Egy komoly együttműködés alakul ki a kormány és az ellenzék között
Kerpel-Fronius Gábor, Budapest főpolgármester-helyettese a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a fővárosi intézkedésekről, amelyeket a koronavírus-járvány kapcsán hoztak, de természetesen szóba került még az ellenzéki együttműködés is.
Budapest is intézkedéseket hozott a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban, de az is igaz – tette hozzá a politikus, hogy a fővárosnak az egészségügyi kérdésekben nem nagyon van kompetenciája, hiszen a fekvőbeteg-ellátás a kormányzathoz, míg a járóbeteg-ellátás a kerületekhez tartozik. A fővárosi vezetés más a múlt héten nekifogott egy tájékoztató kampánynak, amiben az emberek figyelmét hívták fel a szükséges óvintézkedésekre. Ezen túlmenően a tömegközlekedési eszközökön vezettek be új formákat, a budapesti cégeknél, hivataloknál vezettek be biztonsági intézkedéseket. A politikus egy felvetésre ígéretet tett arra, hogy a lakóházakban található kukák fertőtlenítésével kapcsolatban utánanéz a veszélyeknek és ha kell, jelez az illetékesek felé.
Kerpel-Fronius Gábor kiemelte, a főváros vezetése most híven követi a kormány rendelkezéseit, hiszen vannak olyan esetek – és a mostani ilyennek nevezhető -, amikor együtt kell működni, hogy az országos operatív törzs rendelkezéseit a főváros hatáskörében is kivitelezzék. A budapesti operatív törzs is folyamatosan ülésezik, legutóbb megduplázták a tömegközlekedési eszközök fertőtlenítését, amire a tartalékból van elegendő forrás. Hozzátette, ma már az ország, annak polgárai is rájöttek, a járványt nem lehet a határokon megállítani, pedig egy ideig a kormányzat megpróbálta ezt az egészet a migrációra fogni, mára kiderült, ennél több kell, ezt a helyzetet most komolyan kell venni. A politikus szerint pártja, a Momentum ötletét meg kellene fontolni, amikor azt mondták a nemzeti konzultációra, a kormányzati propagandára előirányzott 150 milliárd forintot is most a járvány elleni küzdelemre kell fordítani. Véleménye szerint most kifejezetten fontos szerepe van a felvilágosító kampányoknak, ezt a kormánynak már a múlt héten el kellett volna kezdenie.
Most azonban úgy tűnik, egy komoly együttműködés alakul ki a kormány és az ellenzék között, hogy a késlekedést be lehessen hozni, mert a vírus jelenlegi görbéjének megfelelően kell a mostani egészségügyi kapacitást felhasználni. mellette figyelni kellene a kritikákra, mint az Orvosi Kamara véleményére, a szervezet szólt, hogy a háziorvosoknak nincsen elegendő mennyiségű és minőségű maszkja.
Szükség van a jelenlegi helyzetben az otthoni munkavégzésre, ehhez persze a munkáltatókat kell meggyőzni. Ez a későbbiek során is hasznos lehet, persze mindehhez szükség van a megfelelő elektronikai hálózatok kiépítésére is.
A politikus elmondta azt is, a Momentum is jelenleg a mostani helyzet megoldásáért dolgozik, hiszen a pártnak felelőssége van, van két európai parlamenti képviselőjük, vannak polgármestereik, alpolgármestereik, önkormányzati képviselőjük, de mellette felelősségük az is – hangsúlyozta a főpolgármester-helyettes, hogy képviselőik a saját településüket 2022-ben, utána is jól vezessék, képviseljék. A momentumos politikusok mellette folyamatosan járják az országot, beszélgetnek az emberekkel, ám ezeket például a felelősség jegyében most felfüggesztik.
Kerpel-Fronius Gábor az ellenzéki együttműködésről azt mondta, bebizonyosodott, hogy a különböző pártok tudnak együtt dolgozni, igaz vannak néha döccenők is. De tudni kell, mindenhol koalíció működik, azaz egy településvezetőnek a partnereivel el kell fogadtatni az ötleteit, amiket általában el is fogadnak, hiszen a polgármesterek egy előre lefektetett programmal léptek a választók elé.
A politikus eredetileg a XIII. kerületben volt képviselő, ám amikor főpolgármester-helyettes lett, új választást kellett kiírni a helyére, itt nem jött létre az ellenzéki összefogás az időközi választáson. Kerpel-Fronius Gábor szerint annyi történt, hogy rosszul tárgyaltak a helyi szocialistákkal, véleménye szerint jobban kellett volna ragaszkodni ahhoz, hogy a helyére a Momentum állítson koalíciós jelöltet. Nem ez történt, külön indultak, így lett a Momentum jelöltje a második a szocialista jelölt mögött.