Amikor nehéz helyzet van, nem mindegy, hogy mennyire tudunk összefogni

Amikor nehéz helyzet van, nem mindegy, hogy mennyire tudunk összefogni

Horányi Gábor, a Lauder Javne Közösségi Iskola főigazgatója a heti Tv Pirkadat című műsorában az összefogásról, a közösség erejéről beszélt.

A Lauder arról lett nevezetes, hogy a tanév kezdete óta folyamatosan szűrik, tesztelik a diákokat, tanárokat. A tanév kezdetekor négy pozitív esetet találtak, később az egyik nyolcadikos osztályban lett sok pozitív eset. jelenleg a mostani szűrések alapján 301 vizsgáltból lett 52 COVID-os pozitív teszt, a túlnyomó többségük diák.

Ezek az esetek is arra vezettek, hogy az EMMI-vel való szoros együttműködés alapján, az illetékes államtitkár rendelte el a Lauder felső évfolyamaiban az online oktatást. Két oka is volt ennek a döntésnek, egyrészt az, hogy a járvány az 5-12 évfolyam tanulói között lokalizálható leginkább, másrészt pedig pont ennek a korosztálynak ment kiválóan tavasszal a digitális oktatás, arról nem beszélve, ezzel a módszerrel a kevesebb kontakt miatt a Lauder alsóbb évfolyamai, valamint az óvoda is jobban védve van. Közben a szűrések nem állnak meg, most azokat a diákokat tesztelik le az 5-12. évfolyamból, akinek szintén idejárnak a kisebb testvérei.  Az iskola vezetése a fertőzöttekről adatbázist készít, hogy minél jobban lehessen lokalizálni a járványt, azt már sikerült megállapítani például, hogy az érintett nyolcadikos osztálynál a tanév kezdetekor egy pozitív esetet találtak, ő itthon kapta el a betegséget.

A digitális oktatás tervezett időtartama két hét lesz, Horányi Gábor abban bízik, így ki tudják húzni az őszi szünetig.

Ami a digitális oktatást illeti, a Lauderben ez sikeres volt tavasszal, elsősorban azért, mert rájöttek, akkor lehet rosszul csinálni ezt, ha az összes órát megtartják, vagy ha éppen egyet sem. A távoktatás a gyerekeknek is nagyon fárasztó, megtartani az egyensúlyt. Összességében ezt sikerült az iskolában megtartani, nem tartották meg az összes órát, de amikre nem került sor, arra komoly otthoni feladatokat kaptak a diákok. Ezt úgy lehetett elérni – tette hozzá a főigazgató, hogy ez az iskola kicsit másként áll a gyerekekhez, ez egy valódi közösségi, partneralapú intézmény, aminek az előnyei a tavaszi karantén alatt jöttek elő, ahogy most is. Amikor nehéz helyzet van, nem mindegy, hogy mennyire tudunk összefogni – jelentette ki Horányi Gábor. Példaként hozta fel a rengeteg szűrést, amit közösségi finanszírozással tudnak megoldani, a Lauderben, amikor baj van, akkor az összes szereplő, diákok, tanárok, szülők képesek összefogni.

Ami a Laudert illeti, a tavaly érettségizettek közül csak azt nem vették fel a felsőoktatásba, aki nem akart továbbtanulni, a tavaly végzetteknek a fele külföldön tanul tovább.

Az alsós évfolyamok, valamint az óvoda esetén a tavaszi távoktatás során elsősorban a szociális kompetenciák fejlesztése kapott hangsúlyt, persze az iskolásoknak voltak tananyagai, de itt is a családi dimanika határozta meg a teherbíró képességeiket. A kisebbeknél a távoktatás azért nehezebb, ezért ameddig lehet, ezt a Lauder szeretné elkerülni. A felsősöknél ez például pont fordítva van, náluk sokkal jobban ment a távoktatás.

A jövőt illetően is sok tapasztalatot hozott ez az időszak – mondta el a főigazgató, de a siker alapja a partnerség, a diák, a tanár és a szülő között.