Rögzíteni kell a család fogalmát

Rögzíteni kell a család fogalmát

Dr. Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője a Parlament mai üléséről, a várható döntésekről, valamint a nemzetről és a migrációról beszélt a Heti Tv Pirkadat című műsorában.

A politikus beszámolt arról, hogy az általa támogatott Lámpás 92 közhasznú alapítvány legutóbbi rendezvényén jelen volt, ami több volt mint egy kiállítás megnyitója. Mint megjegyezte, ez a szervezet egy rendkívül nemes feladatot végez, hátrányos helyzetű és sérült embereket segíti, biztatva őket művészi alkotások elkészítésére. Az alapítvány már több éve szervez például alkotótáborokat is a támogatottaknak. Többek között az itt készült műveket is ki szokták állítani, így történt ez most is a K11-ben, ahol a képviselő, mint az alapítvány fővédnöke nyitotta meg a kiállítást, természetesen mindezt az online térben. Hozzátette azt is, a Lámpás 92 valóban példaértékű munkát végez, amikor lehetőséget ad a sérült embereknek a kibontakozásra, az alkotásra.

Bajkai István beszélt arról is, mint a főváros VI-VII. kerülete választókörzetének kormánypárti elnöke, hogy sikerült elérni a kormánynál, hogy az a Fasori református templom felújítását támogassa meg több mint egymilliárd forint értékben. Hozzátette, szerencsére a kormányzat már korábban is jelentős összegeket fordított a kerületi egyházi intézmények támogatására, így került sor a mostani döntésre, ami már nagyon ráfért a kerületi parókiára.

Bajkai István beszámolt arról, hogy a Parlament mai ülésén kerül sor az Alaptörvény módosítására, benne a család fogalmának rögzítésére. Az ellenzék kritikával illeti az immár kilencedik módosítását az Alaptörvénynek, ennek kapcsán azt jegyezte meg a képviselő, ezekre a változtatásokra szükség van, hiszen – emelte ki, egy olyan világban élünk, ahol a család fogalmát, a családi szerepeket támadják. Ezért van szükség arra, hogy mindezeket az alkotmány írja le. Ettől függetlenül az Alaptörvény gránitszilárdságú, csupán az történik, követi az élet változásait. További törvényekről is döntenek a képviselők, a Törvényalkotási Bizottság folyamatosan készíti elő ezeket. Tegnapi ülésükön például a magyar álláspont megerősítéséről is döntöttek az EU migrációs tárgyalásain, de tisztázták azt is, hogy mit is jelent a nemzet, a nemzetállam fogalma.

A migráció kapcsán arra a kérdésre, hogy nem kellene-e ott segíteni a menekülni vágyóknak, ahol élnek, azaz helybe kellene vinni a segítséget. Bajkai István elmondta, edz a magyar álláspont, erről már beszélt Orbán Viktor miniszterelnök. Ugyanakkor azt is látni kell, Magyarország minden menekültügyi rendeletet betart, de a mostani migránsoknak óriási többsége nem politikai, hanem gazdasági menekült, rájuk nem vonatkoznak a menekültügyi rendelkezések. Egyes európai politikusok minél több menekültet szeretnének látni a közösségen belül, számukra többek között szavazati jogot is biztosítva, Bajkai István szerint ezzel a baloldali pártok akarnak szavazatokat szerezni.