A magyar történelem egyik legnagyobb tragédiája.

ABreuerPress és a HetiTV hírei  2020.06.04.-reggelén

Az Országgyűlés elnöke szerint a mostani évfordulón a trianoni döntést követő egy évszázad teljesítményére kell koncentrálni. Kövér László a Magyar Nemzetnek arról is beszélt a trianoni országvesztés egyértelműen a magyar történelem egyik legnagyobb tragédiája. Rámutatott: először vérrel, utána az ország kétharmadával fizettünk amiatt, hogy komolyan vettük, miszerint mi vagyunk a keresztény Nyugat védőbástyája. A mostani évfordulón a trianoni döntést követő egy évszázad teljesítményére kell koncentrálni – hangsúlyozta. Arra, hogy egy halálraítélt ország és nemzet nemcsak él, hanem a szétszakított részek külön-külön és együttesen is olyan teljesítményt tettek le a világ és azon belül Európa asztalára, amely jogos büszkeséggel tölthet el bennünket.  A szomszédos országokkal összefüggésben rámutatott: a magyar nemzet az elmúlt száz évben  tanulási folyamaton ment keresztül. A magyar értelmiség már Trianont megelőzően is tisztában volt vele és hangot is adott annak a véleményének, hogy egy közös hazában élünk szűkebb értelemben a Kárpát-medencében, tágabban egész Közép-Európában. Ezt a sorsközösséget figyelmen kívül hagyva csak egymás tragédiáit idézhetjük elő. Mi ezt beláttuk, és egy új korszakot akarunk nyitni a XXI. században.  – mondta a házelnök

Mint ismeretes, ma,  a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulóján   Karácsony Gergely főpolgármester javaslatára , délután 16 óra 30 perckor   (az aláírás időpontja idején) egy percre megáll a főváros,  Budapest. Ki-ki gyalog, vagy járművével álljon meg egy percre és emlékezzen a száz évvel ezelőtti tragédiára. – kéri Karácsony Gergely.

A múltról gondolkodhatunk másképpen, vitatkozhatunk azon, mi vezetett az 1920-as trianoni békediktátumhoz, a történelmi Magyarország felszámolásához – írja a főpolgármester.

„Abban azonban nem lehet közöttünk vita, hogy száz évvel ezelőtt ordítóan igazságtalan, a nemzetek önrendelkezését sárba tipró döntés született. És mi magyarok, száz évvel a döntés után sem érezhetünk ezzel kapcsolatban mást, mint mélységes fájdalmat.” – fejezi be Karácsony Gergely.

Kedvező tendencia látható az idősek otthonaiban, nem nőtt a fertőzéssel érintett intézmények száma – mondta az országos tisztifőorvos. Müller Cecília a legfrissebb járványügyi adatokat ismertetve elmondta: az elmúlt 24 órában 10 újabb esetet regisztráltak, két ember halt meg. Az aktív fertőzöttek száma 1207, 414 beteget ápolnak kórházban, közülük 24-en vannak lélegeztetőgépen. Hozzátette: jelenleg is 33 intézményben vannak fertőzöttek, a betegek és az ápolók gyógyulnak, utóbbiak ismét munkába tudnak állni. A 33 otthonban élő 5991 gondozott között 899 pozitív esetet találtak, 468-an már meggyógyultak. Azt mondta, a koronavírus-fertőzés miatt lezárt kórházi osztályok felszabadulásával folyamatosan bővül a nem koronavírusos betegek egészségügyi ellátása. Az országos tisztifőorvos fontosnak nevezte, hogy a felsőoktatási vizsgáknál a teremben egyszerre csak a vizsgáztató és legfeljebb két diák tartózkodjon. Mindegyikük számára ajánlott, de nem kötelező a maszk viselése – mondta. A vizsgázóktól azt kérte, vigyenek saját eszközöket magukkal, ha lehetséges tartsák nyitva a terem ablakát.

Az MSZP azt javasolja, hogy a 13. havi nyugdíjat egységesen 140 ezer forintban állapítsák meg. Az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke emlékeztetett, hogy csütörtökön kezdődik el a parlamentben a 13. havi nyugdíj visszaállításáról szóló javaslat vitája. Korózs Lajos azt mondta, igazságosabb lenne, ha minden jogosult ugyanakkora összeget kapna 13. havi járandóságként. Arra is kitért, hogy azért javasolnak 140 ezer forintot, mert jelenleg körülbelül ennyi a havi átlagnyugdíj.



Elhunyt Göncz Árpádné, a néhai köztársasági elnök özvegye – közölte a család nevében Gulyás András titkárságvezető, a Göncz Árpád Alapítvány kuratóriumának elnöke. Göncz Árpádné életének 97. évében családja körében halt meg. Göncz Árpádné az elsők között vett részt a hazai szociális munkások képzésében, majd hivatásszerűen is nagy energiával fordult az elesett, a sérült és a hátrányos helyzetű emberek felé, bekapcsolódott az őket segítő civil szerveződések tevékenységébe. Férjével 1993-ban létrehozták a Kézenfogva Alapítványt, sok éven át a kuratórium elnökeként vezette azt. Személyesen is sokat tett az értelmi és halmozottan sérült gyermekek sorsának, gondozásuk és fejlesztésük körülményeinek jobbításáért. Jelentős szerepe volt a fogyatékosok esélyegyenlőségét szorgalmazó, kedvező nemzetközi visszhangot kiváltó törvény megszületésében is. Sok hazai és nemzetközi elismerés után idén márciusában a Down Alapítvány tevékenységéért Down-díjjal tüntette ki.   Az elhunytat négy gyermeke, hat unokája, kilenc dédunokája gyászolja.

Külföld:

A német kormány június 15-től visszavonja a koronavírus-járvány miatt az Európai Unió (EU) valamennyi tagországára kiadott utazási figyelmeztetését – jelentette be Heiko Maas külügyminiszter. Az utazástól nyomatékosan eltanácsoló általános figyelmeztetést országonként összeállított tájékoztatók és javaslatok váltják fel. Az EU-s tagállamok mellett a schengeni övezet EU-n kívüli országai, és az Egyesült Királyság esetében is ezt a megoldást alkalmazzák. A figyelmeztetés visszavonásának feltétele, hogy az adott állam ne korlátozza a külföldiek belépését. Azonban az országonkénti javaslatok is tartalmazhatnak figyelmeztetést, így például az Egyesült Királyságba utazástól továbbra is nyomatékosan eltanácsolják a németeket, mert ott két hétre karanténba kell vonulnia mindenkinek, aki belép az ország területére – mondta a német külügyminiszter.

Június 28-án tartják meg a koronavírus-járvány és a politikai konszenzus hiánya miatt korábban elhalasztott lengyel elnökválasztás első fordulóját – jelentette be Elzbieta Witek, a szejm elnöke. Az időpont meghirdetésével hivatalosan is újból beindul a választási kampány.  A törvényhozás alsóháza véglegesen jóváhagyta azt a törvényt, mely szerint a választást a járvány miatt vegyes formában, hagyományosan és levélben rendezik meg. Andrzej Duda elnök kedd este írta alá a jogszabályt. A törvény szerint az eredeti választási időpont, május 10. előtt már bejegyzett tíz jelöltnek – köztük Andrzej Duda hivatalban lévő elnöknek – nem kell újból regisztrálnia, indulhatnak viszont új jelöltek is. Ezzel a megoldással élve a fő ellenzéki erő, a Polgári Koalíció Rafal Trzaskowski varsói főpolgármester személyében új jelöltet indít a korábban leköszönt jelöltje, Malgorzata Kidawa-Blonska helyett.

Vitalij Klicsko kijevi polgármester szerint nem tud megbirkózni a koronavírus okozta járvánnyal az ukrán főváros, ahol több mint kétszeresére nőtt a fertőzöttek száma kedden az előző naphoz képest. „A vírus nem hátrált meg. Az elmúlt nap alatt 62 ember kapta el a fertőzést, köztük tíz egészségügyi dolgozó” – idézte a TASZSZ hírügynökség Klicskót.   Előző napon 28 új fertőzöttet regisztráltak a városban. Klicsko szerint egy nap alatt 13 embert szállítottak kórházba, a többi fertőzött karanténban gyógykezelteti magát orvosok felügyelete alatt. Az elmúlt napon 38 beteg gyógyult meg. Eddig 3133 kijevi lakost fertőzött meg a vírus, és 756-an győzték le a betegséget – tette hozzá a polgármester.

Sepsiszentgyörgyön ünnepli a trianoni döntés centenáriumát az Úzvölgyi katonatemetőben szervezett akciói által elhíresült nacionalista Calea Neamului (A nemzet útja) Egyesület. Az egyesület Facebook-oldalán közölte, hogy Sepsiszentgyörgy központjában – a rövid időre Moldvát és Erdélyt is elfoglaló – Vitéz Mihály havasalföldi vajda lovasszobra előtt verses, zenés műsorral ünneplik meg csütörtökön délután 14 órától a trianoni békeszerződés centenáriumát. „Sepsiszentgyörgyre megyünk június negyedikén, oda, ahol a magyar irredentizmus máig nem ismeri el a trianoni döntést, nem ismeri el, hogy Erdély román föld” – áll a bejelentésben.



Jáir Lapid, mint az ellenzék vezetője találkozott Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel. Az aktuális biztonsági kérdésekre koncentráló ülésen jelen volt a miniszterelnök katonai titkára, Avi Blot dandártábornok is. A hatalmon lévő miniszterelnök rendszeresen tájékoztatja az ellenzék vezetőjét az állammal és érzékeny nemzetbiztonsági kérdésekkel kapcsolatban. Ritka az olyan nyilvános ellenségeskedés két politikus között, mint amilyen Netanjahu és Lapid között van. Lapid múlt hétfőn azzal vádolta Netanjahut, hogy megkísérelt polgárháborút indítani és puccsot végrehajtani, és elítélte a miniszterelnök igazságszolgáltatási rendszer ellen tett éles megjegyzéseit, amiket május 24-én a korrupciós ügyeinek nyitó tárgyalása előtt mondott a Jeruzsálemi Kerületi Bíróság előtt.

 

Gazdaság:

Fel kellene oldania az Európai Uniónak az év végéig a beruházások állami támogatására vonatkozó korlátozásokat, mert csak befektetésekkel lehet új munkahelyeket teremteni – közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán a visegrádi négyek (Szlovákia, Csehország, Lengyelország és Magyarország) és az észak-balti nyolcak (Svédország, Finnország, Norvégia, Izland, Dánia, Észtország, Lettország, Litvánia) online konferenciája után. Szijjártó Péter emlékeztetett, hogy az Európai Unió 800 ezer euróig (mintegy 277 millió forintig) engedi a beruházások állami támogatását. A magyar kormány ezt kihasználta, és 806 magyar vállalatot támogatott 170 milliárd forinttal azért, hogy megvédhessék a munkahelyeket – emelte ki. Szerinte az európai országoknak a munkahelyek megvédésére és az új munkahelyek létrehozására kell koncentrálniuk, ezért a 800 ezer eurós határt el kellene törölni, és engedélyezni kellene, hogy az év végéig a tagállamok saját költségvetési forrásaikból korlátozás nélkül támogathassanak beruházásokat.

Időjárás:

 

Csütörtökön már országszerte sok lesz a felhő, bujkáló napsütéssel. Délelőtt csak elvétve fordul elő, gyenge záporeső, majd a déli óráktól bárhol, de a keleti, északkeleti országrészben nagyobb eséllyel alakulhatnak ki záporok, illetve zivatargócok. Elsősorban a Tiszántúlon és északkeleten valószínű hevesebb, felhőszakadással, apróbb jéggel is kísért gócok előfordulása. Délnyugat felől egyre nagyobb területen megerősödő, délután, este sokfelé viharos (70-80, északnyugaton 90 km/órás) lökésekkel is kísért DNY-i szél fúj.

Estétől csökken a csapadékhajlam, gyengülnek, ritkulnak a záporok, de éjszaka is előfordulhat elszórtan egy-egy rövid záporeső. Alapvetően felhős marad az ég és továbbra is erős DNY-i szél fúj.

A jellemző hőmérséklet átlaga  csütörtök reggel  délnyugaton 13, északkeleten 8, csütörtök délután  délen 28, északkeleten 23, péntek reggel  12 – 16   fok körül alakul.