Az ellenzéknek egy ilyen játékban nem kell szerepet vállalni
Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere a Heti Tv Pirkadat című műsorában a hétvégi akcióról beszélt, amit Terézvárossal közösen szerveztek meg, de szóba került a járvány elleni védekezés, valamint a politikai oldalak közti szembenállás is.
A hétvégén a kerületi közterületfelügyelők, a rendőrök és polgárőrök egy akciót hajtottak végre Erzsébetvárosban is, ahol ezekre a napokra korlátozták az átmenő forgalmat. A polgármester ennek kapcsán megemlítette, már régóta beszélnek arról, hogy ezt a forgalmat korlátozni kellene Belső-Erzsébetvárosban, ami egyébként bár hosszabb távú terv, de mindenképpen meg fog történni. A mostani hétvégén, amikor is még a polgármesterek azon joga, hogy külön döntéseket hozzanak, a két kerület, Teréz- és Erzsébetváros első embere döntött úgy, a két kerület belső részeinek egyes helyein kipróbálják az átmenő forgalom korlátozását. A tapasztalatok kiértékelése rövidesen megtörténik, de már az eddigi lakossági visszajelzések, különös tekintettel az érintett részek lakóira, mindenképpen pozitív volt.
Niedermüller Péter megemlítette azt is, a hétvégén ő maga a kerület költségvetésének a módosításán is dolgozott, át kell alakítani a számokat, el kell készíteni a Erzsébetváros új gazdasági tervét.
A politikus beszélt arról is, hogy a koronavírus-járvány felütötte a fejét a Dózsa György úti otthonban, két fertőzöttet találtak, akiket már elkülönítettek, noha egyikük második tesztje már negatív volt. Jelenleg úgy tűnik, ezen az eseten túl nincs fertőzésveszély, az önkormányzat folyamatosan végzi a tesztelést, minden védőfelszerelés a rendelkezésre áll, amiket többek között Budapesttől kaptak. A polgármester számára az természetes, hogy ezekért az eszközökért fizetni kell, hiszen a fővárosnak is van saját költségvetése, azaz nem ajándékról van szó, ezek mindenkinek pénzbe kerülnek. De az is igaz, a védőfelszereléseket beszerzési áron kapták meg. Ez egy normális üzletmenet, ennek így kell történnie, természetesen a szabályok szigorú betartásával.
A kerület fenntart egy újságot is, amelynek nyomdai munkálataira nyílt közbeszerzési pályázatot írtak ki, ahol a legalacsonyabb árat kínáló cég nyert, amelyik egyébként a kormányközelinek mondott Médiaworks lett.
Niedermüller Péter az ATV-ben tett nyilatkozata alapján a televíziós társaságot a médiahatóság megbüntette, arra a kérdésre, hogy hozzájárul-e a büntetés kifizetéséhez, a polgármester azt mondta, ezt majd az ATV vezetőivel beszéli meg. Ugyanakkor azt tette hozzá, nem az a kérdés, hogy ki fizeti ki a büntetést, hanem sokkal inkább az, hogy egy ilyen döntés megszületett. Egy olyan országban – emelte ki a politikus, ahol az Országgyűlés elnöke, akinek pártatlannak kellene lenni, azt mondja, hogy az ellenzék nem része a magyar nemzetnek, egy ilyen döntés, amivel az ATV-t sújtották, nem lehet másnak nevezni, mint durva politikai befolyásolásnak.
Május 2-án emlékeztek meg az első szabadon választott Országgyűlés megalakulásáról, amin az ellenzék nem vett részt. A polgármester szerint elsősorban azért, mert a többség által elfogadott nyilatkozat ne képviselte a Parlament, a társadalom egészét, hiszen a kormánypártok még visszamenőleg is mindent igyekeznek átírni, kisajátítani. Az ellenzéknek egy ilyen játékban nem kell szerepet vállalni.
Niedermüller Péter beszélt arról is, hogy a VI. és a VII. kerület egyre jobban együttműködik, mint hozzátette, nem lehet a két városrészt egymástól elválasztani, rengeteg olyan probléma van, amit csak közösen lehet megoldani, hiszen ez jóval hatékonyabb, olcsóbb, arról nem beszélve, hogy a két kerület földrajzilag is egymásra van utalva.
Erzsébetváros a következő időszakban elsősorban a költségvetés átalakításán dolgozik, hiszen be kell foltozni egy 2.7 milliárdos hiány okozta lyukat, ez egyben egy új gazdasági és fejlesztési terv megszületését is jelenti, közben természetesen folyamatosan kell figyelni a járvány alakulását, milyen teendők lesznek a veszélyhelyzetben. Ezen túlmenően a Bischitz Johanna Humán Szolgáltatót is át kell világítani. A hiány csökkentésére nem tervezi a polgármester az önkormányzat vagyontárgyainak eladását.














