Árokbetemetés igen vagy nem?

Árokbetemetés igen vagy nem?

ifj. Lomnici Zoltán, alkotmányjogász, a Századvég Intézet kutatója a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt az az amerikai elnök rendeleteiről.

 

A kutató arra a hírre, amely szerint Joe Biden amerikai elnök nem oszt meg titkosszolgálati információkat elődjével úgy reagált, egy teljesen új világ következik be, amennyiben ez az állapot így marad. hozzátette, lehet szeretni, nem szeretni Donald Trumpot, lehet őt bűnösnek kikiáltani tisztességes eljáráshoz való jog nélkül, de az USA-ban eddig az volt a szokás, hogy a választáson győzött elnök az elődjével megosztott minden ilyen jellegű információt.  tették ezt annak ellenére is, hogy esetleg a kampány során a legéle3sebb, a durvaságokig is elmenő vitákat folytattak egymással. Ám ilyen durva lépést eddig még nem lehetett tapasztalni, mint amit az aktuális elnök tette – mondta Lomnici Zoltán. Véleményed szerint Az is visszás, hogy Joe Biden a kampány során diktatórikusnak minősítette Trump lépéseit, amikor is elnöki rendeletekkel kormányzott, ám hivatalba lépése óta egymás után adja ki a saját rendeleteit. Igaz az is, ezek között voltak olyanok is, amelyeket már korábban beharangozott Biden, ezek egyike a migrációs rendelet, amelynek következtében egymillió gyermeknek adnak állampolgárságot annak ellenére, hogy a szüleik státusza nem rendezett. Egyesek szerint ez az álmodozó álláspont, ami valahol érthető is, de a kutató szerint közgazdászok úgy vélik, be lehet engedni embereket, de ez a hullám az eddig már bevándoroltak érdekei ellen van.

Lomnici Zoltán szerint annak ellenére, hogy az amerikai elnök többször is beszélt az árkok betemetéséről, ezek a döntései pont ezzel mennek szembe, arról nem beszélve, hogy az átlagamerikaiak számára ezek nem hoznak pozitív változást.