Ma, aki keresi az Urat, az biztosan megtalálja
Vejkey Imre, a KDNP országgyűlési képviselője, a parlamenti imacsoport vezetője a Heti Tv Pirkadat című műsorában a munkájáról, a Biblia szerepéről, valamint az ima erejéről beszélt.
A képviselő elmondta, bár még nem kezdődött meg a Parlament tavaszi ülésszaka, de neki, mint az Igazságügyi Bizottság elnökének, a frakció helyettes vezetőjének számos feladata van, persze ilyenkor van idő a társadalmi kötelezettségek teljesítésére is.
A politikus a munkája mellett szervezi az Országgyűlés imacsoportját, a Nemzetközi Imareggeliket. Arra a kérdésre, hogy mi történik a nemzetközi kapcsolatokkal most, amikor is egy teljesen új helyzet jött létre az Egyesült Államokban, Vejkey Imre úgy felelt, nagyon bízik abban, hogy az amerikai imacsoport helyzete nem változik meg, hiszen bármely felekezethez is tartozzanak a képviselők, az Isten szeretetében egyet kell értsenek, mint a zsidó-keresztény értékek védői, építői.
A kereszténydemokrata politikus megjegyezte, azok, akik hiszik az isteni létet, igazságot, azok jobb emberek lesznek. Arra a kérdésre, hogy erre miként lehet rávezetni először a többi képviselőt, Vejkey Imre úgy felelt, ha az ember elolvassa a Bibliát, az jó emberré válik, még akkor is, ha magát hitetlennek nevezi. Sokat lehet tanulni a Bibliából, az abban szereplő történetekből.
A politikus hozzátette, a hit nagyon fontos az ember életében, am át kéne hassa az életet testestől-lelkestől. Ehhez szükség van közösségekre, családira, barátira, nagyobbakra, de csak olyan közösségről lehet szó, ahol az ember nem érzi sem kirekesztve magát, de ahol nem erőltetik rá az akaratukat egymásra. Példával, tettekkel, szavakkal lehet hatni a másikra, ezek mutatják meg a célokat, hiszen kényszerből tenni, tettetni, az nem ér semmit.
Arra a kérdésre, hogy a Nemzetközi Holokauszt Emléknapon miként fog megemlékezni, a képviselő elmondta, imádkozni fog, mert az ima a legerősebb hatalom a világon, mindenki ugyanahhoz az Istenhez imádkoznak, az imában találkozhatnak az élők az áldozatok lelkével. A történelemben sajnos voltak olyan időszakok, amikor a sötét oldal kerekedett felül, ahhoz, hogy ez ne történjen meg máskor, szükség van az emberek közreműködésére, legyen szó imáról, kiállásról. Ebben vállalnak szerepet a magyarországi kormánypártok, amelyek politikusai teljes mértékben a zsidóság mellett állnak ki. Így tette ezt a miniszterelnök is, aki nemrégiben nevezte nonszensznek az Európai Bizottság döntését, mely szerint megszüntetnék a kóser vágást. Orbán Viktor szerint mindez a vallásszabadság megsértése lenne. Hozzátette, Magyarország Alaptörvénye megfelelően védi a vallási közösségeket, azaz itthon teljes vallásszabadság van.