Váethánán hetiszakasz 2. kommentár, 5781. Menáhem Áv 10.

Napi Tóra Váethánán hetiszakasz 2. kommentár, 5781. Menáhem Áv 10.

Darvas István

 

Váethánán hetiszakasz 2. kommentár, 5781. Menáhem Áv 10.

 

Ezt a szombatot „Sabat Nahamu” („vigasztalás szombatja”) néven ismerjük a háftárá kezdő szavai alapján. A prófétai szakasz első verse (Jesája 40:1) így hangzik: „Vigasztaljátok népemet, vigasztaljátok meg”! A krasznai Rabbi Háim ennek kapcsán felidézi a midrás által rögzített – a zsidó nép és az Örökkévaló között „lezajlott” – beszélgetést. Isten azt mondta: „” (Zehárja 1:3), amire Izrael ekként felelt: „” (Éhá 5:21). Vagyis nem volt egyetértés abban, hogy kinek kell kezdeményezni a Teremtő és Izrael viszonyának helyreállítását, a megbékélést, vajon a zsidóknak vagy Istennek kell megtenni az első lépést? Rabbi Háim a fent említett „vigasztalás” kapcsán úgy véli, hogy az akkor történhet meg, ha a zsidó nép tagjai visszatérnek az Örökkévaló Istenhez (Hosea 14:2), de az első lépést mégiscsak a Teremtő tette meg, mert így nevezte (Jesája 40:1) Izraelt: „népemet”. Ez csalhatatlan jele az Örökkévaló irántunk érzett szeretetének, ami az alapját képezi annak, hogy időről-időre képesek legyünk visszatalálni Hozzá”.

 

Szép napot mindenkinek!