Napi Tóra, sábát a Hegedűsben
|
||||
Behár hetiszakasz 6. kommentár, 5782. Ijár 19.
Amint arról korábban beszéltünk, az Istenbe vetett bizalom próbája volt a földek egyéves pihentetése micvájának betartása. A Brisker Rav látszólag egészen más témáról beszélve jelentette ki, hogy nem kizárólag a jó, hanem a rossz tulajdonságoknak is megvan a megfelelő helye a világban, így a féltékenységnek, a gőgnek, sőt, az eretnekségnek is! Aki ismeri a Tórát, de elutasítja az Örökkévalót, eretneknek számít, kérdés, mire gondolt a rabbi, amikor azt mondta, hogy ennek az attribútumnak is lehet pozitív hatása. Elmagyarázza: „ha a barátodnak segítségre van szüksége, akkor „eretneknek” kell lenned”! Vagyis a saját nehézségeid kapcsán bátran támaszkodj az Istenbe vetett végtelen bizalmadra (bitáhon), de a másik ember problémájával szembesülve nem helyezkedhetsz arra az álláspontra, hogy az Örökkévaló majd úgyis megsegíti. „Ilyenkor az embernek nem szabad hinni, hanem magára kell vállalni a felelősséget”.
Sábát sálom, békés szombatot mindenkinek!
gygy: 20.02
szk: 21.19
Hegedűs zsinagóga
péntek este: 19 óra
szombat reggel: 9.30