Pozitív várakozásokkal az uniós csúcs elé
Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt az a mostani uniós csúcsról, a német kompromisszumos javaslatról, az oda vezető útról..
A mostani EU csúcs kapcsán a szóvivő kijelentette, mind Magyarország, mind őpedig Lengyelország pozitív várakozásokkal tekinthet a találkozóra. Hozzátette, nyáron az EU állam- és kormányfői megállapodtak az uniós mentőcsomagról, ezt kellett volna elfogadnia az Európai Parlamentnek, ám ezt nem tette meg, hanem új mechanizmusokat hozott be, pont e két állam ellen. A magyar kormány folyamatosan azt hangoztatta, az EP egy nem objektív szempontrendszert akart felállítani, hiszen a tagállamokban eltérőek az államberendezkedési helyzetek, egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál. Farkas Örs kijelentette, nem híve az összeesküvés-elméleteknek, de azt látni kell, hogy Soros György volt az, aki cikkben és másként is arra kérte az EP képviselőit, hogy mindenképpen járjanak el a magyar és a lengyel kormánnyal szemben. Azt is hozzáfűzte, külön érdekes, hogy egy filantróp, aki eddig többször is bebizonyította, hogy képes befolyásolni országokat, most az európai közösséggel akarja ezt megtenni.
Visszatérve az uniós csúcsra, a szóvivő emlékeztetett arra, hogy az Európai Parlament döntés után egy olyan javaslat készült, ami szerint, ha egy ország nem fogad be elegendő menekültet, akkor ezért pénzügyi szankcióval sújtható, ami összefüggésbe hozható az európai mentőcsomaggal. Erre mondta a magyar és a lengyel kormány, hogy ebben nem kíván szerepet vállalni. Eleinte úgy tűnt, a tagállamok nagyobbik része kihagyja a magyarokat és a lengyeleket, ám ezt több tagállam nem szerette volna. Ezért döntött úgy az EU soros elnöki tisztét betöltő Németország, annak kancellárja, hogy egy kompromisszumos javaslatot dolgoz ki, amit mind a magyar, mind pedig a lengyel kormány elfogadott. Most erről döntenek Brüsszelben. A német javaslat Magyarország és Lengyelország érdekeit figyelembe veszi, de ezzel megindulhat a gazdasági mentőcsomag, ami a mediterrán tagállamoknak lehet életmentő. Ha lesz mentőcsomag, akkor a gazdagabb országoknak is kell ez, hiszen befolyásolni tudják, a pénzek úgy legyenek elköltve, amivel lehet segíteni az európai gazdaság növekedését, azaz ne politikai célokra legyenek a források felhasználva.
Az új amerikai elnök, aki januárban foglalja el hivatalát a tervek szerint az autógyártás ügyében is tárgyalásokat kezdeményez majd az EU-val, ez befolyással lehet a hazai autógyártásra is, hiszen az elnökválasztás megmutatta egy óriási szemléletváltás következik be a világ gazdasági működésében is. Az európai gazdasági szereplőknek, ahogy Magyarországnak is az a stratégiai érdeke, hogy a stratégiai ágazatok továbbra is működjenek.
A hazai gazdaság kapcsán Farkas Örs megjegyezte, kissé furcsa, hogy sokaknak nem teszik, amikor Magyarország nem csak nyugati, hanem keleti országokkal is igyekszik jó kapcsolatot ápolni, pedig ezek nem ideológiai, hanem gazdasági együttműködések. Hozzátette, akkor lehet erős egy gazdaság, hanem csak egy típusú együttműködésben vesz részt, látni kell a gazdaságnak nem csak Nyugaton, hanem bizony Keleten is vannak szereplői. A keleti gazdaságok is hatékony szereplői a világ gazdasági életének. Olyan még talán soha nem volt, hogy Magyarországnak egyszerre vannak kiváló kapcsolatai a nyugati, a tengerentúli, de keleti, távol-keleti országokkal is.