A BreuerPress és a HetiTV hírei 2020.04.11-reggelén
További védőfelszereléseket kapnak az alapellátásban résztvevők – közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központ vezetője a csütörtöki online sajtótájékoztatón. Lakatos Tibor elmondta: a háziorvosoknak eddig 280 ezer sebészi maszkot és 19 ezer FFP-maszkot biztosított a kormány a mentőszolgálat segítségével, a közeljövőben a kormányhivatalokon keresztül további 520 ezer sebészeti szájmaszkot juttatnak el számukra, illetve a sürgősségi ellátást végző fogorvosoknak. További védőfelszereléseket is fognak kapni – ígérte Lakatos Tibor, hozzátéve: 3420 FFP2-es maszkot és 320 ezer pár védőkesztyűt különítettek el erre a célra. Rögzítette: folyamatos a védőeszközökkel történő ellátás az országban, csütörtökön további 32 kórházba juttatnak védőfelszereléseket, ami az eddig kiosztott egyhetes készlet utánpótlása. Az eszközellátásról elmondta: szerdán négy repülőgépnyi szállítmány érkezett. Az egyik Hongkongból több mint 10 tonnányi maszkot hozott, de a másik három repülőgép is egészségügyi védőfelszerelésekkel megrakva érkezett. A határforgalomban nyugodt a helyzet, kialakult az a rend, amely alapján tudják fogadni a Magyarországra belépő tranzitutasokat. A magyar-román határon csütörtöktől Létavértes, Méhkerék, Vállaj határátkelőknél léphetnek át az ingázó, és határ mentén dolgozó munkavállalók. A határátkelőknél folytatják a hatósági házi karanténok elrendelését, az elmúlt 24 órában 860 ilyen intézkedést hoztak, amivel az érvényben levő hatósági házi karanténok száma 16 006-ra nőtt. Őket összesen 138 856 alkalommal ellenőrizték, csak az elmúlt 24 órában több mint 10 ezer ellenőrzés történt.
Magyarországon nem emelkedett a háttérsugárzás a Csernobil melletti erdőtűz miatt – hangsúlyozta az Országos Meterorológiai Szolgálat. Mint kifejtették: április 4-én, szombaton kigyulladt a Csernobil közelében található erdőség. A tűz oltását megkezdték a hatóságok, amit nehezít a térségben eredendően magasabb sugárzási szint. Az ukrán hatóságok tájékoztatása szerint a helyszín közelében mért háttérsugárzási értékek nem haladják meg az ott megengedett szintet. Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) szerint a magyarországi háttérsugárzás értékeiben nem volt a normálistól eltérő változás. Az Európai Bizottság radioaktív környezeti monitorozó honlapján az európai térség háttérsugárzás-adatai megtekinthetők – tették hozzá. Kitértek arra is, hogy a Facebookon az „Országos meteorológiai intézetre” hivatkozva terjed egy álhír miszerint csütörtökön és pénteken ne tartózkodjunk kinn a levegőn a csernobili radioaktív sugárzás miatt. Az Országos Meteorológiai Szolgálat kéri, hogy ne terjesszen senki hamis információt.
Jöjjenek az emberek vért adni, járvány idején is folyamatosak a műtétek, a betegeknek most is szükségük van vérkészítményekre – mondta Matusovits Andrea, az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatója. A szakember ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, szigorúbbak a véradás feltételi: nem adhat vért, aki 30 napon belül külföldön járt, aki az elmúlt időszakban beteg volt, koronavírusos beteggel, fertőzöttel találkozott. Matusovits Andrea hozzátette: a koronavírus cseppfertőzéssel terjed, véradással nem.
Veres Zoltán, a Fidesz erzsébetvárosi önkormányzati képviselője a kerület feladatairól beszélt a Heti Tv Pirkadat című műsorában, valamint arról, hogy már most tervezni kellene a koronavírus-járvány utáni időszakra.
A politikus elmondta, a mostani járvány idején is képviselőként kell dolgozni, azaz valóban képviselni az embereket, őket segíteni, ellátni, ami azt is jelenti, hogy megnövekedett a kapcsolat a választókkal. Hozzátette, ő maga is az elmúlt héten, hétvégén is többször hívta fel az erzsébetvárosiakat, ez azért is fontos, mert ilyenkor egy jó szó is sokat jelent az embereknek, akik be vannak zárva a lakásaikba. Most az is kitűnik, hogy az emberek egymásra is jobban odafigyelnek, támogatják egymást.
Veres Zoltán elmondta azt is, jelenleg nem olyan a kerületi együttműködés a városvezetéssel, mint a veszélyhelyzet kihirdetése előtt, hiszen a törvény a polgármesterek kezébe helyezte a döntéseket, persze ez nem csak lehetőség, hanem felelősség is. Ugyanakkor az is igaz, a kerület első emberével a konzultáció működik, a fontosabb döntések előtt a frakciók véleményét kikéri Niedermüller Péter. A fideszes képviselő azt is kijelentette, ez az együttműködés nem jelent koalíciót, hiszen éles ellentétek vannak a mostani többség és a kisebbség között, de az is előfordult már, hogy a többségben levő pártok között sem volt egyetértés. Az, hogy a kerület, a testület működjön, az szintén a polgármester felelőssége.
A Fidesz frakció három fő területre hegyezte ki a cselekvési tervét, az emberek biztonságára, a kerület gazdaságának megmentésére, valamint a kerületi intézmények működésének fenntartására. A frakció várja a polgármester válaszát. Például a szociális alap létrehozásáról, munkamegőrzési programról, álláskeresési programról, az önkormányzati üzlethelységek, szociális bérlakások bérleti díjáról. Vannak anyagi források a feladatokra. Most olyan költségvetésre van szükség, ami megmutatja, a felelősségvállalásból mindenkinek ki kell vennie a részét.
Külföld:
A magyar és a szerb határ mentén élő ingázók határátlépési lehetőségeiről, a teherforgalom fenntartásáról és a Szeged-Szabadka vasútvonal építésének felgyorsításáról tárgyalt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Belgrádban. A politikus Sinisa Mali szerb pénzügyminiszterrel találkozott a szerb fővárosban. Mint mondta, a két ország „normál időkben is” szoros egymásra utaltságban él együtt Közép-Európában, ez az egymásra utaltság pedig rendkívüli körülmények között még inkább megmutatkozik. Mindkét fél érdeke az, hogy gazdaságilag sikeres legyen – tette hozzá.
Csehországban tovább bővült a nyitva tartó üzletek száma, ugyanakkor szigorodtak az üzletek működtetésének higiéniai feltételei. Minden nyitva tartó üzlet kötelező biztosítani alkalmazottainak és a vevőknek is a szükséges fertőtlenítőszereket, az élelmiszerboltokban csak egyszeri használatú kesztyűvel lehet vásárolni, az alkalmazottak pedig az összes boltban kötelesek kesztyűt használni, amikor kiszolgálják a vevőt. A boltok vezetőinek biztosítaniuk kell azt is, hogy a vevők korlátolt számban lépjenek be az üzlethelységekbe, és vásárláskor ne torlódjanak fel.
A szicíliai Palermóban éppúgy mint Nápolyban a helyi szervezett bűnözés élelmiszerrel megpakolt bevásárlószatyrokkal segít a koronavírus-járványban munka nélkül maradt családokon, így kötelezve el őket a maffiának Francesco Lo Voi palermói maffiaellenes államügyész szerint.A szicíliai Cosa Nostra és a nápolyi Camorra a maga javára akarja kihasználni a Covid-19-járvány miatt kialakult helyzetet. „A bűnszervezetek természetéhez tartozik, hogy minden politikai, gazdasági vagy társadalmi fordulatból előnyt akarnak húzni saját hatalmuk, befolyásuk, pénzügyi erejük növelésére” – mondta el a palermói maffiallenes hatóságot 1990 óta vezető Francesco Lo Voi. Úgy vélte, az új koronavírus-járvány kiváló lehetőséget kínál: az olaszországi szervezett bűnözés nem akar kimaradni az „egészségügyi bizniszből”, a gazdaságélénkítő milliárdokból és a vészhelyzet teremtette feszültségben növelni akarja saját társadalmi „népszerűségét” is.
Többeket letartóztattak a Fülöp-szigeteken, mert a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozásokat megszegve, vallási odaadásuk jeleként önmagukat ostorozták az utcán nagycsütörtökön, a húsvéti szent háromnap első napján. A Manilától hozzávetőleg 80 kilométerre északra lévő San Pedro Cutud hatóságai közölték, hogy három férfit 50 ezer Fülöp-szigeteki pezó (több mint 320 ezer forint) megfizetésére kötelezték, és akár 6 hónap börtönt is kaphatnak, amiért megszegték a kijárásra és a húsvéti szertartásokra vonatkozó korlátozásokat. Hozzátették, hogy húsvét ideje alatt járőrök ellenőrzik majd a településen a járványügyi rendeletek betartását. A húsvét az egyik legfontosabb vallási ünnep a Fülöp-szigeteken, ahol a spanyol gyarmati idők örökségeként a népesség több mint 85 százaléka római katolikus
A hét elejéig hatan vesztették életüket a spanyolországi 45 ezer fős zsidó közösségből, közel 100 közösségi tagról tudják, hogy vírusfertőzöttek — mondta a spanyol zsidók 13 országos szervezetét tömörítő szövetség elnöke egy beszélgetésen, amelyet egy amerikai zsidó szervezet, az AJC (American Jewish Committee) reprezentásával folytatott a napokban. „Jelen állás szerint ott tartunk, hogy elkezdtünk az elhunytakról érkező adatok mellé arcokat is társítani… Spanyolországban mindenki ismer valakit, aki meghalt, vagy a vírusfertőzéssel kórházban kezelik”. — idézte Isaac Querubot, a zsidó közösség elnökét a Jewish News Syndicate írása.
Gazdaság:
Londoni pénzügyi elemzők legfrissebb előrejelzései szerint a közép-európai EU-gazdaságok növekedése várhatóan V alakú pályát ír le a következő egy évben, vagyis a koronavírus-járvány okozta idei jelentős visszaesést jövőre hirtelen fordulattal élénk fellendülés követi. Az új prognózisok azt valószínűsítik, hogy Magyarországon a térség többi gazdaságánál élénkebb lesz a kilábalás 2021-ben. A Morgan Stanley globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni elemzőrészlegének feltörekvő piacokkal foglalkozó közgazdászai új előrejelzési csokrukban közölték: Lengyelországban 3,2 százalékos, Csehországban 4,6 százalékos, Magyarországon 5 százalékos gazdasági visszaeséssel számolnak az idén. A ház várakozása szerint ugyanakkor a magyar hazai össztermék (GDP) jövőre 2,5 százalékkal növekszik. A cég a lengyel gazdaságban 2,2 százalékos, Csehországban 1,6 százalékos GDP-növekedést vár 2021-ben. A Morgan Stanley elemzői szerint Magyarországon a költségvetési és a monetáris ösztönzés enyhíti a gazdaságot érő belső sokkot, és a külső kereskedelem meredek visszaesése lesz a recesszió fő tényezője.
Időjárás:
Szombaton is az évszakos átlagnál melegebb időre van kilátás. Az országon belül északon lesz alacsonyabb, délen, délnyugaton magasabb a hőmérséklet. Fátyol és gomolyfelhők zavarhatják időről-időre a napsütést. Csapadék nem hullik.
A jellemző hőmérséklet átlaga szombat reggel 0 – +6, délnyugaton +11, szombat délután 17-23,
vasárnap reggel 0 – + 6, délnyugaton + 10 fok körül alakul.