A BreuerPress és a HetiTV hírei 2020.07.07 . -reggelén
Magyarország Közép-Európa részeként jelentős orosz, kínai és amerikai érdeklődésre tart számot – mutatott rá David Cornstein, az Egyesült Államok budapesti nagykövete egy amerikai rádiós beszélgetős műsorban. Cornstein John Catsimatidis milliárdos üzletember CATS Roundtable nevű rádiós beszélgetős műsorának vendégeként vázolta röviden Magyarország és az Európai Unió helyzetét. A nagykövet Catsimatidis kérdésére elmondta: sok a bizonytalanság az Európai Unió jövőjét illetően. Rámutatott: az Európai Unió az Egyesült Államoknál sokkal polarizáltabb, és számos törésvonal választja el tagjait ideológiája, földrajzi helyzetük vagy a migrációhoz hasonló megosztó kérdésekben képviselt álláspontjuk mentén. Országtól függ az is, hogyan áll a kormány a nyitott határok kérdéséhez. Orbán Viktor magyar miniszterelnök például a biztonságot helyezi előtérbe, ahogy az a koronavírus-járvány kezelése során is tapasztalható volt – magyarázta. Magyarország elsősorban ennek tükrében válogatja meg, kiket enged be területére, legyen szó turistákról, vagy letelepedni vágyókról – tette hozzá. Az orosz befolyásról szólva Cornstein elmondta: Magyarországnak elsősorban energiafüggősége és földrajzi közelsége miatt kell kapcsolatban állnia Moszkvával, míg a történelmi előzmények inkább tartózkodóvá teszik.
Az iskolai erőszak terén az ország északkeleti régiója magasabban reprezentált, mint a többi – mondta az oktatási államtitkár. Maruzsa Zoltán hozzátette: ugyanakkor az ország minden részében vannak olyan oktatási intézmények, ahol megalapozott az iskolaőrség bevezetése. Közölte azt is, hogy az iskolaőröket a rendőrség toborozza majd, de ez még nem kezdődött el, hiszen az erről szóló törvényt pénteken szavazta meg az Országgyűlés. Amint hatályba lép a jogszabály, kezdődhet a toborzás is, hogy augusztusban elindulhasson az iskolaőrök képzése is – fűzte hozzá az államtitkár. Az iskolaőrök nem az intézmények alkalmazásában állnak majd, hanem a rendőrséghez tartoznak, és minden esetben együttműködési megállapodáshoz kötött a munkájuk – jelezte. Maruzsa Zoltán kiemelte, hogy egyházi és magániskolákban egyelőre nem lesznek iskolaőrök, de ha később esetleg ezt kérik, akkor ott is lesz mód erre.
A Demokratikus Koalíció (DK) azt állítja, hogy a kormány „egészségügy-ellenes” politikája miatt a következő években több százezer ember maradhat háziorvosi és házi gyermekorvosi ellátás nélkül. Komáromi Zoltán, a párt egészségügyi szakpolitikusa a Népszava cikkére hivatkozott, miután a lap azt írta, hogy a koronavírus-járvány idején a házi gyermekorvosok közel fele nem praktizálhatott, mivel elmúlt 65 éves, és így a veszélyeztetett kategóriába tartozott. Komáromi Zoltán azt mondta, hogy az alapellátásban dolgozó orvosok jelentős része is idős, ez a három hónap pedig megmutatta, hogy néhány év múlva „hiánycikk” lesz a háziorvos és a házi gyermekorvos. A kormány 10 éve spórol az egészségügyön, ezért a háziorvosi és a házi gyermekorvosi pálya nem vonzó a fiatalok számára, a nyugdíjba vonulóknak így nincs utánpótlásuk – jelentette ki.
Rendkívül népszerű a falusi csok, a családok élnek a támogatási lehetőséggel – értékelte a program első évét a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Gyopáros Alpár kiemelte: egész Európában nincs még egy ilyen támogatási rendszer, „egyedülálló és példaértékű” a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (csok) konstrukciója. Ismertette: május végéig 10 229 család nyújtott be támogatási kérelmet több mint 54 milliárd forint értékben. Területileg meglehetősen kiegyenlített az igénylések száma, ugyanakkor a listából „felfelé” kiemelkedik Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Baranya, Heves és Nógrád megye, ahol sok a kistelepülés. A támogatási célokat nézve is nagyjából kiegyenlített a kép: az igénylők 52 százaléka ingatlanvásárláshoz, korszerűsítéshez, 48 százalékuk a meglévő otthon bővítésére kívánja felhasználni a pénzt – közölte a kormánybiztos.
Azonnal mentőövet kell nyújtani az összeomlás szélén álló vízügyi ágazatnak – javasolja LMP frakcióvezetője. Keresztes László Lóránt egyebek mellett a szektort terhelő különadó eltörlését szorgalmazta. Közölte: a kormány csak súlyosbított a vízügy nehéz helyzetén. 2012 óta duplájára nőtt a rendszer meghibásodásainak száma, mára a hálózat kevesebb mint 20 százaléka rendelkezik megfelelő minősítéssel. A szakmai szervezeteket szerint a következő 15 évben 1500-3000 milliárd forintra lenne szükség a hálózat karbantartására, fejlesztésére. A cégek jelentős része ugyanakkor a csőd szélén áll, így a megelőző karbantartások is elmaradnak. Keresztes László Lóránt arra figyelmeztetett, hogy emiatt az infrastruktúra jelentős, most még megóvható része mehet tönkre, a vízbázisok sérülése pedig helyrehozhatatlan károkat okozhat.
Külföld:
A vasárnapi parlamenti választásokon győztes, de abszolút többséget nem szerzett Horvát Demokratikus Közösségnek (HDZ) a vele eddig is kormánykoalícióban lévő liberális Horvát Néppárt (HNS), valamint a Reformisták és a kisebbségi képviselők támogatásának köszönhetően megvan a parlamenti többsége – jelentette be Twitter-oldalán Marko Milic kormányszóvivő. A választási eredmények közel százszázalékos feldolgozottsága alapján a HDZ a diaszpóra képviselőivel együtt 69 mandátumot szerzett. A győztes pártot támogatásáról biztosították a kisebbségi képviselők (8 mandátum), valamint a HNS és a Reformisták (1-1 mandátum), és velük együtt 79 fős többsége lesz a 151 fős horvát száborban – közölte a szóvivő.
Az azonos nemű párok számára gyermekek örökbefogadását tiltó alkotmánymódosító javaslatot írt alá Andrzej Duda lengyel elnök, a tervezetet még hétfőn benyújtotta a parlamentnek. A kezdeményezést Duda szombaton jelentette be egy dél-lengyelországi kampánygyűlésén, utalva arra, hogy bár a gyermekek a lengyel alkotmányban jelenleg is különleges védelmet élveznek, mindazonáltal ezt a kérdést a jelenleginél pontosabban kell szabályozni. Az elnök javaslata szerint alkotmányos szintre emelnék a családjogi kódex hatályos előírását. Az előírást úgy bővítik, hogy örökbefogadásra kizárólag az alkotmányban meghatározott házasságban élő pár – vagyis egy nő és egy férfi – jogosult, az azonos nemű párok nem. Amennyiben egyedül élő személy akar gyermeket örökbe fogadni, a bíróságnak ellenőriznie kell, hogy az illető nem él-e azonos nemű párkapcsolatban – javasolta Duda. Lengyelországban az alkotmánymódosítás elfogadásához kétharmados alsóházi többségre van szükség, a kormányzó Jog és Igazságosság Pártja ezzel nem rendelkezik.
Amerikai repülőgéphordozók hadgyakorlatot tartottak a Dél-kínai-tengeren, amit szoros figyelemmel kísértek a kínai hadihajók – számolt be hétfőn az egyik, a Nimitz kapitánya. James Kirk ellentengernagy elmondta, hogy a területen július negyedikén légi gyakorlatokat kezdtek az amerikai haditengerészet 7. flottájának Ronald Reagan nevű repülőgéphordozójával együtt. Az amerikai haditengerészet korábban is tartott ilyen hadgyakorlatokat a régióban, a mostani azonban egy olyan időszakban történik, amikor megnőtt a feszültség az Egyesült Államok és Kína között. Washington és Peking között komoly kereskedelmi ellentétek feszülnek, az előbbi bírálja Kínát a koronavírus-járvány kezelése miatt, és szemére veti, hogy előnyt próbál kovácsolni a járványból a Dél-kínai-tengeren és másutt területi igényei érvényesítéséhez.
Hétfő reggelre tovább nőtt a megerősített koronavírus esetek száma Izraelben, az egyre növekvő aggodalmak miatt az Egészségügyi Minisztérium azt szeretné elérni, hogy a kormány az éttermekre és a tömegközlekedésre alkalmazott további korlátozások mellett zárja be a rendezvénytermeket, zsinagógákat, vallási szemináriumokat és edzőtermeket. A kormány koronavírus elleni védekezését segítő tanácsadói testület vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy Izrael „elvesztette az irányítást a járvány felett.” „A fertőzöttek számát és azt a tényt figyelembe véve, hogy az egész országra kiterjed, és nem ismerjük a fertőzési pontjait a fertőzöttek többségének, így nem vagyunk képesek ellenőrizni a kitöréseket” – mondta a 12-es csatornának Eli Waxman professzor, aki a Nemzetbiztonsági Tanács pandémiával foglalkozó szakértői tanácsadó testületét vezeti. „Izrael legnagyobb nemzeti polgári válságával nézünk szembe.”- mondta. A kabinetülésen Benjamin Netanjahu miniszterelnök kijelentette, hogy az ország „a teljes zárlat küszöbén van”.
Gazdaság:
Napokon belül szigorodhat az Airbnb hazai szabályozása, írja a Világgazdaság. A szállodások, pontosabban a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége lobbizott azért a kormánynál, hogy a kevéssé szabályozott airbnb-s piac azonos feltételekkel és kötelezettségekkel működjön, mint a szállodás.
A legerősebb változtatás az lehet, hogy 120 napban korlátoznák évente Budapesten az ilyen típusú lakáskiadást. A Fővárosi Önkormányzat is támogatja a rövid távú lakáskiadás korlátozását, ugyanis szerintük az ilyen lakáskiadás is felelős azért, hogy drágák a budapesti lakások, szűkül a lakáscélú ingatlanok piaca. Hasonló konstrukció több országban létezik, Londonban például 90 napban korlátozzák egy naptári évben az olyan lakások kiadását, amelyek nincsenek külön bejelentve a hivatalnál mint rövid távon kiadott ingatlanok.
Schumicky Balázs, a Magyar Apartmankiadók Egyesületének (MAKE) elnöke szerint ez a rövid távú lakáskiadás több ezer családot tart el, és erősíti a középosztályt. Egy ilyen korlátozás viszont tönkretenné őket, és a turisták sem szeretnének ilyen változtatást, és inkább Bécsbe vagy Prágába mennek majd.
Időjárás:
Kedden nyugat felől csökken a felhőzet, a front mögött a Dunántúlon kiderül az ég. Keleten délelőtt még borongós időre, kisebb esőre, délután egy-egy záporra is lehet számítani. Az északias szél napközben fokozatosan mérséklődik, de még élénk lesz. Éjszaka csapadékmentes, derült, eseménytelen időre számíthatunk.
A jellemző hőmérséklet átlaga kedd reggel északnyugaton 11, délkeleten 15, kedd délután 21 – 24, szerda reggel 11 fok körül alakul.