A polgárháború veszélye az Egyesült Államokban?
ifj. Lomnici Zoltán, alkotmányjogász, a Századvég Intézet kutatója a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt az amerikai elnökválasztást követő eseményekről, a vitákról, veszélyekről.
A kutató értékelte az amerikai elnökválasztást, megjegyezve, hogy egészen elképesztő, példanélküli az, ami jelenleg az Egyesült Államokban történik, legutóbb 2000-ben történt olyan, hogy bírósági ítélettel kellett kikényszeríteni az elnökválasztás végeredményét. Ám azt ki lehet jelenteni, az akkori ellenfelek jóval higgadtabban kezelték az akkor állapotot. A mostani helyzet jóval összetettebb, de az is látszik, két párhuzamos valóságban élnek az USA-ban. Van megközelítőleg 70 millió ember, aki szavazatával meggyőződéssel támogatta Trump elnököt, aki mögött teljes mellszélességgel sorakozott fel a Republikánus Párt is, ők azt mondják, a választás még nem lefutott. Velük szemben állnak azok, akik Bident támogatták. Arra a kérdésre, hogy ez az erős megosztottság nem vezethet-e egy polgárháborúhoz, Lomnici Zoltán úgy felelt, ezt nem lehet tudni, bár el kellene kerülni. Azt is elmondta, a nemzetközi politikai élet szereplői is látják, hogy még nincs végeredménye az elnökválasztásnak, ezért kellett többeknek olyan nyilatkozatot tennie, amiben mindkét jelöltnek gratuláltak, de a szövegben az elnök szó nem szerepelt.
Most egy szakmai szempontból nagyon érdekes jogvita zajlik Amerikában, miközben a mainstreamnek mondott média már kikiáltotta a demokrata jelöltet győztesnek, aki már győztesként is viselkedik, már saját stábját is felállította, bejelentette, hogy januárban átveszi a megbízatását. Ám addig, amíg az éppen regnáló elnök nem ismeri el az ellenfele győzelmét, addig ő marad az elnök, a hadsereg főparancsnoka. Donald Trump jelenleg az elnök, teszi is a dolgát, szerződéseket köt, folytatja a közel-keleti politikáját. Arra a kérdésre, hogy mikor kell végleg kiderülnie, hogy ki lesz az USA következő elnöke, a kutató elmondta, december 8-át szokták mondani, akkor kell kijelölni az elektorokat, innentől kezdve gyorsulnak fel az események, végül pedig január 20-án teszi le az új elnök az esküt. Arra a kérdésre, hogy a decemberi időpontig lesz-e döntés, Lomnici Zoltán úgy felelt, minden attól függ, hogy a Legfelsőbb Bíróság elrendeli-e az érintett államokban az újraválasztást. Ez nem egyszerű döntés, mert ez felvetheti valóban a polgárháború veszélyét.
A mostani helyzet veszélyeztetheti azt a képet, amit eddig Amerika akart magáról mutatni, nem véletlenül mondják, ennek az elnökválasztásnak a valódi nyertese Kína, illetve azok az államok, amelyeknek az a célja, hogy megelőzze gazdasági, társadalmi szempontból az USA-t. Most gatyába kellene rázni a választójogi rendszert az országban, egy erős és stabil Egyesült Államok az Európai Uniónak és Magyarországnak is elemi érdeke.