Merkely Béla professzor, a Semmelweis Egyetem rektora A koronavírus-járvány második hulláma jó eséllyel enyhébb lehet, mint az első, hiszen a kutatók már jobban ismerik a vírust.

A BreuerPress és a HetíTV hireí 2020.08.10.- reggelén

A koronavírus-járvány második hulláma jó eséllyel enyhébb lehet, mint az első, hiszen a kutatók már jobban ismerik a vírust. Ugyanakkor ehhez szükség van a lakosság józan óvatosságára is – mondta Merkely Béla professzor, a Semmelweis Egyetem rektora. Merkely Béla szerint a környező országokban még az első hullám tombol, azaz itt azért nőhetett meg az igazolt fertőzöttek száma, mert sok helyen már akkor lazítani kezdtek a közösségi korlátozásokon, amikor az adatok ezt még nem indokolták. Második hullámnak azt tartja, amikor a járvány első szakasza után tartósan megnövekszik a vírus reprodukciós aránya. A rektor szerint a koronavírus-járvány második hulláma vélhetően a késő őszi-téli időszakra esik majd, amikor kedveznek a feltételek a vírus életben maradásának és szaporodásának. Szeptembertől több tényező – az iskolakezdés, szabadságról való visszatérés, illetve a hűvösebb idő miatti hosszabb zárt térben tartózkodás – is hozzájárulhat a fertőzések megugrásához, így egy második hullám ősszel érkezhet meg. Az orvos elmondta, hogy a járvány lefolyásának mértéke attól függ, hogy mennyi ideig tart a második hullám, mindezt befolyásolja, hogy mikortól lesz védőoltás, de mindezeken túl azt gondolja, hogy a halálozási arány kisebb lesz, mint az első alkalommal, mivel a hazai és a nemzetközi kutatásoknak, klinikai vizsgálatoknak köszönhetően egyre jobban ismerjük a vírust, többet tudunk róla, mint a járvány kitörésekor, tudjuk, hogy mikor csökken a reprodukciós rátája, hogy mire érzékeny, ez pedig mindenképp segítségünkre lesz a vírus lefolyásának enyhítésében a második hullám során.

A Balaton Európa legbiztonságosabb tava – mondta a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője. Horváth László ezredes tájékoztatása szerint idén 140 esetben riasztották már a vízirendőröket a Balatonon, és 310 sikeres életmentésen vannak túl. Idén az átlagosnál kevesebb, öt halálos tragédia történt a Balatonnál, de az eseteket nem jogsértések, hanem rosszullét, ájulás okozta – közölte. Több sikeres újraélesztés is volt – tette hozzá. A kapitány hangsúlyozta, gyakran a rosszul megválasztott vízmélység okoz tragédiát, ezért a Mentőöv programban telepített táblák több strandon is jelzik már a vízmélységet. Horváth László felhívta a figyelmet arra is, hogy mindig ügyelni kell a viharjelzésre, az elsőfokúnál a parttól legfeljebb 500 méterre lehet bemenni, másodfokúnál viszont már mindenkinek el kell hagynia a tavat.

Az MSZP folytatja a küzdelmet a természetes vizekért, amit népszavazási kezdeményezésük is szolgál – jelentette ki az MSZP fővárosi elnöke vasárnap a Szántódi révnél, hangsúlyozva, hogy a Balaton és a többi tó az egész nemzeté, nem kizárólag az ott élőké. Molnár Zsolt úgy fogalmazott: „persze az ott élőknek ez nem üdülőövezet, hanem az életterük, a hely, amit otthonuknak vallanak”, de azért a már-már a világörökség részének is tekinthető Balaton az egész magyar nemzeté, akárcsak a többi fontos tó. Hangsúlyozta: várják, hogy mikor dönt a Nemzeti Választási Bizottság népszavazási kezdeményezésükről, amelyet azért indítottak, hogy megvédjék a természetes vizeket, a strandokat, a kempingeket, a beépítetlen partokat, a nádasokat, az erdőket, a természeti környezetet.

Forgalomcsillapítási mintaprojekt részeként ideiglenes forgalmi rendet vezet be a Fővárosi Önkormányzat Belső-Erzsébetvárosban a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), valamint a VI. és a VII. kerületi önkormányzat közreműködésével augusztusban – közölte a BKK.  Azt írták: a három hónapos tesztidőszak alatt több helyen parkolási korlátozásokkal, a forgalom irányának megváltoztatásával, valamint a közterek gyalogosoknak, illetve kerékpárosoknak történő visszaadásával találkozhatnak a közlekedők. A tizenöt budapesti helyszínen induló forgalomcsillapítási mintaprojekt célja a nyugodtabb, tisztább és élhetőbb városrészek kialakítása. Belső-Erzsébetvárosban az Andrássy út – Nagykörút – Rákóczi út – Károly körút közötti területen csökkentik a gépjárművel való átjárhatóságot.

 

Külföld:

Egy előzetes exit poll szerint  80 százalékos győzelmet aratott Alekszandr Lukasenka fehérorosz elnök, írja az Euronews. Az elnökválasztásnak vasárnap 19 órakor volt vége helyi idő szerint.  Végleges eredmény várhatóan hétfőn lesz. Lukasenka ellenfele Szvetlana Tikhanovszkaja volt, egy 37 éves angoltanárnő, aki bebörtönzött férje helyett szállt be a versenybe. Ő az  exit poll szerint csak 6,8 százalékot kapott. Az adatokat összesen 12 ezer ember megkérdezése alapján állították össze, viszont magas volt a választ megtagadók száma, a megkérdezettek 34 százaléka nem volt hajlandó válaszolni. Azonban a nagykövetségeken már teljesen más számokról számoltak be: egy orosz exit poll szerint például  a moszkvai nagykövetségen a választók 78,5    százaléka Tihanovszkajára szavazott, míg Lukasenka csak 6 százalékot  kapott.  A jelzések szerint  a főváros utcáit és tereit  felfegyverzett katonák lepték el. A kormányzati épület köré kordonokat húztak, és fegyveresek tömegeivel védik.

A beszámolók szerint a főváros környékén aktív szolgálatot teljesítő katonákat szállító teherautók konvojokban érkeztek a főutakon.  Közben este 10 órára tüntetés szerveződött a fővárosban. Lukasenka a helyi média szerint korábban azt közölte az ellenzéki tüntetőkkel, hogy mindennemű tüntetésre és tiltakozásra “azonnali választ fog adni”.

A gazdasági helyzet kezelésére négy rendeletet írt alá Donald Trump amerikai elnök szombaton, beváltva azt a fenyegetését, hogy saját hatáskörében cselekszik, ha a kongresszus nem fogadja el koronavírus-járvány által megtépázott gazdaság ösztönzését célzó új csomagtervet. Az egyik elnöki rendelet részlegesen visszaállítja a válság miatt megnövelt munkanélküliségi segély fizetését, míg a második segítséget nyújt a diákhitelek visszafizetéséhez. A harmadik rendeletben szövetségi szinten betiltják a kilakoltatásokat, a negyedik pedig felfüggeszt bizonyos, a bérekre kivetett adókat. A Trump által a New Jersey-i golfpályáján aláírt rendeletek valódi hatása egyelőre kérdéses, miután a Fehér Ház hatásköre költségvetési kérdésekben korlátozott a kongresszus jóváhagyása nélkül.

A bejrúti kikötő raktárépületében múlt kedd délután 2750 tonna ammónium-nitrát robbant fel, amit évekkel ezelőtt foglaltak le a libanoni vámhatóságok egy hajóról. A szörnyű katasztrófában 157-en meghaltak, ötezernél is többen megsebesültek, rengeteg épület súlyosan megsérült, több mint háromszázezren otthon nélkül maradtak. Az izraeli 13-as csatorna azt állította, hogy a Hezbollah a harmadik libanoni háborúra készülve halmozta fel az ammónium-nitrátot. Az adás néhány órával azután ment le, hogy a terrorszervezet vezetője egy beszédben tagadta, hogy fegyvereket tároltak volna a bejrúti kikötőben. Nasrallah a beszédében azt állította, hogy semmi közük a keddi robbanáshoz. Izrael hivatalosan nem kötötte össze a terrorszervezettel a robbanást, azonban az izraeli sajtóban több olyan cikk is kering, amely szerint nem lehet véletlen, hogy a Hezbollah kedvenc rakétájához használt alapanyag robbant fel a kikötőben. A Hezbollah korábban több európai országban is próbált ammónium-nitrátot felhalmozni. 2015-ben zacskós jégnek álcázva, több ezer zacskóban rejtegettek három tonna ammónium-nitrátot, négy észak-londoni házban. A tippet az akcióhoz egy külföldi kormánytól kapták a hivatalos közlés szerint, az izraeli közszolgálati média információi szerint pedig a Moszad adta a fülest.

Elmaradt az izraeli kormány szokásos vasárnapi ülése a koalíciót alkotó jobboldali Likud és a centrista Kék-Fehér párt növekvő ellentéte miatt . A felek már a kormányülés napirendjéről sem tudtak megállapodni: a Likud éjjeli bejelentésük szerint egy gazdasági segélyprogramról akart tárgyalni, a Kék-Fehér közleménye szerint viszont ez a segélyprogram még elő sincs készítve, és valójában azért nem ültek össze, mert a Likud nem hajlandó tárgyalni a koalíciós egyezményben rögzített, a kormány munkájának stabilitását garantáló szabályzatról. Ebben, a koalíciós egyeztetéseken elfogadott és a Likud által aláírt, de mindeddig meg nem szavazott szabályzatban egyebek közt rendeznék a kormány napirendjére kerülő kérdések ügyét, hogy minek alapján és hogyan döntenek erről, és rendeznék az egyenlőség elvét is. A Kék-Fehér bejelentette, hogy mindennek ellenére készek telefonon szavazni bármely, a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos ügyben. Az egységkormány felállításakor abban állapodott meg Benjámin Netanjahu, a Likud párt elnöke és Beni Ganz, a Kék-Fehér elnöke, hogy egyenlő számú minisztert delegálhatnak a kormányba. Netanjahu azonban több minisztert nevezett ki, és ezért bármilyen döntést megszavaztathat a kormányban, és ha kiírnák az új választásokat, akkor az átmeneti kormányban is. Ezt a kérdést is elrendezné a Ganz követelte szabályzat.

 

Gazdaság:

Budapest szenvedi meg leginkább a koronavírus-járvány miatti visszaesést a turizmusban, a Balaton mellett és más vidéki üdülőközpontokban a külföldi vendégek elmaradását némileg ellensúlyozza a belföldi kereslet – mondta Kiss Róbert Richárd turisztikai szakújságíró. A szakértő úgy fogalmazott: Budapest szenvedi meg leginkább idén a külföldi turisták hiányát, ezt mutatja az is, hogy jelentősen csökkentek a fővárosi szállodai árak is. Bár 2019 rekordév volt, az Egyesült Királyságból, Németországból, Olaszországból, Oroszországból és Kínából is sokan érkeztek Magyarországra, idén a koronavírus-járvány miatt a fővárosi szálláshelyek leginkább a belföldi turistákra tudnak koncentrálni olcsóbb árakkal, különböző akciós csomagajánlatokkal – mondta.  Ennek  ugyanakkor ellentmond ani látszik az a tapasztalat, hogy szinte ugyanannyit kell fizetni egy szingapúri ötcsillagos  luxushotelben, mint egy tapolcai szállodában, erről írt egy utazásokkal foglalkozó blogger.  A Szállodaszövetség elnöke szerint átlagosan 10 százalékkal drágultak a magyar szállodák  tavalyhoz képest. Igy a szállodák a magyar vendégek zsebéből kívánják fedezni a járvány miatt elmaradt külföldiektől származó bevételeiket.

 

Időjárás:

 

Hétfőn is kánikulára készülhetünk, napos idővel. Továbbra is csak kevés helyen, kis körzeteket érintően alakulhatnak ki átmeneti záporok, zivatargócok. Gyenge lesz a légmozgás. Az éjszaka folyamán, valamivel nagyobb eséllyel, nagyobb területen fordulhatnak elő záporok, zivatarok, de még így is az ország döntő részén eseménytelen idő lesz.   A hőmérséklet jellemző átlaga  hétfő reggel 17 – 20,  hétfő délután 30 – 34,