Izrael támogatja Ukrajna területi integritását és szuverenitását

A BreuerPress és a HetiTV kora reggeli hírei 2022.02.24.-én

Magyarország nem fogja megvétózni a keleti szankciókat – mondta a külgazdasági és külügyminiszter .

Enyhén csökken a szennyvizekben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja.

Izrael támogatja Ukrajna területi integritását és szuverenitását, közölte a külügyminisztérium szerdán a Kijev és Moszkva közötti válságról szóló első hivatalos nyilatkozatában.

A kínai külügyminisztérium tiltakozott az Oroszországgal szembeni szankciók ellen, és az ukrajnai helyzet párbeszéd és konzultáció útján történő megoldását sürgette.

Belföldi hírek:

Magyarország része és részese a közös európai álláspontnak és ahogy eddig sem, ezúttal se fogja megvétózni a keleti szankciókat – mondta közösségi oldalán a külgazdasági és külügyminiszter a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről bejelentkezve. Szijjártó Péter hetven magyar vállalat üzletemberével együtt Egyiptomba és Bahreinbe utazik, ahol a kelet-európai biztonsági helyzetről is tárgyal. Bejelentkezésében a külügyminiszter azt mondta: az elmúlt napokban olyan irányt vettek a fejlemények, amelyek ellentétesek Magyarország, Közép-Európa, sőt egész Európa biztonsági érdekeivel. Magyarország álláspontja egyértelmű: támogatja Ukrajna szuverenitását és területi integritását, mint ahogy mindig is tette és nem bontja meg az európai egységet, mint ahogy sohasem tette – jelentette ki.

Az orosz-ukrán konfliktus nem fogja a választást befolyásolni, mondta Harrach Péter, a KDNP frakcióvezető helyettese a Heti Tv Pirkadat című műsorában. Hozzátette, annyiban talán igen, ha a kormányzat jó válaszokat ad az országot ért kihívásokra. A képviselő szerint a kormány álláspontja világos, a háborút el kell kerülni, békére és tárgyalásokra van szükség. A politikus felidézte a miniszterelnök szavait: Magyarországnak jó, hogy az ukrán szuverén állam található hazánk és Oroszország között, ezt a konfliktust sem Európa, sem Magyarország nem tudja befolyásolni. Már azért sem, mert jelenleg nincs egységes, komoly európai hadsereg. Ezen a területen komoly fejlesztésekre van szükség a közösségen belül, hiszen a biztonság nem barátság, hanem erő kérdése. Ezért is lenne fontos, hogy Európa véleménye is megjelenjen az oroszoké és az amerikaiaké mellett. Tenni kell azért is, mert Európa

nemcsak katonailag, hanem gazdaságilag is fejlesztést igényel, de a biztonsághoz szükség van az élő európai hagyományokra. A KDNP szerint, emelte ki Harrach Péter, a kontinensünkön egymással szemben áll a nyílt társadalom elmélete, valamint a keresztény európai gondolkodás. Ez utóbbi a közösségekre épül, nem pedig egyénekre.

Tordai Bence szerint Gődény György pártja elhunyt emberek adataival adott le ajánlóíveket. A Gődény-féle párt budapesti 4-es számú választókerületi, azaz II. és III. kerület. jelöltje olyan ajánlóíveket adott le, amelyeken 11 elhunyt ember adatai és aláírásai szerepelnek. Az ellenzéki politikus egyúttal jelezte: a helyi választási bizottság feljelentést tett az ügyben. Tordai úgy véli, „a Fidesz mindent megtesz, hogy a 2022-es választás legyen a legmocskosabb 1990 óta”. – vélekedett a Párbeszéd országgyűlési képviselője.

Enyhén csökken a szennyvizekben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a közöségi oldalán. A 7. héten a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja országos átlagban az előző hetekhez képest enyhén csökkenő tendenciát mutat. „Ez is arra utal, hogy süllyedőben a járvány ötödik hulláma” – közölték. Hozzátették: a koncentrációértékek csökkenése enyhe, egyelőre lassú ütemű, a mért értékek jelenleg az „emelkedett+ koncentrációtartományba esnek. A vírus azonban továbbra is terjed, ellene az oltás jelenti a legerősebb védelmet – írta az NNK.

Külföldi hírek:

Izrael támogatja Ukrajna területi integritását és szuverenitását, közölte a külügyminisztérium szerdán a Kijev és Moszkva közötti válságról szóló első hivatalos nyilatkozatában, mely nem említette Oroszországot. ,,Izrael osztja a nemzetközi közösség aggodalmát a kelet-ukrajnai lépésekkel és a helyzet súlyos eszkalációjával kapcsolatban” – olvasható az izraeli külügy nyilatkozatában. ,,Izrael támogatja Ukrajna területi integritását és szuverenitását. Izrael aggódik az Ukrajnában élő több ezer izraeli állampolgár jóléte és az országban élő nagy zsidó közösség jóléte miatt.” ,,Izrael kész és hajlandó haladéktalanul humanitárius segítséget nyújtani Ukrajnának szükségleteinek megfelelően, és az ügyben kapcsolatban van az ukrán hatóságokkal.” A nyilatkozat közzététele előtt Naftali Bennett izraeli miniszterelnök megbeszélést folytatott Jáir Lapid külügyminiszterrel, Beni Gantz védelmi miniszterrel és Avigdor Liberman pénzügyminiszterrel az ukrajnai orosz invázióra adott izraeli válasszal kapcsolatban.

Beni Gantz védelmi miniszter azzal vádolta Iránt, hogy fenyegetést jelent a biztonságra és a stabilitásra a régióban és a világban, és bemutatott egy fényképet egy iráni Mohadzser drónról Venezuelában, hogy illusztrálja szavait. ,,A képen a fejlett iráni Mohadzser drón modellje látható, amelyet Venezuela elnöke mutatott be” – mondta Gantz a Conference of Presidents of Major American Jewish Organizations jeruzsálemi találkozóján. A védelmi miniszter szerint ez azt bizonyítja, hogy Irán kormányokat és csoportokat fegyverez fel szerte a világon. ,,Amellett, hogy iráni drónokat fejlesztenek Venezuelában, értékeléseink azt mutatják, hogy ezekhez a drónokhoz és más hasonló modellekhez iráni precíziós irányítású lőszereket szállítanak.” Venezuela 2012-ben azt mondta, hogy Irán segítséget nyújt neki a drónok készítésében, melyeket önvédelemre szán. A két OPEC-tag és Washingtonnal régóta vitában álló ország az olajexport terén is együttműködik.

Oroszország kész a nyílt és becsületes párbeszédre a nemzetközi ügyekben, mindemellett az állam legfontosabb feladata a védelmi képesség biztosítása marad – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a haza védelmezőjének napja elnevezésű ünnep alkalmából szerdán elmondott köszöntőjében. Putyin szerint az orosz fegyveres erők megbízhatóan szavatolják a nemzetbiztonságot és az ország fejlődését. Az Oroszországgal szembeni kihívások közül a fegyverzetellenőrzési rendszer megingatását és a NATO katonai aktivitását nevezte meg. Nehezményezte, hogy válasz nélkül maradtak Moszkvának az egyenlő oszthatatlan biztonságon alapuló, minden országot megbízhatóan oltalmazó rendszer létrehozására vonatkozó javaslatai. Kitért rá, hogy Oroszország az elmúlt évek során sokat tett fegyveres erőinek korszerűsítéséért, amelyek mozgékonyabbakká váltak és Szíriában harci tapasztalatra tettek szert.

A kínai külügyminisztérium tiltakozott az Oroszországgal szembeni szankciók ellen, és az ukrajnai helyzet párbeszéd és konzultáció útján történő megoldását sürgette. Hua Csun-jing kínai külügyi szóvivő szerdai sajtótájékoztatóján úgy foglalt állást: az „egyoldalú szankciók” soha nem jelentettek hatékony megoldást a problémák kezelésére. Hua az Egyesült Államokat tette felelőssé az Ukrajna és Oroszország közötti feszültségek elmérgesedésében. Azzal érvelt, hogy az Egyesült Államok félelmet keltett azáltal, hogy fegyvereket küldött Ukrajnába. „Felelőtlen és etikátlan másokat azzal vádolni, hogy nem oltják hatékonyan a lángokat, miközben maguk öntik az olajat a tűzre” – fogalmazott Washington lépései kapcsán. A kínai külügyi szóvivő emlékeztetett: Kína többször felszólította az érintett feleket, hogy vegyék figyelembe egymás jogos aggályait, és tárgyalások útján keressenek megoldást a problémákra.

Megkezdődött szerdán Ukrajnában a hadműveleti állományhoz tartozó tartalékosok behívása szolgálatra – közölte a szárazföldi fegyveres erők sajtószolgálata a

közösségi-oldalán. Behívót a 18 és 60 év közötti korosztályba tartozó tartalékosok kapnak, tisztek, altisztek és közállományú katonaként leszereltek egyaránt. A szolgálati idő legfeljebb egy év lehet. Ez idő alatt a behívott tartalékosok polgári munkahelyét megőrzik, és havi átlagbérüket kapják fizetésként. A közlemény szerint a tartalékosok azokban a katonai alakulatokban és azon a szakterületen teljesítenek majd szolgálatot, amelyen korábban szolgáltak és szerződést kötöttek a hadműveleti tartalékban való szolgálatra. A szárazföldi erők sajtószolgálata hozzáfűzte: ez azt jelenti, hogy ha például valaki egy adott katonai egységben sofőr-szerelő volt, akkor ugyanabba az egységbe, ugyanarra a katonai szakterületre hívják be. A hadműveleti tartalékállományba olyanok tartoznak, akik szerződésesként, illetve sorkatonaként leszereltek, de szakmai és egészségi állapotuk alapján alkalmasak a további katonai szolgálatra, továbbá valamilyen szakterületen speciális kiképzést kaptak.

Emmanuel Macron francia államfő március 5-én tartja első elnökválasztási nagygyűlését a dél-franciaországi Marseille-ben – erősítették meg kormányzati források a francia sajtóértesüléseket. A köztársasági elnök korábban azt közölte, hogy mindaddig nem jelenti be, hogy újra indul az elnöki székért, amíg nem oldódik meg az ukrajnai válság. A jelöltállítás határideje március 4. Emmanuel Macron várhatóan a jövő héten jelenti be a jelöltségét, de annak pontos időpontja és dátuma még nem ismeretes. Azt viszont a környezete már tudatta, hogy az első kampánygyűlését az államfő március 5-én, szombaton, Marseille-ben a Chanot Parkban tartja. Az ellenzék hetek óta azzal vádolja az elnököt, hogy valójában már kampányol minden egyes vidéki látogatásán.

Gazdasági hír:

Az idei évben a keresetek emelkedésének gyorsulására számítanak elemzők a tavaly decemberi kereseti adatokat kommentálva. A növekvő bérköltségek pedig áremelésre késztetik a vállalkozásokat, amit a jelentős költségvetési kifizetésekkel támogatott fogyasztók el is fogadnak, azaz a klasszikus ár-bér spirál kialakulásának veszélye a fiskális és monetáris politika szigorítását követeli ki a szakértők szerint. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán kiadott jelentése szerint a múlt év decemberében 9,7 százalékkal nőtt a bruttó és nettó átlagkereset az egy évvel korábbihoz képest. A tavalyi év január-decemberében a bruttó és a nettó átlagkereset 8,7 százalékkal emelkedett 2020-hoz képest.

Időjárás:

Ma döntően szélcsendesebb, nyugodtabb időjárás következik.

Este is gyenge lesz a légmozgás. Átmenetileg mindenütt befelhősödik az ég, majd reggelre lecsökken a felhőzet.

A hőmérséklet jellemzően -1 – 13 fok között alakul.