Ferencvárosban a nehézségek ellenére is figyelnek az ígéretek teljesítésére
Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a kerület gazdasági helyzetéről, a tervezett költségvetéséről, a megtett ígéretek teljesítéséről.
A polgármester szerint a mostani felújítások amúgy is nehézzé teszik a közlekedést a fővárosban, de a kegyelemdöfést az ingyenes parkolás bevezetése adta meg, ez ráadásul a levegőszennyezést is növeli. A tömegközlekedésre most komoly teher hárul, de egyelőre állja a sarat.
A ferencvárosi vezető koalícióról Baranyi Krisztina elmondta, nem csak hét párt alkotja a többséget, ez nagyon sokszínűséget jelent. Érdekességként jegyezte meg, hogy a pártok a választás előtt nem őt támogatták, ám az előválasztáson és az önkormányzati választáson az emberek másként döntöttek. Ma már, egy évvel a győzelem után már jóval kevesebb a súrlódás, tudnak együtt, közösen dolgozni. Erre szükség is van – tette hozzá, mert például most kezdtek el dolgozni a kerület következő költségvetésén, amiben nagyon sok hiány van, több milliárd forint, ez a járványhelyzet és a kormányzati elvonások miatt van így. Arra a kérdésre, hogy mit tud tenni ebben a helyzetben, a politikus elmondta, most kezdték el a tervezést, meg kell nézni, hol tudnak majd spórolni. Egy biztos, nem a kerületiek tájékoztatásán teszik ezt meg, hiszen a ferencvárosiaknak tudnia kell mindenről, ami történik, ez a koronavírus-járvány esetén sokkal fontosabb. Nem lesznek elvonások a szociális támogatások terén, sőt, még emelte is a városvezetés ezeknek az összegét.
A gazdasági helyzetet illetően Baranyi Krisztina kifejtette, egyáltalán nem híve az eladósodásnak, így a hitelfelvételt sem támogatja, erre csak a legvégső esetben lenne képes. A választási kampány során a polgármester több ígéretet is tett, ezeknek a megvalósítása nem áll rosszul a rossz anyagi helyzet ellenére, így a legfontosabb célkitűzés, a városrehabilitáció is folytatódik, a komfortnélküli lakások számának a csökkentése is. Ez utóbbi azért is fontos, mert így több lakás áll az önkormányzat rendelkezésére, több fiatal pár kezdheti meg életét Ferencvárosban. A bérlakásokban élők közül még nem volt senki az elmúlt egy évben, akit bármilyen okból ki akartak lakoltatni. Az önkormányzat szorosan követi a beérkező lakbéreket, így azonnal tudnak jelezni, ha valaki bajba kerül, meggátolják, hogy ne gyűljön fel hatalmas adósság, a szociális ellátórendszer segítségével azonnal be tudnak avatkozni, megoldási javaslatokat felkínálva.
Ami a munkáját illeti, Baranyi Krisztina elmondta, nem gondolta volna, hogy ilyen sokat kell dolgozni, ennyi elintéznivaló van, de fontos minden feladat. Szerencsére már van mögötte egy csapat, amelyikkel tud együtt dolgozni a kerületért, a Ferencvárosban élőkért. Ez most, a koronavírus-járvány esetén is megmutatkozik, a lakosok tudják, hogy mi mindenre számíthatnak az önkormányzattól.