A BreuerPress és a HetiTV hírei 2020.05.31
A koronavírusról és a gazdasági válságkezelésről indul nemzeti
konzultáció. A miniszterelnök közölte, hogy a kérdések már elkészültek és a kérdőíveket postán juttatják el mindenkihez. Orbán Viktor szerint Magyarország azért védekezett sikeresebben a járvány ellen, mert minden döntés előbb született meg, mint a legtöbb államban. Nagyra értékelte a társadalom összefogását és az orvosok, valamint a járványügyi szakemberek hozzáértését. Elmondta azt is, hogy a rendkívüli jogrend
visszaadása után fennmarad a járványügyi készültség, mert fel kell
készülni az újabb szakaszra. Orbán Viktor közölte, központi bevetési
egységet hoztak létre, hogy cselekedhessenek, ha a zárt közösségekben
több fertőzés történne.
Három héten belül teljesen visszaállhat a korábban megszokott élet Magyarországon. Ezt erősítette meg a Miniszterelnökséget vezető
miniszter, amikor a rendkívüli jogrend megszűntetéséről beszélt. Gulyás Gergely arra is kitért, hogy az egészségügyi járványügyi készültség
keretében a tisztifőorvos és a kormány pedig jogosítványokat kap az
elengedhetetlen intézkedésekre. Cáfolta, hogy ez a rendeleti kormányzás
meghosszabbítását jelentené, bár nagyobb lehetőséget nyújt a
cselekvésre. Szerinte viszont nem korlátozza az alapjogokat, vagyis
megalapozatlannak nevezte, hogy ez kormányzati túlhatalmat biztosítana.
A Magyar Helsinki Bizottság közadatpert indít az Emberi Erőforrások
Minisztériuma ellen. Ennek oka, hogy a tárca – további döntések
előkészítésére hivatkozva – nem adta át azt a dokumentumot, amelyben a
miniszter felszólította a kórházak vezetőit az ágyak részleges
kiürítésére. A rendelkezés nagy vitát váltott ki, a miniszter pedig
utóbb azt mondta, hogy ő nem is adott ilyen utasítást. Kásler Miklós egy
interjúban azt állította, hogy az orvosok felelősek a betegek esetleges
elküldéséért. A Magyar Orvosi Kamara közleményben ítélte el a miniszter
nyilatkozatát, amelyben a hippokráteszi eskü megszegésével vádolta az
érintett orvosokat.
Az iskolákban egész júniusban meg kell szervezni a gyerekek
felügyeletét, miközben a hónap közepétől már indulnak a nyári táborok
is. A köznevelési államtitkár azonban azt is megerősítette, hogy a tanév
még két hétig tart és közben marad a tantermen kívüli digitális
munkarend. Keddtől viszont – ahol szükségesnek tartják – már lehet
szervezni egyéni felkészítést, vagy kiscsoportos konzultációt. Maruzsa Zoltán kiemelte, a leglényegesebb újdonság, hogy eddig csak kijelölt
iskolákban fogadták a tanulókat, most viszont mindenki a saját
intézményébe mehet majd. Az óvodák és a bölcsődék már mindenütt a régi
rend szerint üzemelnek, de nem kötelező bevinni a gyerekeket, ha a
szülők a járványügyi helyzet miatt otthon akarják tartani őket.
Az országgyűlés elnöke szerint egy hónap múlva szavazhatnak a jövő évi költségvetésről. Kövér László közölte, hogy semmilyen rendkívüli változásra nem kell számítani, a tervezet általános vitájára 30 órás időkeretük lesz a képviselőknek. A házelnök a héten kapta meg a
javaslatot a pénzügyminisztertől. Varga Mihály azt mondta, a büdzsé
egyik fő pillére a háromezer milliárd forintos egészségbiztosítási és
járvány elleni védekezési alap. Ez forrást teremt a fő egészségügyi
kiadások biztonságos finanszírozására is. A 2021-es tervek másik fő
pillére a 2550 milliárd forintos gazdaságvédelmi alap. Ez a munkahelyek
védelméhez és újrateremtéséhez gyűjti össze a forrásokat. A miniszter
szerint a 270 milliárd forintos központi tartalékból finanszírozhatják a
váratlan kiadásokat. Mint mondta, 2021-ben szinte minden terület több
forrással gazdálkodhat.
A NATO főtitkára szerint a szövetség megpróbálja rávenni az amerikaiakat és az oroszokat is, hogy térjenek vissza a Nyitott Égbolt szerződéshez. Jens Stoltenberg azt mondta, ez a megállapodás a biztonság szavatolásának kulcsfontosságú eleme. Az amerikai elnök egy hete
jelentette be, hogy felmondja a szerződést. Donald Trump arra
hivatkozott, hogy Oroszország nem tartotta tiszteletben az egyezményben
foglaltakat. Az észak-atlanti szövetség már többször próbálta jobb
belátásra bírni Moszkvát. A Nyitott Égbolt szerződést 18 éve lépett
életbe. A több mint 30 aláíró állam – köztük Magyarország – arra vállalt
kötelezettséget, hogy kölcsönösen megnyitják egymás számára a
légterüket, s engedélyezik a fegyvertelen megfigyelő repülőgépek
átrepülését.
Oroszországban június 24-én tartják meg a náci Németország feletti győzelem 75. évfordulójára tervezett katonai parádét. Vlagyimir Putyin
elnök utasította védelmi minisztert, indítsa el felkészülést, és
szavatolja: semmi sem veszélyeztetheti a díszszemle résztvevőinek
egészségét. Az eseményt május 9-ére tervezték, de a koronavírus járvány
miatt elhalasztották. Június 24-e is nevezetes évforduló: 75 éve akkor
tartották a moszkvai Vörös téren a győzelmi parádét. Több sajtóforrás
szerint egyébként ugyanazon a napon szavazhat a parlament az orosz
alkotmány módosításáról. Ez teszi majd lehetővé, hogy Putyin újabb
elnöki ciklusokat kezdhessen.
Az Egyesült Államokban felülvizsgálják a közösségi platformokra
vonatkozó szabályokat. Az elnöki rendelet célja, hogy ne juthassanak
kormányzati támogatások olyan médiumokhoz, amelyeknek tulajdonosai
elfojtják a szólásszabadságot. Néhány napja az elnök összekülönbözött
kedvenc közösségi médiájának vezetőségével. A Twitter ugyanis – most
először – utalt rá, hogy Trump két bejegyzése sem felel meg a
valóságnak. Az egyikben azt állította, hogy a levélben történő szavazás
lehetővé teszi a választási csalásokat, a másikban viszont úgy vélte, a
novemberi választásokon csalás lesz. A Twitter kapcsolódó linkekben
jelezte, hogy az állítások hamisak. A médiavállalatot korábban pont
azért bírálták, mert nem tett semmit az elnök bejegyzéseinek tartalma
vagy stílusa miatt.
Spanyolországban tart a tíznapos nemzeti gyász, amelyet a
koronavírus-járvány áldozatainak emlékére rendelt el a kormány. Pedro
Sánchez miniszterelnök úgy fogalmazott, a nehezén már túl vannak.
Ugyanakkor jelezte, a vírus még nem tűnt el, és amíg nem születik meg a
védőoltás vagy más gyógymód, addig óvatosnak kell lenni. A rendkívüli
állapotot csak a hét végén szüntetik meg. A dél-európai országban
csaknem 30 ezer ember halálát okozta a járvány és mintegy 250 ezer
fertőzöttet regisztráltak. A kormányfő bejelentette azt is, hogy a
létfenntartáshoz szükséges alapjövedelmet vezetnek be, amit már
júniustól fizetnek a rászorulóknak.
Franciaországban a jövő héten tovább enyhítik a kijárási korlátozásokat.
Mint közölték, az általános karantén több mint két héttel ezelőtti
fokozatos feloldása sikeresnek bizonyult. Közben bevezetnek egy új
alkalmazást, amely segítheti a járvány megállítását. A felhasználó
ugyanis automatikus értesítést kap arról, hogy teszteltesse magát, ha
egy koronavírus-fertőzött közelébe került legalább negyed órára. Az
applikáció önkéntes alapon és névtelenül működik. Franciaországban a
járvány kezdete óta több mint százezer ember került kórházba és majdnem
30 ezren vesztették életüket.
Nagy-Britanniában holnaptól az eddigieknél szabadabban lehet találkozni
családtagokkal és ismerősökkel. A kormányfő azt is közölte, megindulhat
a tanítás az általános iskolák alsó tagozatainak három évfolyamán.
Kinyithatnak a szabadtéri piacok is, két hét múlva pedig az összes olyan
üzlet, amely nem alapvető közszükségleti cikkeket árusít. Boris Johnson
azonban azt is jelezte, az enyhítési tervekhez a járvány folyamatos
visszaszorulására van szükség. Az Egyesült Királyságban eddig majdnem 40
ezren haltak meg a koronavírus-fertőzés miatt.
Londonban elégedetlenek azokkal a tárgyalásokkal, amelyeken a jövendő
kapcsolatokról kellene megállapodni az unióval. A brit küldöttség
vezetője szerint az online megbeszéléseken csak csekély előrelépést
sikerült elérni a legfontosabb kérdésekben. David Frost az újszerű és
kiegyensúlyozatlan brüsszeli elképzeléseket okolta mindezért. A jövő
héten újabb forduló kezdődik, de London már hetekkel ezelőtt közölte: ha
júniusig nem látszanak egyértelműen a megállapodás körvonalai, esetleg
meg is szakadhatnak a tárgyalások. Az Egyesült Királyság január 31-én lépett ki az Európai Unióból, azóta – az év végéig – átmeneti időszak van.
A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja nem tartja
biztatónak a gazdasági újraindulást támogató új brüsszeli javaslatot. Az Európai Bizottság elnöke közölte, hogy a helyreállítási csomag 750 milliárd euró – mintegy 263 ezer milliárd forint – lenne. Ursula von der Leyen szerint a gazdaság megmentéséhez példátlan mértékű beruházásokat kell finanszírozni. A magyar kormánypárti képviselők azt kifogásolják, hogy Magyarország mintegy 8 milliárd eurós vissza nem térintendő támogatást kapna ugyan, de másik 7 és fél milliárdot vissza kellene fizetnie. Deutsch Tamás azt viszont sikernek nevezte, hogy az új helyreállítási eszközzel nem a hagyományos forrásokat akarják terhelni.
A jövő péntektől kinyithatnak a budapesti zsinagógák, de egyelőre csak hitéleti célból lehet őket látogatni. Ezekre előzetesen be is kell
jelentkezni. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége közleménye szerint az imákon legfeljebb annyian vehetnek részt, ahányan a védőtávolságok figyelembevételével biztonságosan elférnek: Megjegyezték: a szükséges egészségügyi, biztonsági szabályokról minden zsinagógai körzet pontos írásbeli tájékoztatást kap.
Pünkösdtől, vagyis mostantól megindultak a balatoni hajójáratok. Az első
két héten a négy legforgalmasabb útvonalon közlekednek majd hajók minden
nap: négyszer a Siófok-Balatonfüred-Tihany, a Balatonboglár-Révfülöp és
a Fonyód-Badacsony útvonalakon, háromszor Balatonmáriafürdő és
Balatongyörök között. Kilenc kikötőből sétahajókra is lehet jegyet
venni, de csak a biztonsági előírások betartásával. Budapesten mostantól
újra várja a kirándulókat az idén 50 éves Zugligeti Libegő. Ez a
következő két hónapban hétvégenként és ünnepnapokon üzemel délelőtt 10
és este 7 óra között. Jegyet viszont csak a jegykiadó automatákból lehet
vásárolni.
Kirándulni lehet ma is, de egyelőre még tart a változékony idő.
Északkelet felől fokozatosan megnő, megvastagszik a felhőzet, és egyre
több helyen lehet eső vagy zápor. Többfelé megerősödik a szél is. A
hőmérséklet napközben 15 és 20 fok között alakul, este pedig 7 és 12 fok
közé hűl le.