Harsányi János születésének 100. évfordulóján

 

Emléktáblát kapott a jezsuitáknál bújtatott Harsányi János Nobel-díjas közgazdász

Harsányi János születésének 100. évfordulóján, május 29-én a Harsányi János Tudásközpont és a hozzá kapcsolódó civil szervezetek képviselői emléktáblát helyeztek el a Jezsuita rend Párbeszéd Házának falán.


Az alkotás azt a tényt örökíti meg, hogy a magyar jezsuiták a vészkorszakban hazánk később közgazdasági Nobel-emlékdíjas fiának, valamint közel 200 üldözött sorstársának adtak itt menedéket 1944 novembere és 1945 januárja között.

„1944 májusában behívtak munkaszolgálatra, Pest környéki gyárakban kellett árut vinnünk. Október 15-én Szálasiék átvették a hatalmat, de minket egy ideig a vatikáni védlevél megóvott. Nemsokára azonban kivittek a pályaudvarra deportálásra. Láttam, hogy itt a döntés pillanata. Nagyon sajnáltam otthagyni a hátizsákomat és szép pulóverem. A végén mégis otthagytam. Elég jó télikabát volt rajtam, az Északi teherpályaudvaron sok civil is sétált. Így levettem a sárga karszalagom, elvegyültem az emberek közt, és szépen kisétáltam a pályaudvarról. A Mária utcai jezsuita rendház főnöke adott menedéket. Többször volt nyilas razzia, de házkutatás során nem találtak meg a nyilasok, pedig nem lett volna nehéz megtalálni engemet. Azt hiszem, megvesztegették őket. 1945. január 17-én érkeztek meg az oroszok, akkor lettem újra szabad.”

Így ír önéletrajzában Harsányi János közgazdász, aki zsidó származása miatt 1944-ben bujkálni kényszerült, és a Mária utcai Jézus Szíve Jezsuita Templom pincéjében kapott menedéket. A rend ezekben a hónapokban közel kétszáz zsidót bújtatott józsefvárosi központjában, amiért a mentőakció fő mozgatója, Raile Jakab jezsuita 1991-ben elnyerte a posztumusz Jad Vasem-díjat.

harsanyi_janos_emlektabla-1.jpg

Harsányi János később az Egyesült Államokba távozott, és ott fejtett ki meghatározó tudományos tevékenységet elsősorban a játékelmélet terén, melynek elismeréseként 1994-ben elnyerte a közgazdasági Nobel-emlékdíjat. A játékelmélet a matematika egyik interdiszciplináris ága, mely azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy mi a racionális viselkedés olyan helyzetekben, amikor minden résztvevő döntéseinek eredményét befolyásolja a többiek lehetséges választása. Művei között ugyanakkor egyaránt találunk jogtudományi, döntéselméleti, kommunikációs, valamint számítástechnikával, az etikával és a filozófiával kapcsolatos könyveket, de matematikai modelljei a tőzsdén vagy éppen a biztonságpolitikában is jól hasznosíthatók. John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök például a karibi válság idején arra kérte fel, hogy elemezze, mekkora az esélye egy újabb világháború kitörésének.

A fasori evangélikus gimnáziumba járt, előadásokat hallgatott a Katolikus Hittudományi Főiskolán, s később, külföldön élve is megmaradt magyarnak, és minden viszontagság ellenére halálág kötődött szülőhazájához, a magyar kultúrához. Harsányi János életének és munkásságának részletes leírása / IDE KATTINTVA, a jezsuiták zsidómentő tevékenységének háttere pedig / IDE KATTINTVA olvasható.

Az avatáson beszédet mondott Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes képviseletében Csallóközi Zoltán főtanácsos, Mészáros József, a Barankovics Alapítvány elnöke, Simon János, a Harsányi János Tudásközpont igazgatója, valamint Sajgó Szabolcs SJ, a Párbeszéd Házának igazgatója.