Ha a tolerancia kivész a közéleti kultúrából, akkor nagy baj van
ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég Intézet kutatója az EU csúcsot értékelte, de mellette szóba kerültek a közéleti viták is.
A kutató értékelte a legutóbbi EU csúcsot és annak eredményeit, mint megjegyezte, van egy megmérgezett légkör, ami valami miatt kialakult, talán ez a junckeri örökség, ami nagyon rosszat tesz az európai örökségnek és az integrációnak. A Spiegel írta meg, hogy a tanácskozáson olyan kifejezések hangoztak el, mint az utálat, a gyűlölet, az ellenszenv. Így most egy szétesőben lévő, tulajdonképpen frakciókra bontott Unió szavazta meg azt a javaslatot, amit még az Európai Parlamentnek is meg kell majd erősíteni. Ebben szerepel a közösség következő hétéves költségvetése, valamint a gazdasági mentőcsomag is. Magyarország ebben a helyzetben sikereket ért el, Lengyelországgal együtt – jegyezte meg Lomnici Zoltán, hogy nem kötötték a jogállamisághoz a pénzek elosztását. Hozzátette, az alkotmánytannal foglalkozó könyvek is leírják, a jogállamiság egy rendkívül szerteágazó fogalom, amit nem lehet két-három mondattal elintézni, így nem lehet alkalmas tagállamok büntetésére sem. Mindezek mellett azért nem árt tudni, ez a közösség egy gazdasági unió, azaz, ha valaki az államháztartási hiányokat nem tudja korrigálni, akkor azt az EU-nak meg kell büntetnie.
A hírek szerint a jogállamiság kérdését a német kancellár vetette le a napirendről, arra a kérdésre, hogy ezt be is tudja-e tartani, tartatni, a szakértő úgy felelt, most olybá tűnik, megint ereje teljében van Merkel, így azt is ki lehet jelenteni, ő ma a legerősebb és legmeghatározóbb politikusa az EU-nak, aki Macron francia elnökkel tandemet alkotva vitték végig a tervüket. Ugyanakkor, ha egy ilyen megbeszélésnek vannak győztesei, akkor vesztesek is vannak, ahogy az is világos, az európai együttműködés sok helyen ellehetetlenült.
Az Európai Unió külpolitikájáról, annak Izraelt érintő lépéseiről is beszélt a kutató, megemlítve azt, hogy például az amerikai elnök nagyon szeretné még a mostani ciklusában felmondani az Iránnal kötött paktumot, de azt is kijelentette, hogy úgy érzi, ebben az európai partnerei nem támogatják, hiszen az embargó feloldásának köszönhetően több jelentős európai cég is piachoz jutott. Közben Irán fenyegeti Izraelt, közben az EU-nak több pontban is a zsidó állammal szembeni politikája van, mindezt úgy teszik, hogy közben éppen az Izrael mellett kiálló amerikai elnököt akarják lehetetlen helyzetbe hozni. Izraelnek a léte, mint egy nemzetállamé mindenkinek fontos kell legyen, azoknak is, akik valahogy nem veszik észre az összehasonlítást az antiszemitizmus és Izrael kapcsán, azaz azt a fontos mondatot, hogy az antiszemitizmus, az nem csak a zsidók ügye, hanem mindenkié. Így kellene Izraelhez is hozzáállni. Nem pedig azt kellene tenniük egyes jelentős baloldali hírportáloknak, hogy Izrael-ellenes szerzőket, gondolatokat támogatnak.
Fontos lenne a másik véleményét is elfogadni, mert ha a tolerancia kivész a közéleti kultúrából, akkor nagy baj van. Hozzátette, mindezt azért is tartja fontosnak, mert a napokban több oldalról is megtámadták, és ezek nem voltak a vitakultúra részei.