A politikai küzdelmeket a kormánypártok meghagyják a vírus legyőzése utáni időszakra
Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője, a Fidesz szóvivője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a járványhelyzetről, de szóba kerültek az Erzsébetvárosban történtek is.
A politikus megjegyezte, a kormány,a kormánypártok csatlakoznak a nemzetközi trendekhez, azaz az a leglényegesebb,hogy az ember be legyen oltva. Már itthon is megkezdték az oltásokat a kínai vakcinával is, ennek kapcsán emlékeztetett a szóvivő Merkely Béla professzor szavaira, aki azt mondta, az a jó vakcina, ami már be van adva. Hozzátette azt is, amelyik vakcina Magyarországon forgalomban van, az biztonságos és hatékony. Így a képviselő is mindenkit arra biztatott, hogy azzal a védőoltással oltassa be magát, ami a háziorvosánál van. Most tényleg fontos, hogy mindenki oltassa be magát, mert már itthon is megjelent a vírus brit mutációja is, a fertőzöttek száma emelkedik. A kormány mindenképpen elkerülné azt a helyzetet, ami például most Szlovákiában alakult ki. Érthető, hogy az emberek már nagyon szeretnének a különböző korlátozásoktól megszabadulni, a kormány is emiatt indította el az online nemzeti konzultációt, hogy mi legyen az emberek szerint a feloldások menetrendje. Ám mindezek ellenére, most leginkább arra kell figyelni, hogy mindenki tartsa be az intézkedéseket, bármennyire nehéz is az, mellette pedig minél többen, minél gyorsabban jussanak védőoltáshoz, mert csak így lehet a harmadik hullám terjedését és erősödését megállítani. Minél gyorsabban sikerül ezt megvalósítani, annál hamarabb lehet elkezdeni gondolkodni a korlátozások feloldásán.
A belpolitikai helyzettel kapcsolatban Hollik István elmondta, a politikai küzdelmeket a kormánypártok meghagyják a vírus legyőzése utáni időszakra, mert csak összefogással lehet legyőzni a járványt. Ezt sikerült már megvalósítani az első hullám alatt, akkor volt összefogás. A parlamenti többség meg azon van, hogy minden támogatást megadjon a törvényhozásban ahhoz, hogy a vírus ellen hatékonyan tudjon védekezni. Ez most a legfontosabb feladat, de mellette mást is szem előtt kell tartani, hiszen a szokásrend szerint a következő évi költségvetést általában a tavaszi ülésszakon tárgyalják meg, fogadják el, erre május-június környékén kerül majd sor.
A politikus értetlenkedésének adott hangot annak az esetnek a kapcsán, hogy Erzsébetváros vezetésének döntése értelmében a világhírű 100 Tagú Cigányzenekar is az utcára került, miután a Wesselényi utca 17. alatti próbatermüket elvette az önkormányzat. Mint hozzátette, jó lenne tudni, hogy mi áll a döntés hátterében, mert jelen pillanatban úgy érzi, a döntés mögött politika van, a kerületet irányítóknak valamiért kell az az épület, ahol eddig a zenekar próbált. Megjegyezte azt is, ha a város vezetőinek kell az épület, akkor jó lett volna, ha meglett volna bennük annyi tisztesség, hogy időben szólnak azoknak, akik addig bent voltak. Arra a kérdésre, hogy miként lehetne ezeket a lépéseket megakadályozni, a képviselő kifejtette, egy választott tisztségviselő, a polgármester döntött, a többséggel együtt, de a kerületiek biztosan jól látják, hogy mi minden zajlik, ennek megfelelően majd bölcs döntést fognak hozni 2024-ben.
Az Európai Bizottság elnöke nemrégiben felhívta a figyelmet arra, hogy a helyreállítási alapot ugyan elfogadták, de a döntést a tagállamok parlamentjeinek is jóvá kell hagyni, ám eddig csak hét ország döntött. Hollik István szerint még folynak egyeztetések Brüsszel és a tagállamok között, hogy mire lehet felhasználni a forrásokat. Egy biztos, Magyarországon erről vita nincsen, a kormány azt szeretné, ha minden tagállam megkapná a szükséges forrásokat, mert jelenleg a gazdagabbnak hitt országok jobban rá vannak szorulva erre a támogatásra, mint a magyarok. Egy biztos, Európa csak akkor lesz megint erős, ha ezek a források minél hamarabb megérkeznek a tagállamokhoz. Ám mindezek mellett a magyar kormány úgy döntött, nem vár ezekre a forrásokra, hanem a saját költségvetési forrásait is arra fordítja, hogy az újraindítás minél zökkenőmentesebb legyen, hogy a magyar gazdaság újra úgy pörögjön, mint a járvány előtt. Hiszen akkor azt lehetett látni, mindenkinek van munkája, a bérek meredeken emelkednek, azaz az ország csak úgy sikeres, hogy a polgárai is azok. Ide szeretne a kormány visszajutni a járvány után.