A Nézőpont Intézet szerint jelentős a kormánypártok támogatottsága
Erdélyi Rezső Krisztián, a Nézőpont Intézet munkatársa értékelte az általuk nemrégiben közzétett pártpreferencia mérést a Heti Tv Pirkadat című műsorában.
A Nézőpont Intézet készített egy pártpreferencia kutatást, amelyik a biztos pártválasztóknál a kormánypártok támogatottsága 54 százalékot mutatott. Arra a felvetésre, hogy ez a magas támogatottság a mostani járvány kezelésének köszönhető-e, a kutató úgy válaszolt, a koronavírus-járvány kapcsán is végeztek egy kutatást pár héttel ezelőtt, ahol olyan adat jött ki, hogy a megkérdezettek 72 százaléka elégedett a kormány lépéseivel. Itt egyébként – tette hozzá Erdélyi Rezső Krisztián az is kiderült, hogy a kormánykritikus polgárok 41 százaléka is azt mondta, jól kezelte a helyzetet a kormány. Összességében ezek is beleszámítanak a mostani magas népszerűségbe a kormánypártok javára, mellette az EU választáson is kiderült tavaly, hogy az ellenzéki pártok népszerűsége erősen illékony akkor, amikor külön listán indulnak el. A mostani kutatásban az derült ki, hogy a teljes ellenzék népszerűsége a 38 százalékot érte el, itt azokat a pártokat éri a Nézőpont, amelyeknek az együttműködése 2022-re valószínűsíthető és komolyan vehető, az MSZP-Párbeszéd, a Demokratikus Koalíció, az LMP, a Momentum, valamint a Jobbik sorolható ide.
Külön érdekesség az is – emelte ki a kutató, hogy például a közösségi médiában elsősorban a DK látható, de ennek ellenére mégsem ők a legnépszerűbb ellenzéki párt, jelenleg, igaz csak kicsivel, de a Momentum előzi őket. Ennek az is lehet az oka, hogy őket még nem lehet számonkérni, valamint azért is, mert például szinte csak és kizárólag a közösségi médiában kommunikálnak. Teszik ezt azért, mert leginkább arra a generációra hajtanak szavazóként, amelyik elsősorban ezeken a felületeken van jelen.
A Nézőpont Intézet kutatásának egyik legmeglepőbb adata az, hogy a jelenlegi parlamenti pártok közül például az MSZP-Párbeszéd szövetség, valamint az LMP ma be sem jutna a Parlamentbe. Persze – emelte ki Erdélyi Rezső Krisztián, ezek a számok abban az esetben tekintendők valósnak, ezekre a pártokra veszélyesnek, ha 2022-ben külön indulnának, amire minimális az esély, hiszen az önkormányzati választásokon megmutatták, közösen kell indulniuk. A kutató szerint az ellenzéki pártok arra tudnak válaszolni, hogy a céljuk a jelenlegi kormány leváltása, ám arra a kérdésre, hogy mi lesz az esetleges győzelem után, már kevésbé tudnak felelni.
Erdélyi Rezső Krisztián beszélt a Jobbikról, amelyről azt állapította meg, jelenleg csupán a politikai túlélésre játszik, de ebből a pártból kivált Mi Hazánk Mozgalom, amelyik biztosan önállóan indul majd 2022-ben jelenleg az 1 százalékos népszerűséget ért el. De a Jobbik is csak úgy kerülhet be, hogy csatlakozott az ellenzéki összefogáshoz. De jelenleg még nem tisztázott, hogy az ellenzék hány országos listával indul neki 2022-nek, az már biztos, hogy az egyéni választókörzetekben egy jelöltet fognak állítani. Hogy melyik pártból érkezik az egyetlen jelölt, azt a következő időszak stratégiája dönti el, de az várható, úgy osztják el az egyéni körzeteket, hogy mindegyik pártnak fixen legyen meg az önálló frakciója.