Az Izraeli Legfelsőbb Bíróság 11 rangidős bírója fog dönteni , hogy alakíthat-e kormányt az ügyvivő miniszterelnök

A BreuerPress és a HetiTV 2020.05.04. reggeli hírei 

Minden demográfiai mutató jó irányba mozdult az elmúlt években, , egyre többen élhetik meg azt, hogy mit jelent édesanyának vagy édesapának lenni – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.  Novák Katalin örömtelinek nevezte, hogy egyre többen mernek igent mondani  a gyermekvállalásra, és nem lett igazuk azoknak, akik azt mondták, hogy felesleges a gyermekvállalás segítésébe, a családalapítás támogatásába fektetni pénzt.  Úgy fogalmazott, ennél jobb befektetés nincs, kifejezve reményét, hogy egyre több gyermek köszöntheti édesanyját anyák napján. Kitért arra is, hogy a házasságkötések száma negyven éve nem volt olyan magas, mint most, míg a válások száma hatvanéves mélyponton van. T Hozzátette: a kormány számos módon próbál az élet minden területén segíteni. Példaként említette a családokat támogató adórendszert, az otthonteremtési programot, a babaváró támogatást, valamint a bölcsődei rendszer fejlesztését.

 

Levélben köszöntötte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnököt és rajta keresztül Lengyelország valamennyi polgárát Orbán Viktor kormányfő a Lengyel Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából.  Lengyelországban május 3-án az 1791-ben ezen a napon elfogadott alkotmányról emlékeznek meg. „A világjárvány súlyos kihívások elé állít mindannyiunkat, ezért a nemzeteink közötti szoros együttműködésre és szolidaritásra most különösképpen szükségünk van. Örömmel tölt el, hogy visegrádi együttműködésünk rendkívül jól vizsgázik ebben a nehéz időszakban is” – írta Orbán Viktor. Kifejezte meggyőződését, hogy „közös munkánkkal hozzájárulhatunk Európa keresztény örökségének megőrzéséhez, a kontinens biztonságának és versenyképességének megerősítéséhez, valamint gazdaságaink újraindításához”. A magyar kormányfő bízik abban, hogy európai szinten is eredményesen tudnak fellépni a közös érdekekért, és „a képmutató európai vitákban mi, magyarok és lengyelek a jövőben is számíthatunk egymásra”. „Mielőbbi személyes találkozásunkban bízva kívánok Önnek felelősségteljes munkájához sok sikert és jó egészséget” – zárta a lengyel miniszterelnöknek írt ünnepi levelét Orbán Viktor.

 

Sokat megtanultunk az elmúlt két hónapban a koronavírusról – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa. Szlávik János kiemelte: ma már tudjuk, hogy a gyermekek szinte tünetmentesen vészelik át a betegséget, az időseknél viszont teljesen atípusos a lefolyása, sokan nem lázzal, hanem zavartsággal, elesettséggel, különböző fájdalmakkal jelentkeznek. Hozzátette, azt is tudjuk, hogy a vírus mutálódik, de ez szerencsére alapvető tulajdonságait nem érinti. „Nem tudunk még eleget a koronavírus pontos terjedésről, de azok az óvintézkedések, amelyeket megteszünk, úgy tűnik, elegendőek a nagyobb járvány elkerüléséhez” – fogalmazott. A koronavírus okozta betegség kezeléséről azt mondta, alkalmazzák a tapasztalatokon alapuló módszereket, vírusellenes, immunerősítő terápiákat, köztük olyanokat, amelyek megakadályozzák a betegség legutolsó fázisában létrejövő citokinviharnak – a gyulladásos fehérjék fokozott termelésének – a létrejöttét. Alkalmazzák továbbá a vérplazma-terápiát, amikor gyógyultak vérét használják fel a súlyos betegek életének megmentéséhez.

 

A magyarok 72 százaléka egyetért azzal, hogy most hétfőn megkezdődnek a központi írásbeli érettségi vizsgák, s csak 19 százalékuk osztja az ellenzék véleményét, miszerint inkább a helyi iskolákban kapott jegyekből kellett volna jegyet ajánlani – ez derül ki a Nézőpont Intézet április utolsó két napján készített telefonos kutatásából, amit elsőként az Origónak küldtek el. Az érettségi sikeresen vizsgázhat, de az ellenzék ebben a kérdésben is megbukott.

 

A kormánypártok politikájával indokolta távolmaradását a parlament ünnepi ülésétől két baloldali ellenzéki tömörülés. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke úgy fogalmazott: a most hatalmon lévők ellopták a rendszerváltozás lényegét, véget vetettek a nyugatos polgári demokráciának, az emberi méltóság tiszteletének, a demokratikus jogállamnak, a szociális felelősségnek. Hiller István, a parlament szocialista alelnöke kijelentette: Magyarországon ma nincs igazi köztársaság. Karácsony Gergely főpolgármester, a Párbeszéd társelnöke Facebook-posztjában azt írta: a köztársaság kilenc évvel ezelőtt váratlanul eltűnt az ország nevéből; a következő években pedig fokozatosan kezdett eltűnni a hétköznapokból is.

 

Számos azonnali adóintézkedés segíti a koronavírus-járványnak leginkább kitett turisztikai ágazatot – jelentette ki az adóügyekért felelős államtitkár. Izer Norbert megismételte: egymillió munkavállalót érinthet a SZÉP-kártyát érintő kedvezmény, amely megduplázza az elkölthető keretösszeget és a felére csökkenti a kártyára utalt összeg utáni adóterhet. Hozzátette: a vendégeknek december végéig nem kell megfizetni az idegenforgalmi adót.

 

Külföld:

 

A gyárak, az autó-, a textil- és az építőipar, valamint a városi tömegközlekedés újraindításával megkezdődik hétfőtől a járványhelyzet úgynevezett második szakasza Olaszországban, majdnem 4,5 millió dolgozó ismételt munkába állásával, ám a kijárási korlátozásokat még nem oldják fel teljesen. A legnagyobb olasz napilap, a Corriere della Sera szerint Olaszország megpróbál újraindulni a koronavírus-járvány február 20-val kezdődött terjedését, tetőzését, valamint megfékezését követő hetek után. Május 4-től újraindul az eddig leállított, „nem létfontosságú” termelés: megnyitnak a gyárak, újraindul az autó-, a textil- és az építőipar, valamint a divatágazat. A kereskedelemnek május 18-ig, a vendéglátásnak júniusig kell várnia a kormányütemterv szerint. Hétfőtől viszont nyitva lesznek a már újraindult könyvesboltok és csecsemőruházati üzletek. A presszók, kávéházak és éttermek vendéget nem fogadhatnak, de elvitelre árulhatnak ételt és italt. Az újraindulás mintegy 4,5 millió olasz munkába állását jelenti a járványhelyzetben eddig otthon maradt 7,8 millió dolgozóból.

 

Nem esett át semmiféle műtéten az elmúlt hetekben Kim Dzsong Un észak-koreai vezető – közölte a dél-koreai elnöki palota egy munkatársa, tagadva az erről szóló sajtóhíreket. „Van okunk azt feltételezni, hogy nem történt műtét, de erről többet nem hozhatunk nyilvánosságra – jelentette ki a magát megnevezni nem kívánó tisztségviselő. Hozzátette: sokan Kim megváltozott járására alapozták a műtétről szóló híreket. Eközben a kormányon lévő dél-koreai Demokrata Párt bocsánatkérésre szólította fel azt az Észak-Koreából délre szökött két ellenzéki képviselőt, akik korábban Kim Dzsong Un rossz egészségi állapotáról beszéltek. Vasárnap hajnalban lövöldözés tört ki a két Korea határán, ám a dél-koreai hadvezetés szerint nem sebesült meg senki. A lövöldözést Észak-Korea kezdeményezte, több lövés is leadtak katonái egy dél-koreai őrposzt felé. Dél-Korea válaszul visszalőtt kétszer.

 

A Legfelsőbb Bíróság az   izraeli miniszterelnök elleni vádak fényében arról dönt majd, hogy vezetésével létrejöhet-e az egységkormány. Az alkotmánybíróságként is működő legfelsőbb bíróság elkezdte a Netanjahu alkalmatlanságának kimondását kérő petíciók ügyét érintő tárgyalásokat. Tizenegy rangidős bíró fog dönteni a kérdésben a hétfői és keddi napon, vagyis hogy alakíthat-e kormányt az ügyvivő miniszterelnök, illetve, hogy a Likud és a Kék és Fehér párt koalíciójának ellentmondásos aspektusai összeegyeztethetőek az „alkotmánnyal”– írja a The Jerusalem Post. A tárgyalást élőben közvetítik, mivel a terembe limitált számú riportert engedélyeznek csak. Netanjahu ellen három eljárás is folyik, az 1000 számú és 2000 számú ügy hivatallal való visszaélés, a 4000 számot viselő ügy pedig csalást, megvesztegetést és hivatali visszaélést takar. Novemberben Netanjahu lett az első izraeli miniszterelnök, aki ellen hivatali idejében indult eljárás. Netanjahu tagadja az ellene felhozott vádakat, az ügyeket ellene indított politikai támadásnak nevezi, melyben az ellenzék a médiával, a rendőrséggel és államügyészekkel játszik össze.

 

Izraelben az állami általános iskolák 80 százaléka nyitotta meg kapuit, és az 1-3. évfolyamos hallgatók „ünnepi fogadtatás”-ban részesültek. A tanulók és tanáriak számára különféle fizikai távolságtartási és higiéniai előírásokat adott ki a minisztérium. A kabinet még pénteken adott zöld utat adott az általános iskoláknak, hogy vasárnap megnyissák kapuikat az alsós évfolyamok előtt, ám ennek ellenére számos város és helyi önkormányzat kijelentette, hogy késleltetni fogja a visszatérést az osztálytermekbe, az iskolák megnyitásának technikai vonatkozásaival kapcsolatos zavaros irányelvekre és megválaszolatlan kérdésekre hivatkozva.

Az országban összesen 196.193 fertőzöttet tartanak nyilván, számuk a legutóbbi napon 8 fővel növekedett. A halottak száma 230,  ez a szám legutóbbi napon egy fővel növekedett.  Izraelben eddig   397.000 tesztet végeztek, az egy millió lakosra eső tesztek száma több, mint 40.000, míg az egy millió lakosra eső halálozási szám 27. A vírus következtében a munkanélküliség 30 százalékra ugrott, a gazdasági növekedésben akár 12 százalékos visszaesésre is számítanak szakértők az országban.

 

Gazdaság:

 

Elindul az állampapír-vásárlási és a jelzáloglevél-vásárlási program hétfőn, és mindaddig folytatódik, míg a koronavírus-járvány miatti gazdasági és pénzügyi fejlemények indokolják. A program indítását múlt kedden jelentette be a Magyar Nemzeti Bank. Mindkét program célja a monetáris transzmisszió sérüléseinek megelőzése és a koronavírus-járvány kapcsán felmerülő gazdasági és pénzügyi kockázatok kezelése – ismertette a monetáris tanács április 28-ai kamatdöntő üléséről kiadott közleményében. Közölték, hogy az állampapír-vásárlási program a forintban denominált, fix kamatozású magyar állampapírokra terjed ki. A vásárolható állampapírok futamidejére nincs korlátozás, de a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a vásárlásokat a legalább 3 éves futamidejű papírokra fogja koncentrálni. Az egyes értékpapír-sorozatok esetében a megvásárolható mennyiség – az Európai Központi Bank (EKB) gyakorlatával összhangban – nem haladhatja meg a fennálló állomány 33 százalékát. Az állampapír-vásárlások a másodlagos piacon, rendszeres heti aukciókon és aukciókon kívüli ügyletek keretében történnek. A bankok mellett a jelentősebb befektetési alapkezelőkön keresztül a befektetési alapok is részt vehetnek a programban.

 

Időjárás:

 

Hétfőn mérsékelt légmozgás mellett napos idő lesz. Délután, az északi országrészben már több felhő várható, elvétve egy-egy zápor is előfordulhat. Késő estétől, északnyugat felől vastagabb felhőzet érkezhet. Éjjel, elszórtan eső, zápor is előfordul. A Dunántúlon megélénkül az északnyugati szél.   A jellemző hőmérséklet átlaga hétfő reggel +3 – +8, hétfő délután délnyugaton +22, északon +18, kedd reggel  +6 – +10  fok körül alakul.