősebb csapadéktól mentes idő a valószínű. A hőmérséklet jellemzően 15 – 26 fok körül alakul.