Európának vissza kell térnie a zsidó-keresztény gyökereihez!

Európának vissza kell térnie a zsidó-keresztény gyökereihez!

Juhász Hajnalka, a KDNP országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában Nemzeti Összetartozás Napjáról, az emlékezés fontosságáról beszélt.

A politikus a Nemzeti Összetartozás Napjáról azt mondta, a parlamenti emléknapon mind Kövér László házelnök, mind pedig Áder János köztársasági elnök méltó beszédet tartott. Az Országgyűlés elnöke egy nagyon széles spektrumban beszélt arról, hogy mit is jelent Trianon, miért is volt fontos a politikai nyilatkozat, amit elfogadtak, ami a nemzeti önazonosság kérdéséről szólt. Arról, hogy miként is kapcsolódik össze a múlt, a jelen és a jövő, valamint arról is, hogy a nemzeti önrendelkezés legyen az emberi jogok szerves része. Nem arról van szó,amivel a magyarokat sokszor vádolják, hogy csak a múlt sirámait hozzák fel, hanem arról, hogy a múlt ismerete, az ősök tisztelete nélkül egy nemzetnek nincsen jövője. Kövér László a nemzeti önazonosság tekintetében a határokon túl élő magyarokat hozta fel, akik ennek megőrzése érdekében nagyon sokat tettek Európa számára is a Trianon óta eltelt száz évben. És igen – tette hozzá Juhász Hajnalka, mindenki legyen büszke az őseire, a felmenőire, akik mindig is ezért az országért tettek.

Az is elhangzott a parlamentben – jegyezte meg a képviselő, hogy nincs még egy olyan nemzet, amelyik egy ekkora trauma után, amit Trianon okozott képes volt fennmaradni. A kormány nemzetpolitikájának köszönhetően még azt is el lehet mondani, hogy ma már 1.1 millió új magyar állampolgára van az országnak, ami szintén hatalmas értéket jelent. Minderre szükség van a nemzeti önazonosság megőrzése érdekében, főleg az Európai Unióban, amelyik alapszerződéseiben elismeri a kulturális sokszínűséget, de a nemzeti önazonosság megőrzéséért nem tesz semmit. A parlamenti emléknap legfontosabb üzenete az volt, nem szabad megengedni azt, ami a magyarokkal megtörtént, hogy ez bármely más őshonos kisebbséggel előfordulhasson.

Az identitás büszkesége egyrészt tartást, másrészt pedig hitelességet ad az embernek, egy közösségnek, egy nemzetnek – emelte ki Juhász Hajnalka, amit azért is kell Európában hangoztatni, mert például az emberi jogok védelme is egy olyan irányba ment el, amibe a büszke nemzet gondolata nem fér bele. Pedig Európának is csak akkor lesz jövője, ha képes lesz saját identitását megőrizni, ahogy azt Kövér László is kiemelte tegnap, Európa addig marad meg Európának, amíg a sírhelyeken keresztek vannak. Azaz Európának vissza kell térnie a zsidó-keresztény gyökereihez!