„Természetesen mi is ott leszünk a Múzeumok Éjszakáján.”

„Természetesen mi is ott leszünk a Múzeumok Éjszakáján.”

 

Toronyi Zsuzsa, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár igazgatója a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt az általa vezetett intézmény fontosságáról, a kiállításokról.

 

 

Az igazgató beszámolt arról, hogy nemrégiben volt Frankfurtban, az európai zsidó múzeumok szövetségének közgyűlésén. Mint mondta, a járvány óta most tudtak először személyesen találkozni. Tudományos konferenciák, műhelybeszélgetések zajlottak az eseményen, valamint tisztújítás is történt.

Az egyik legjelentősebb hazai kulturális programról Toronyi Zsuzsa elmondta: természetesen mi is ott leszünk a Múzeumok Éjszakáján. Hozzátette azt is, hogy az általa vezetett intézmény némi hátránnyal indul a többiekhez képest, hiszen csak a szombat kimenetele után, azaz estétől tudják fogadni az érdeklődőket. Ellenben legalább hajnali kettőig nyitva fognak tartani. A Zsidó Múzeum nyitó programja is biztosan sok nézőt fog vonzani, hiszen a Dohány utcai zsinagóga előtti téren lesz egy nyilvános, szabadtéri szombatbúcsúztatás, azaz hávdálá szertartás. Minden ünnep fontos egy muzeológus számára, de például a legtöbb tárgyi emlék a múzeumban ehhez az ünnephez köthető.

Arra a kérdésre, hogy a zsidó múzeum kiállításai mintha tágasabb területen lennének bemutatva, az igazgató elmondta, sem a múzeum mérete, sem pedig a bemutatásra kerülő tárgyak mennyisége nem változott. Nem történt más, mint az, hogy az épület jellegéből adódó előnyöket – mint a nagy ablakoknak köszönhető sok fényt – használták ki a berendezés átalakításához. Környezetbarát vitrineket helyeztek el, amiket egy esetleges átalakítás során nem kell kidobni, helyettük újat építeni. De az is érdekessé teszi az intézményt, hogy a látogatók a termekben leülhetnek, beszélgethetnek is egymással. Toronyi Zsuzsa szerint úgy kell működniük, mint egy kényelmes múzeumnak. A modern eszközök bevezetése mellett természetesen nagy hangsúlyt fektetnek a hagyományokra is. Nemcsak a Dohány zsinagóga melletti épületben állít ki a múzeum, hanem a nemrégiben átadott Rumbach utcai zsinagóga harmadik emeletén is sikerült berendezni egy igen különleges kiállítást. Itt egy család történetét mutatják be, amelynek a tagjai Amerikában élnek, itt fedezték fel egy tűzeset kapcsán azt a ládát, amiben történelmi dokumentumok, családi ereklyék voltak. Eleinte nem is értették az egészet, csak annyit tudtak, hogy az őseik valamikor Magyarországon éltek. Segítséget kértek itthon, sikerült összejönniük az azóta sajnos eltávozott Gyekiczki Andrással, aki segített nekik a család történetét 1740-től napjainkig feldolgozni. A kutatómunka során nem csak a család, hanem természetesen a magyarországi zsidóság történelme is megmutatkozott.

Toronyi Zsuzsa nemcsak a zsidó múzeumot, hanem a hozzá kapcsolódó levéltárat is vezeti, amiről elmondta, sehol a világon nincs még egy ilyen jól dokumentált közösségi történet, mint amilyen a Pesti Izraelita Hitközségé. Fantasztikus és érdekes dokumentumokat őriz a levéltár, de természetesen az intézmény dolgozói várják azokat a dokumentumokat, amelyek egy-egy családban előkerülnek.

Nagyon fontos az is, jegyezte meg Toronyi Zsuzsa, hogy a Zsidó Múzeum és Levéltár egy olyan intézmény, amit többszörösen közösséginek lehet nevezni. Egyrészt bemutatja a zsidó közösség történelmét, másrészt a múzeum dolgozói is egy közösséget jelentenek, de ott vannak a fiatal önkéntesek és segítők, akik szintén egy komoly közösséget alkotnak.