Egy magányos géniusz megismertetése a világgal

Egy magányos géniusz megismertetése a világgal

Baán László, a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója, a Liget Projekt vezetője a Heti Tv Pirkadat című műsorában neszélt Csontváryról, de szóba kerültek még a Liget Projekt tervei is.

A főigazgató arról beszélt, hogy ezek a megbízatásai egymásból nőttek ki, egymást követik, hiszen a Szépművészetit 15, a Galériát 10 éve vezeti, pontosabban egy évtizede tért vissza a Szépművészeti Múzeumhoz.

Arra a felvetésre, hogy egy múzeum nem csak a kiállításokról, hanem a raktárakban megbújó kincsekről ismerszik meg igazán, Baán László megjegyezte, egy múzeum valóban olyan, mint egy piramis. A legtetején a kiállítások szerepelnek, a leggyönyörűbb darabokkal, de mellette minden gyűjteményben kiemelkedő feladat az állomány javítása, a folyamatos gyűjtés, ezek a tárgyak képezik a képzeletbeli piramis többi részét. Ahogy az is fontos, hogy a Liget projekt keretében építették meg az országos múzeumi raktárt a volt Szabolcs utcai zsidókórház helyén. Itt közel 300 ezer műtárgy kerül majd elhelyezésre.

Szóba került a lassan szekezetkész Magyar Zene Háza is, amely épületet a világhírű japán építész Fujimoto tervezett, ami egy építészeti csoda lesz a világ legnagyobb egybefüggő üvegezésével. Ez az épület nem csak egy intézmény lesz, hanem itt valóban minden korosztály számára kínálnak majd programokat – tette hozzá a főigazgató, az épület a tervek szerint az év végén kerül átadásra.

A koronavírus-járvány a múzeumi életet is leállította, de szerencsére rövidesen minden újrakezdődik. Tavasszal két nagy kiállítást kellett lemondani, ezek egyike az egyiptomi kiállítás lett volna, amit a jelek szerint sikerült a jövő évre átmenteni. A mostani újranyitást mindkét múzeum a saját anyagaiból szervezi meg, a Szépművészetiben egy Dürer kiállítást láthatnak az érdeklődők egy eddig már nagyon régen látott művekből. Ha minden jól alakul, akkor már talán a jövő héttől megnézhetik az emberek. A Nemzeti Galéria is megnyílik, egyelőre az állandó kiállítással.

Baán László komoly nemzetközi produkciókat hozott Magyarországra és vitt magyar műveket külföldre, Párizstól kezdve Milánón át egészen Tokióig. Mellette sikerült neves külföldi múzeumoktól is megkapni kiállításokat, mint például az Izrael Múzeumtól, ahol többször is meggondolják, hogy kinek és hova adnak kölcsön műveket.

A főigazgató külön is beszélt Csontváryról, aki bár Magyarországon a az egyik legismertebb festő, de sajnos a munkásságát a világ valamiért nem ismeri még. Ő egy magányos géniusz volt, akinek követője sem volt, amikor kivitték megmutatni az alkotásait, akkor ez a projekt nem volt előkészítve. Meg kell értetni, meg kell ismertetni az alkotó, az életművét a világgal, de ezt csak úgy lehet megtenni, hogy ezt a feladatot alaposan előkészítsék.

A Liget Projekt kapcsán azt mondta el Baán László, hogy a Magyar Zene Házán kívül a Néprajzi Múzeum építése is lassan befejeződik. A többi tervvel kapcsolatban az is igaz, hogy jelenleg a kormányzatnak, a Liget Projekt vezetésének vitája van három épület kapcsán a fővárossal, de közben természetesen folyamatosan zajlik a parkfejlesztés is a Városligetben. A vita tárgyát az új Nemzeti Galéria, a Magyar Innováció Háza és a régen volt kis Városligeti Színház képezi. Hozzátette, a kormány továbbra is kitart azon álláspontja mellett, mely szerint amíg nem ért ezekkel egyet Budapest vezetése, addig nem építenek, de ezekről nem is kíván letenni, hiszen olyan értéknek gondolja ezeket az épületeket, amelyekre szükség van. Egy biztos, a tárgyalóasztalhoz bármikor le lehet ülni, lehet kompromisszumot találni, ahogy történt a fővárosi atlétikai centrum ügyében, ahol mindkét fél elégedett lehetett. A Városliget esetében nem szorít senki az idő, de az is biztos, szükség lenne ezekre az épületekre. A főigazgató kiemelte, a vita tárgyát képező épületek helyén előtte nem zöldterület volt, hanem más épületek, parkolófelületek. Baán László szerint a tervek hasznosságáról már a lakosokat sikerült meggyőzni, már csak abban reménykednek, hogy a főváros új vezetését is.