Szijjártó Péter karanténnaplója legfrissebb bejegyzésében azt írta

A BreuerPress és a HetiTV hirei 2020.10.10.-reggelén

Csökkenteni kell a koronavírusos megbetegedéseket, mert ha továbbra ilyen ütemben nő a fertőzöttek száma, akkor a kórházak nem tudnak megbirkózni a rájuk nehezedő teherrel – jelentette ki Orbárn Viktor, ezért a járvány terjedését korlátozó intézkedéseket jelentett.

A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a kórházakat ugyan felszerelték és minden rendelkezésre áll: ágy, lélegeztetőgép, maszk, védőfelszerelések, valamint az orvosok és az ápolónők is emberfeletti munkát végeznek, de – emelte ki –  „ők is emberek, és számuk véges”. Hozzátette: ráadásul a vakcina megérkezéséig még több hét van hátra. Kijelentette: a maszkviselés önmagában már nem lassít eléggé, ezért a járvány terjedését korlátozó intézkedéseket kell bevezetni.  Ezért közölte: amennyiben az Országgyűlés megadja a kormány számára a rendkívüli felhatalmazást, akkor kedd éjféltől a kormány kijárási tilalmat vezet be este 8 óra és hajnali 5 óra között.  „8 órára mindenkinek haza kell érnie” – fogalmazott. Felmentés csak a munkába és a munkából hazajárás, illetve rendkívüli esetekben lehetséges – tette hozzá.

 

 

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöksége fontosnak és több mint időszerűnek nevezte a kormány által a koronavírus-járvány terjedésének lassítása érdekében most meghozott „érdemi korlátozó intézkedéseket”. A kamara egyúttal a lakosságot arra kérte, hogy saját és családja érdekében mindenki – a tavaszihoz hasonló példás fegyelemmel – tartsa be a szabályokat.

 

3:04

Újabb előrelépésről számolt be a koronavírus elleni vakcina ügyében a külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán. Szijjártó Péter karanténnaplója legfrissebb bejegyzésében azt írta: kifejezetten konstruktív és pozitív volt egy magyar oltóanyaggyártó vállalat videókonferenciája az Orosz Egészségügyi Minisztériummal és az Orosz Közvetlen Befektetési Alappal. A magyar vállalat biztonsági szintje megfelelő, így a konkrét kutatási és gyártási paraméterektől függ az esetleges magyarországi gyártás megindítása és kapacitása – emelte ki a miniszter, hozzátéve: a döntésekhez szükséges szakmai anyagokat az orosz fél hamarosan rendelkezésre bocsátja. A magyar külügyminiszternek múlt szerdán, ázsiai útja során Bangkokba érkezve lett pozitív a koronavírustesztje. Amióta onnan hazajött, karanténban van. Szijjártó Péter most azt írta: „a tünetek makacsok, küzdök ellenük, de csak nem engednek, most a fej- és torokfájás viszi a prímet”.

Talán soha nem volt akkora szükség példaképekre, mint most, a mi korunkban – hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban. Semjén Zsolt a győri Püspökvárban boldog Apor Vilmos vértanú püspök halálának 75. és boldoggá avatásának 23. évfordulója alkalmából megújított és kibővített emlékkiállítás átadóján azt mondta, hogy a „celebeknek nevezett erkölcsi roncsok azok, akiket a tömegmédia a társadalom elé állít egyfajta példaképként”. „Fontos, hogy ezzel a világrontással szemben legyenek méltó példaképek, akik az örökkévalóság felé is példaképek”.  Apor Vilmos püspök ilyen volt – tette hozzá. Kiemelte, hogy a vértanú püspök azt a keresztény szeretetet élte és mutatta meg, amely „mindig minden korban érvényes”.

Ismét magyar rendőrök indultak Észak-Macedóniába, hogy segítséget nyújtsanak a határőrizeti feladatok ellátásában – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). A közleményben kiemelték: a magyar rendőrség elkötelezett abban, hogy megakadályozza az illegális bevándorlók bejutását Magyarországra, az Európai Unió területére, ezért felajánlotta támogatását a nyugat-balkáni országoknak.  Az Észak-Macedóniába induló ötvenötödik magyar rendőri kontingens tagjait Balázs László, az ORFK határrendészeti főosztályának vezetője búcsúztatta Budapesten, a Készenléti Rendőrség központi objektumában. A magyar rendőrök fő feladatként járőrszolgálatot látnak el a jogellenes határátlépések megelőzésére és felderítésére, továbbá közreműködnek az embercsempészek és az illegális migránsok előállításában.

 

Magzati károsodást nem okoz a koronavírus-fertőzés, de a várandós nőnél jelentkező tünetek és szövődmények, például a láz, a tüdőgyulladás kiválthat koraszülést vagy vetélését – közölte a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa Áder János köztársasági elnök Kék bolygó című podcast műsorának.  Szlávik János arról számolt be, hogy a világon volt már olyan eset, amikor átjutott a fertőzés az édesanyáról a magzatra, de ez rendkívül ritka. A tapasztalatok világszerte azt mutatják, hogy a vírus az újszülöttekre nem veszélyes. Azoknál a csecsemőknél, akik megfertőződtek, nagyon enyhék voltak a tünetek. Ennek ellenére előfordult, hogy az újszülött a fertőzés következtében meghalt – mondta. Magyarországon is voltak olyan várandós nők, akik elkapták a vírust, de nem észleltek náluk semmilyen problémát a terhesség és a szülés során. Ha azonban a kismamák kezelésre szorulnak, azt nehezíti, hogy a koronavírus ellen használt kísérleti gyógyszerek nem adhatók nekik, csak lázcsillapítót, köhögés elleni szereket lehet alkalmazni – tette hozzá. A főorvos arra hívta fel a várandósok figyelmét, hogy a járványhelyzetben vigyázzanak magukra, és kerüljék a „felesleges izgalmakat”.

Keddtől 77-re nő a koronavírusos betegeket fogadó intézmények száma Magyarországon Kásler Miklós, az emberi erőforrások miniszterének rendelkezése alapján – közölte az országos tisztifőorvos. Müller Cecília hozzátette: külön intézményeket jelölnek ki a koronavírusos gyerekek, illetve a dialíziskezelésre szorulók ellátására. Az országos tisztifőorvos ismertette: Magyarország „jól áll” a betegágyak vonatkozásában, jelenleg a betegágyak 60 százaléka foglalt, és rendelkezésre állnak intenzív ágyak, illetve lélegeztetőgépek. Ugyanakkor „ezeket működtetni is kell”, az egyre növekvő betegszámot az orvosoknak, ápolóknak ki is kell szolgálni. Azért, hogy Magyarországon egy beteg se maradjon ellátatlanul, akinek kórházi kezelésre van szüksége, Kásler Miklós úgy rendelkezett, hogy keddtől valamennyi aktív betegállátást nyújtó fekvőbeteg-intézmény belép a koronavírusos betegek ellátórendszerébe.

Újabb 1026 nyertes településnek közel 10 milliárd forint támogatást osztanak ki a Magyar falu program pályázatain – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Gyopáros Alpár elmondta, a kisléptékű helyi fejlesztések támogatása alprogramban idén huszonkét pályázatot hirdetett meg a kormány. A korábbi tizennégy mellett most öt pályázat eredményeit hirdetik ki, több mint ezer település megközelítőleg 10 milliárd forint támogatást kap. A falusi kerékpárutak építésére, javítására 120 nyertes pályázó közel 4 milliárd forintot, a temetői infrastruktúra fejlesztésére 332 település mintegy 2 milliárdot kap, továbbá az egyházi közösség tulajdonában lévő temetők infrastruktúra-fejlesztésére 147 településen közel 1 milliárd forintos támogatást biztosítanak.

Külföld: 

A Walla és az Axios riporterének, Barak Ravidnak nyilatkozó két izraeli forrás szerint a Trump-kormány, Izraellel és több Öböl-öböl állammal együttműködve, egy olyan terv kidolgozását szorgalmazza, amely új szankciók hosszú sorával sújtaná Iránt Joe Biden megválasztott elnök január 20-i beiktatásáig hátralévő 10 hét alatt. Elliott Abrams, a Trump-kormány Iránért felelős különmegbízottja vasárnap érkezett Izraelbe, és találkozott Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel és Meir Ben-Sabbat nemzetbiztonsági tanácsadóval, hogy megvitassák a szankciótervet.  A Trump-kormány úgy véli, hogy a szankciók ilyen “áradata” növeli az irániakra nehezedő nyomást, és megnehezíti a Biden-kormány számára a 2015-ös nukleáris megállapodás újjáélesztését – közölték Raviddal az izraeli források. Az elmúlt hetekben a Trump-kormány – az izraeli diplomáciai és biztonsági intézmény egy részének ösztönzésével és támogatásával – előkészítette az iráni szervezetek listáját, amelyeket szankcionálni kell. Abrams néhány napja egy zártkörű tájékoztatón elmondta, hogy a Trump-kormány minden héten január 20-ig új szankciókat akar bejelenteni Irán ellen, állította az egyik forrás.

Egyértelmű üzenetet küldött Teherán az Öböl-menti arab államoknak, amelyek Trump hatására normalizálták kapcsolataikat Jeruzsálemmel – írja a The Jerusalem Post. „Trump hetven nap múlva lelép, de az iráni rezsim örökre marad.”, „Kívülállókban bízni, hogy majd biztonságot nyújtanak, soha nem jó tét.” – Javad Zarif iráni külügyminiszter már most ilyen üzenetekkel próbálja befolyásolni a szomszédos arab államokat, különösen azokat, amelyek az elmúlt hónapokban az Egyesült Államokhoz és Izraelhez közeledtek. Arab és angol nyelven is közzétett felhívásában párbeszédre és együttműködésre kérte fel a külügyminiszter ezeket az országokat. Az üzenet egyértelműen az Öböl-menti államokat célozza. Irán nyitást ajánl irányukba, de úgy, ahogy azt a maffia teszi: „Amerika nem fog megvédeni, csatlakozz hozzánk, vagy ha nem, akkor szenvedj”. Jó zsaru-rossz zsaru módszernek is nevezhető az, amit bevetett az iráni külügyminiszter.

A Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezet kiskorúakat toboroz Júdea és Szamáriában terrortámadások végrehajtására izraeli állampolgárok és az Izraeli Védelmi Erők katonái ellen, közölte a Sabak (Sin Bét) belbiztonsági ügynökség. A Sabak októberben letartóztott két palesztin kiskorút, egyikük 16 éves. A kihallgatásuk során kiderült, hogy a terrorszervezet az interneten keresztül szervezte be őket terrortámadások végrehajtására. „Sűrűn és több hónapon keresztül” kapcsolatban voltak gázai kontaktjukkal a különböző közösségi oldalakon, áll a Sabak közleményében. A szolgálat szerint Bilal Kardi szervezte be őket, a Hamász katonai szányának kiberegységéből. A két kiskorú arra számított, hogy fegyvereket, lőszert, egyenruhát és pénzt kap, hogy fegyveres támadásokat és izraeli állampolgárok elrablását hajtsák végre a Hamász számára Júdea és Szamáriában. Még csőbombákat is megpróbáltak készíteni.

Az Európai Unió 300 millió adag oltóanyagot fog vásárolni a Pfizertől és a Biontechtől – jelentette be az Európai Bizottság elnöke hétfőn, miután a két cég közölte: kilencven százalékban hatásos lehet az általuk kifejlesztett kísérleti oltóanyag az új típusú koronavírus ellen. Ursula von der Leyen tudatta: nemsokára megállapodást írnak alá a két céggel a vakcinák megvásárlásról. A brüsszeli testület elnöke hozzáfűzte, hogy a vakcina hozzáférhetőségéig az embereknek be kell tartani az óvintézkedéseket és vigyázniuk kell egymásra. A bizottság már hónapokkal ezelőtt tájékozódó megbeszéléseket tartott több gyógyszervállalattal, többek között a Pzifer-Biontech cégekkel. A testület szeptemberi tájékoztatása szerint a közös uniós beszerzésen alapuló tervezett szerződés lehetővé tenné, hogy valamennyi uniós tagállam megvegye az oltóanyagot, valamint azt is, hogy az alacsonyabb és közepes jövedelmű országok azt adományként kaphassák meg.

Ha a brit gyógyszerfelügyeleti hatóság jóváhagyja a Pfizer és a BioNTech gyógyszeripari cégek által kifejlesztett koronavírus-vakcinát, Nagy-Britannia megkezdi az oltóanyag alkalmazását – mondta Boris Johnson brit miniszterelnök. A két vállalat nem sokkal korábban bejelentette, hogy oltóanyaguk az előzetes vizsgálatok eredményei alapján a beoltottak több mint 90 százalékánál megakadályozza a koronavírus okozta Covid-19 betegség kialakulását. Johnson a Downing Streeten tartott tájékoztatóján hangsúlyozta azonban, hogy jóllehet a bejelentéssel „egy jelentős akadály elhárult” a vakcina alkalmazása elől, de még továbbiakon is túl kell jutni. Hozzátette: ez az egy hír önmagában még nem jelenti a megoldást, és a lehető legnagyobb hiba lenne a készenlét lazítása a jelenlegi kritikus helyzetben. Johnson közölte ugyanakkor, hogy a brit kormány már korábban 40 millió adagot rendelt a Pfizer-BioNTech oltóanyagból és további 300 milliót öt más, fejlesztés alatt álló vakcinából.

Azerbajdzsán elismerte, hogy véletlenül lelőtt egy orosz helikoptert Örményország légterében, amiért az azeri  külügyminisztérium bocsánatot kért. Baku igyekezett arról biztosítani Moszkvát, hogy az incidens nem irányult az orosz fél ellen, és kártérítést ajánlott fel. Az orosz védelmi tárca korábban közölte, hordozható légvédelmi rakétával lelőttek egy Mi-24-es orosz katonai helikoptert Örményország légterében, a hegyi-karabahi hadszíntértől távol, a Nahicseván azeri exklávé felőli örmény-azeri határ közelében. A legénység két tagja életét vesztette, egyet pedig sérülten szállítottak kórházba. Az örményországi 102-es orosz katonai bázis parancsnoksága az azeri beismerést megelőzően közölte, hogy vizsgálatot indított az ügyben. Az örmény védelmi tárca segítséget ajánlott fel az ügy tisztázásához. Az orosz helikopter „lezuhanásáról” először az örmény rendkívüli helyzetek minisztériuma adott ki tájékoztatást.

További olaszországi tartományok és térségek járványveszélyességi fokozatát emelik meg – közölte az érintett Abruzzo régió elnöke közösségi oldalán. Marco Marsilio abruzzói tartományi elnök Twitter-fiókján jelentette be, hogy további öt régióban – Abruzzo, Umbria, Liguria, Basilicata és Toszkána – megemelik a járványveszély fokozatát szerdától. A rendelkezést Roberto Speranza egészségügyi miniszter a következő órákban írhatja alá. A tárca megerősítette az értesüléseket a sajtónak. Az érintett térségek eddig sárga színű, vagyis alacsony veszélyfokozatú zónának számítottak a kormány péntektől bevezetett osztályozása szerint. A szigorítással narancssárga övezetnek, vagyis közepesen veszélyesnek nyilvánítják őket, a korábban ugyanebbe a fokozatba sorolt Pugliával és Szicíliával együtt.

Ezrek tüntettek hétfőn már második napja Georgia fővárosában az október 31-i parlamenti választás megismétléséért, de voltak köztük olyanok is, akik a koronavírus-járvány ellen hozott kijárási tilalom ellen tiltakoztak. Összetűzésekről ugyanakkor nem érkezett hír, nem úgy mint vasárnap, amikor könnygázzal és vízágyúval oszlatta szét a grúz rendőrség a választást csalásnak tartó tiltakozók tömegét a választási bizottság épületénél. A kijárási tilalom este tíztől lépett életbe, és a tüntetők ugyan megfogyatkoztak, de sokan az utcán maradtak, farkasszemet nézve a rendőrök sorfalával. „Nagyon türelmesnek kell lennünk, mivel nehéz harcot vívunk” – intette nyugalomra a tüntetőket Nika Melia ellenzéki vezető hozzátéve, hogy a tüntetések folytatódni fognak, szombatra pedig nagy felvonulást terveznek.

Romániában hétfő este lépett hatályba a koronavírus-járvány megfékezése reményében elrendelt kijárási tilalom, amellyel a Ludovic Orban kormányfő által „vírusterjesztőknek” nevezett bulizó fiatalok összejöveteleit próbálják meggátolni. A miniszterelnök a B1 hírtelevíziónak adott interjújában kifejtette: más európai országok tapasztalatai is azt igazolják, hogy a járvány terjedésében fontos szerepet játszanak a csoportosan szórakozó tizenévesek, akik többnyire tünetmentesen vészelik át a fertőzést, de átadják a vírust szüleiknek, nagyszüleiknek, akiknél már súlyos következményekkel járhat a betegség. Ludovic Orban nem titkolta: azért rendelték el az éjszakai – 23 és 5 óra közötti – kijárási tilalmat és azért tiltották be a társas összejöveteleket, hogy véget vessenek a buliknak. Romániában hétfőtől országszerte az internetre költöztették az oktatást, kötelezővé vált a védőmaszk viselése a lakáson kívül mindenütt, este 21 óra után pedig az üzletek nem tarthatnak nyitva a benzinkutak, gyógyszertárak és házhozszállítással foglalkozó vállalkozások kivételével.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek pozitív lett a koronavírus-tesztje – ezt ő maga hozta nyilvánosságra.”Nincs olyan szerencsés ember a világon, aki számára a Covid-19 nem jelent veszélyt” – írta Facebook-bejegyzésében. Közölte, hogy 37,5 fokos hőemelkedése van, de jól érzi magát. „Megígérem, hogy elszigetelem magam, és folytatom a munkát. A legtöbben legyőzik a Covid-19-et. És én is túl fogom élni. Minden rendben lesz!” – tette hozzá Zelenszkij. Andrij Jermak, Zelenszkij elnöki hivatalának vezetője később a Facebookon közölte, hogy ő is megfertőződött, és úgyszintén házi karanténba vonul.

Lemondott hétfőn az észt belügyminiszter, miután vasárnap bizonyítékok nélkül korruptnak nevezte a megválasztott amerikai elnököt és annak fiát, Joe és Hunter Bident. „Éjjel úgy döntöttem, hogy lemondok, szembesülve az észt média becsületsértő és hazug állításaival. Fáradt vagyok. Semmi olyat nem mondtam, ami már ne hangzott volna el az amerikai médiában, az amerikai szabad médiában” – mondta a 71 éves Mart Helme az ERR észt közmédiumnak. Vasárnap Helme és 44 éves fia, Martin – aki az észt kormány pénzügyminisztere – a TRE észt rádiónak adott interjút. Abban az akkori belügyminiszter azt mondta, hogy Donald Trump amerikai elnök végül győzni fog.

Hollandiában egy hét alatt 46 százalékkal csökkent az újonnan azonosított koronavírusos fertőzöttek száma, három héttel a szigorított korlátozó intézkedések és lezárások után. A holland közegészségügyi hivatal adatai szerint hétfőn 4702 fertőzöttet regisztráltak, csaknem fele annyit, mint egy héttel ezelőtt. A statisztikák szerint továbbra is Hága, Amszterdam és Rotterdam a legfertőzöttebb nagyváros. Ugyanakkor a kórházi ápolásra felvett betegek aránya 9 százalékkal nőtt vasárnapról hétfőre, azonban az elmúlt hét adataihoz képest ez a szám is csökkenőben van. Ugyancsak hétfőn 40-en haltak bele a járvány okozta betegsége, míg a múlt héten a halálozások száma napi átlagban 83 volt. A 17, 5 millió lakost számláló országban a vírus helyi megjelenése óta 414 745 ember fertőződött meg, széles körű tesztelés június elején kezdődött csak.

Gazdaság:

Októberben az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett  központi alrendszere 333,9 milliárd forintos hiánnyal zárt, ezzel az év első tíz hónapjában 2604,2 milliárd forintra emelkedett a deficit. A kormány legfőbb célja a járvány második hullámának idején az emberi élet védelme és a gazdaság működőképességének fenntartása, a  központi költségvetés ezért továbbra is maradéktalanul biztosítja az egészségügyi védekezéshez és a gazdaságvédelmi intézkedésekhez szükséges forrásokat – közölte a Pénzügyminisztérium. A védekezési kiadások és a gazdaságnak nyújtott támogatások, valamint az uniós fejlesztések előfinanszírozása eredményeként október végére a  központi költségvetés 2140,0 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai  489,9 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok pedig 25,7 milliárd forintos többletet értek el.

Magyarország kedvező pozícióját emelte ki az 5G terén Gál András Levente, a Digitális Jólét Program szakmai vezetője az 5G Koalíció által szervezett konferencián a Digitális Jólét Nonprofit Kft. tájékoztatása szerint. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter köszöntőjében rámutatott: az 5G technológia életünk számos területére kihat, a közlekedéstől az agráriumon át a logisztikáig. Azok az országok, amelyek nem élnek az ebben rejlő lehetőségekkel, elveszítik versenyképességüket, ezért is fontosak Magyarország e téren tett folyamatos erőfeszítései, valamint az 5G Koalíció keretében zajló közös munka. Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) digitalizációért felelős helyettes államtitkára elmondta: új távlatokat nyithat a győri Széchenyi Egyetemmel együttműködésben induló 5G Kiválósági Központ, amely egészségügyi és környezeti kutatásokat is koordinál majd, kereskedelmi pilot projekteket alakít ki, valamint a precíziós mezőgazdaságra és a dróntechnológiákra fókuszál.

Könnyű:

Elárverezik Winston Churchill egy festményét, amelyen kedvenc whiskyjét örökítette meg a néhai brit miniszterelnök. Az 1930-as években készült csendéleten egy palack víz, egy kancsó és két pohár társaságában látható egy üveg Johnnie Walker Black Label. A kép jól szimbolizálja Churchill rajongását az ital iránt, amelyet gyakran már a reggeli felkelés után fogyasztott, szódával – hangsúlyozza a Sotheby’s aukciósház közleménye. Keddtől lehet licitálni online a festményre, amelynek leütési ára elérheti a 250 ezer fontot (90 millió forint) az aukciósház becslése szerint. Churchill, a második világháborús brit miniszterelnök szabadidejében szívesen hódolt a festészetnek. Az árverésre kerülő képet a chartwelli családi birtokon festette az 1930-as években, és később William Averell Harriman amerikai üzletembernek ajándékozta, aki az 1940-es években Roosevelt amerikai elnök európai különmegbízottja volt.