Mikéc hetiszakasz 3. kommentár, 5781. Kiszlév 29.

Napi Tóra, zoom

Darvas István

 

Mikéc hetiszakasz 3. kommentár, 5781. Kiszlév 29.

 

Hanukka a Szóbeli Tan ünnepe. Először is, ezt az ünnepet a bölcsek hozták létre, másodszor pedig a gyertyák meggyújtásának parancsa volt az egyik első a rabbinikus micvák közül. De túl ezeken, Hanukka ünnepe a Szóbeli Tan lényegének általános kifejezése. Az első Szentély idején a próféciák bővelkedtek a zsidó nép körében, és elsősorban az Írott Tant tanulmányozták. A Szentély pusztulása és a próféciák megszűnése után azonban eljött az idő, hogy a Szóbeli Tan kerüljön előtérbe…Az alapelveket az Írott Tan rögzíti, de a Szóbeli Tan bölcsei nyitottak utat ezen elvek megvalósításhoz. Igaz, az Írott Tóra fénye jobban ragyog – a déli napsütéshez hasonlítható – míg a Szóbeli Tan fénye a Hold és a csillagok ragyogásával. A Tora sebiktáv(szóbeli tan) azonban képes leszállni a lélek rejtett mélyébe, hogy megvilágítsa annak minden sötét szegletét. Alapvető módszertana a második Szentély idején született meg, ideértve az összes törvényét, szokását is. Egyedi fényével – a Hanukka lángjaihoz hasonlóan – világosságot nyújt a sötétségben, és ezáltal sikerül(t) legyőznünk a diaszpórai lét minden nehézségét. (Peniné Halaha 11:6:4).

 

Hág urim számeáh, boldog Hanukkát mindenkinek!

 

19.00: mááriv

zoom.us/j/8992906955

Meeting ID: 899 290 6955