Napi Tóra, sábáti alkalmak, a hetiszakaszról kicsiknek
 |
x |
|
||||
 |
||||
K”K,
Koráh hetiszakasz 6. kommentár, 5780. Támmuz 4.
Amikor Isten Mózest választotta a feladatra, hogy kivezesse Izraelt Egyiptomból, akkor a Teremtő pontosan tudta, hogy az út egy adott pontján olyan konfliktusba keveredik, amit majdnem lehetetlen lesz megoldani. Azért is volt Mózes a kiválasztott, mert ő volt az egyetlen, aki erre képesnek bizonyult. A Koráh-féle lázadás során Isten olyan helyzetet teremtett, ahol Mózesnek valójában arról kellett dönteni, hogy mennyire viseli szívén népe sorsát. Ha Mose rábénu nem lett volna ilyen mértékben elkötelezett vezető, akkor nem választott volna olyan megoldást, amely (látszólag) Istent hozza lépéskényszerbe. Ha nem szereti ennyire a népét, akkor sokkal „jámborabb” módon oldotta volna meg a problémát, mert elkerülte volna annak látszatát is, hogy Istent beavatkozásra kényszeríti. Valójában Isten ezt a megoldást várta Mózestől, és nem azt, hogy harcoljon Koráhhal, mert annak Mózes győzelmével együtt is rossz vége lett volna, hiszen elhúzódó belháborút eredményez, sok áldozattal, és végül a nép teljes pusztulásával. Ha Koráh nem ilyen emlékezetes módon távozik a földi világból, akkor a nyomában jöttek volna újabb demagógok, újabb harcok, és ennek csak az lehetett volna a következménye, hogy őseink soha nem hagyják el a pusztát. Isten nem biztathatta Mózest ilyen megoldásra, hiszen Mose rábénu és a nép is úgy tudta, hogy a Teremtő akaratának közvetítése a feladata, nem pedig annak meghaladása, kierőszakolása. Azt is megtehette volna a Világ Alkotója, hogy a konfliktus első pillanatában beavatkozik és lesújt Koráhra, azonban az út ezen szakaszán nem erre volt szüksége, hanem arra a földi vezetőre, aki megtalálja az adott pillanatban lehetséges egyetlen megoldást. Elképzelhető, hogy amikor Mózes megnyittatja Istennel a föld száját, elveszti az Országba való belépés lehetőségét, mert egy olyan embernek, aki lépéskényszerbe tudja hozni a Világ Urát, nem teljesülhet a legnagyobb álma, hiszen, ha minden összejön neki, akkor elkerülhetetlenül átveszi az emberek körében Isten szerepét. Ezt elkerülendő, el kell buknia, mert ha ő maga nem bukik, akkor az egész általa képviselt rendszer semmisül meg, és a báványimádásból való kiszakadás végződik kudarccal. Ha Mózes belép az Országba, akkor inkább előbb, mint utóbb, olyan kultusz alakult volna ki a személye körül, mint Egyiptomban a Fáraó körül, és a hosszú út valójában önmagába fordult volna vissza. Ezt nem lehetett publikussá tenni, mert akkor ki kellett volna mondani, hogy bár Mózes jól döntött a föld szájának megnyittatása kapcsán, de ez a jó döntés valójában nem az övé, hanem Istené volt, és kizárólag ezáltal tölthette be Mose rábénu a rá kiszabott szerepet. Itt lett teljesen egyértelmű, hogy mennyire jó vezető, de valójában nem azért, mert megnyílt szavára a föld, hanem mert a megigazulás legtökéletesebb pillanatában veszti el annak lehetőségét, hogy teljesítse az álmát és bevezesse Izraelt az Országba. Az igazán jelentős földi vezető pont a maga kiválóságába kell elbukjon, mert voltaképpen a bukásával bizonyítja, hogy ahhoz is elég jó, hogy a személye körül bálványimádó holdudvar jöhessen létre, és ezáltal a monoteizmus terjedésének akadályává váljon. Mózesnek el kellett vezetni a zsidókat addig, hogy beléphessenek az Isten által nekik ígért földre, de oda ő már nem mehetett velük. És ez nem a vándorlás idején alakult így, hanem eleve ez volt a helyzet. Ezt viszont maga Mózes sem tudhatta meg, mert azt még ő sem viselte volna el, hogy szolgálatának tökéletesedése két célt szolgál: a nép fennmaradásáét, illetve az ő bukását, ami isteni perspektívából vagy kellő távolságból nézve nem is bukás, hanem siker, de az nem volt elvárható Mózestől sem, hogy Isten vagy az utókor szemével lássa magát, azért sem, mert akkor nem tudott volna vezetőként működni.
Sábát sálom, békés szombatot mindenkinek!
péntek
19.00: Szombatfogadás
szombat
9.00: Sáhárit
gygy: 20.27
szk: 21.48
Melléklet (Koráh hetiszakasz piciknek.pdf) előnézeteKoráh hetiszakasz piciknek.pdf1.3 MB
