A támogatások azért kapják, mert az általuk kitalált program hasznos és jó

A támogatások azért kapják, mert az általuk kitalált program hasznos és jó

Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a Heti Tv Pirkadat című műsorában a civil szervezetekről beszélt, különös tekintettel azokra, amelyek valamelyik egyházhoz kötődnek.

A helyettes államtitkár a civil szervezetek támogatásáról elmondta, az állam a támogatásokért nem vár el semmit, nem azért kap valaki forrásokat, mert éppen szimpatikusak a kormányzat számára, hanem azért, mert a civil szervezet által kitalált program jó és hasznos. Persze minden szervezet maga dönti el, hogy fordul-e a Nemzeti Együttműködési Alaphoz (NEA) támogat5ásért, vannak olyanok, akik például nem kérnek az államtól soha semmit, köztük vannak olyanok, amelyek máshonnan vannak kitömve pénzzel. Ám sok olyan szervezet kap támogatást, jut forráshoz, amelyiknek nincsen semmilyen ideológiai kötődése, a civil szektorban nem is van értelme ideológiai jellegű tevékenységet folytatni.

A NEA 20 civil irodát működtet a megyeszékhelyeken, a határmenti megyékben lévő irodák támogatják a határontúli civil szervezeteket, köztük a legtöbben Erdélyből jelentkeztek.

A koronavírus-járvány a magyar gazdaságot is befolyásolja, ez a költségvetés áttervezését is jelenti, de szerencsére a változtatások nem érintik negatívan a civil támogatásokat, a NEA forrásai nem csökkennek egy forinttal sem, hiszen a kormányzat tudja, a civil szektor létére nagy szükség van. A helyettes államtitkár azt is hozzátette, mindezek mellett az állam annyival segítette a szervezeteket, hogy az elszámolási határidőt is kitolta, hiszen sokan közülük nem tudták a tervezett programjaikat végrehajtani a járvány miatt.

Külön beszélt Szalay-Bobrovniczky Vince az egyházakhoz kötődő civil szervezetekről, közöttük a legjelentősebbek a katolikus és a református felekezethez kötődnek. Mellettük a zsidó civil szervezetek is nagyon hasznos munkát végeznek, ráadásul számukra az is fontos, hogy ugyanaz a személy felel a zsidó egyházakért a kormányzatban, mint a civil ügyekért, ez maga a helyettes államtitkár. Hopzzátette, amikor megérkezik egy egyházi civil szervezet pályázata, ami az úgynevezett miniszteri keret terhére kér forrásokat, akkor Szalay-Bobrovniczky Vince egyeztet az egyházakért felelős államtitkárral, Soltész Miklóssal is, hiszen szükség van az információcserére.

Arra a felvetésre, hogy a II. világháború előtt például az egyházi civil szervezetek mögött jelentős magánadományozók voltak, ám ez mára kissé eltűnt, a helyettes államtitkár úgy felelt, ennek nem lehet tudni az okát, hogy hol vannak ma a mecénások, ennek egyik oka lehet, hogy a szocializmus évtizedei jelentősen visszavetették a civil szférát. Ennek a szektornak újra kellett élednie a rendszerváltást követően, szerencsére azért vannak olyan szervezetek, amelyeket nem csak azt állam támogat. De vannak olyanok is, amelyek például a mindenkori állami költségvetés külön sorában szerepelnek, ezek azok, amelyek kitüntető szerepet játszanak az ország életében, mint például a Rákóczi Szövetség vagy éppen az Élet Menete Alapítvány.