A viták fogják előrevinni az ügyeket

A viták fogják előrevinni az ügyeket

Dr. László Imre, Újbuda polgármestere a járványhelyzetről, annak politikai és szakmai megítéléséről is beszélt a Heti Tv Pirkadat című műsorában.

A polgármester, aki korábban orvosként dolgozott, arról beszélt, hogy miután ő maga nem híve a különböző táplálék-kiegészítőknek, ezért a mozgást és az egészséges táplálkozást tekinti az egyik legfontosabbnak a jelenlegi helyzetben a járvány elleni védekezésben, a különböző zöldségekben, gyümölcsökben, ételekben megtalálhatók azok az anyagok, amik az emberi természet megerősödését szolgálják.

Már lehet regisztrálni a majdani koronavírus elleni oltásra, ezt sokan kritizálták. Ennek kapcsán László Imre elmondta, erre az ügyre lehet politikusi, szakmai és hétköznapi választ is adni.  A hétköznapi rész kapcsán az a helyzet, hogy engedni kellene a vitákat. Szakmai szempontokat nézve úgy vélte, készültek már kutatások arról, hogy a magyar lakosság mennyire elfogadó egy kínai, orosz vakcinát tekintve, ezek kimutatták, nem annyira fogadnák el ezeket, persze az is igaz, még egyelőre semmilyen vakcina nincs itthon. Elhangzott az is – tette hozzá, hogy legelőször a veszélyeztetett területen dolgozók kapják meg az oltást. Ám a kérdés az, hogy ki az, aki ezeket a kérdéseket leginkább képes megválaszolni. Ez pedig nem más, mint a háziorvos. Ezért gondolja úgy a politikus, hogy a kormányzati regisztrációs oldal csak azt a célt szolgálja, hogy megmutassa, mennyien akarják beadatni maguknak az oltást, ám ők ezzel még nincsenek előrébb. Azt el lehet fogadni – mondat el a polgármester, ha ez a regisztrációs oldal azt a célt szolgálja, hogy az embereket megnyugtassa, lesz majd oltás.

László Imre beszélt az újbudai történésekről, a kerületet működtető koalícióról is. Mint megjegyezte, szerencsére nem úgy dolgoznak, hogy neki kell városvezetőként megmondani mindent, amit a többieknek el kell fogadni. Helyette képesek együtt dolgozni, természetesen vannak viták, amelyek még véletlenül sem tévesztendők össze a veszekedésekkel – emelte ki. A viták észérvek mentén zajlanak, így képesek működtetni a városrészt. Ennek kapcsán azt mondta el a politikus, ha 2022-ben létrejön egy ellenzéki, sokpárti kormány, a viták fogják előrevinni az ügyeket. A viták ellenére tisztelik a többi résztvevőt.

Újbudán az elmúlt több mint egy évben sok mindent meg tudtak tenni, sajnos sok mindent nem, hiszen a járvány felülírta terveket. A különböző kiadások mellett a kerületet a különböző kormányzati elvonások is nehezen érintették, László Imre megjegyezte, az eredetileg elfogadott 29.4 milliárdos költségvetésből az elvonások miatt kiesett 4 milliárd forint, ami súlyosnak mondható. Emiatt vannak olyan tervezett fejlesztések, amelyeknek a megvalósítását eltolták. Mindezek mellett számos projekt megvalósult, a szociális, egészségügyi ellátások területén nem voltak korlátozások, de útfelújítások is megkezdődtek például. Az ünnepek alatt az önkormányzat a maga erejéből igyekszik segítséget nyújtani a rászorulóknak.

László Imre megjegyezte, polgármesterként is úgy gondolkodik, mint orvosként, kórházigazgatóként, azaz tudja, elsősorban segítenie kell.