Úgy tűnik, ennek az ügynek nem volt gazdája az elmúlt évben
Dr. Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője az erzsébetvárosi ügyekről, a feljelentésekről beszélt a Heti Tv Pirkadat című műsorában.
A képviselő elmondta, az Országgyűlés Igazságügyi Bizottsága a mai napon kezdi meg a tárgyalást az Egyenlő Bánásmód Hatósággal kapcsolatos törvénymódosításról, aminek a lényege, hogy a hatóság az Alapvető Jogok Biztosának hivatalába olvad be, ehhez sok törvényt, jogszabályt kell módosítani. Azért van erre szükség, mert ezzel magasabb szintre fog kerülni a jogi intézményrendszer, a figyelem.
Bajkai István értékelte az erzsébetvárosi polgármester bejelentését, mely szerint hűtlen kezelésért feljelentést tett, az erről szóló sajtótájékoztatón a képviselőt is megemlítette, mint egykori alpolgármestert. A politikus szerint ez nem igaz, ez csupán sárdobálás. Hozzátette, az a jogügylet, ami a feljelentés tárgya, az 2018 őszétől kezdődött, ekkor már a politikus nem volt a képviselőtestület tagja, hiszen akkor már parlamenti képviselő volt. Ráadásul egy sajtóhelyreigazítási perben már kimondták, nem igazak a polgármester állításai – jegyezte meg. A politikus szerint a kerület vezetője jobban tenné, ha saját háza előtt söpörgetne.
Már csak azért is – emelte ki, mert több mint 400 millió forint tűnt el az önkormányzat számlájáról a múlt héten. Bajkai István egy erről tartott sajtótájékoztatón azt mondta el, egy Király utcai házfelújítás kapcsán a kerület semmit nem tett azért, hogy az erről szóló szerződést betartsa. Ezt követően mondta el a polgármester, hogy eltűnt a pénz a számláról, de Bajkai István szerint mindez nem ilyen egyszerű, a hatályos törvények, így a végrehajtásról szóló törvény ismerete is fontos lenne. Hiszen a kerület vezetője mögött ott van egy teljes jogi apparátus is, hogy a szerződéseket felügyelje. Úgy tűnik, ennek az ügynek nem volt gazdája az elmúlt évben, azaz fogalmuk sem volt arról, hogy mit kellene tenni.
Mindezek azt is mutatják – tette hozzá, hogy a jelenlegi vezetés a Fidesz által vezetett önkormányzat által meghagyott 10 milliárdos többletet elkezdte elégetni, jelentős csökkenés állt be a vagyonban.
Bajkai István kijelentette, ennek a több mint 400 milliónak az eltűnése a hűtlen kezelés bűntettét valósította meg, ezért a felelős a polgármester. A politikus szerint az általa megtett feljelentést követően a nyomozóhatóság megteszi a szükséges lépéseket, de mindezek mellett Erzsébetváros első emberének kell döntenie arról, hogy az említett szerződéssel mi lesz. Azért neki, mert a kormány által kihirdetett vészhelyzetben nem tartanak képviselőtestületi üléseket. Hozzátette, ennek a több mint a 400 milliónak a hiányát a kerület megérzi, ahogy a többi megszorítást is, amit a jelenlegi városvezetés hajtott eddig végre, hiszen több a lakosoknak eddig adott juttatást megszüntettek, csökkentették a támogatások mértékét. Kijelentette a képviselő, a baloldal nem a szociális támogatások kifizetése mellett áll.
A most kihirdetett veszélyhelyzetben a kijárási tilalom mindenkire vonatkozik, így a kutyatulajdonosokra is, Bajkai István szerint ez valóban nem könnyű a kutyák gazdáinak, de most muszáj az állatokat hozzászoktatni a jelenlegi helyzethez.