A BreuerPress és a HetiTV hírei 2020.02.20. reggelén
Nyolc pontból áll a Klíma- és természetvédelmi akcióterv, amelynek intézkedései megfelelnek a klímapolitika három elvárásának, miszerint hozzájárulnak a károsanyag kibocsátás csökkentéséhez, alkalmazkodást jelentenek az éghajlatváltozáshoz, valamint szerepük van a szemléletformálásban – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
A tárcavezető ismertette, hogy az akcióterv szerint július 1-jével megkezdik az illegális hulladéklerakók felszámolását, és ugyanezzel a dátummal létrehozzák a Hulladékgazdálkodási Hatóságot. Az új hatóság feladata lesz a hulladék-gazdálkodási ágazat ellenőrzése, az illegális hulladéklerakók felkutatása és büntetése, illetve az ingatlantulajdonosok kényszerítése, együttműködésben az önkormányzatokkal, a hulladék eltávolítására.
Két kérdés vonatkozik majd a „börtönbizniszre” a nemzeti konzultáció kérdőívén – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára. Dömötör Csaba a kormány Facebook-oldalán közzétett videóban azt mondta, ez a téma azért került be a nemzeti konzultációba, mert elítélt bűnözők eddig 12 ezer pert indítottak a magyar állam ellen, és ez csak eddig 8,5 milliárd forintjába került a magyar adófizetőknek. Hozzátette, a kormány azt a kérdést teszi fel: támogatják vagy ellenzik a magyarok az ilyen kártérítési perek lehetőségét. Az államtitkár felhívta a figyelmet: a „börtönbiznisz” másik fontos vonatkozása, hogy a megítélt kártérítési pénzeknek csak egy kis része jut el a bűncselekmények áldozataihoz. Közölte, azt a kérdést is felteszik, hogy az ilyen kártérítési pénzeket az elítéltek kapják meg, vagy biztosítani kell, hogy az áldozatokhoz jusson el.
A Miniszterelnökség államtitkára bírálja, hogy ismét alkalmaznák a kerékbilincset a budapesti utakon a 2020-as fővárosi költségvetési javaslat szerint. Fürjes Balázs, aki Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős Twitteren azt írta, hogy míg „Tarlós kivezette, Karácsony bevezeti” a kerékbilincset, mivel idén újra alkalmazhatják ezt az eszközt a fővárosban. Ez a legrosszabb helyeken elszállítás helyett órákra rögzíti a forgalmi akadályt, a szabálytalanul parkoló autót, ezért is szűnt meg 2018-ban – tette hozzá. Volt erről konzultáció? – zárul az államtitkár bejegyzése. Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója a Facebook-oldalán azt írta, a szabálytalanul várakozó autók közül a tömegközlekedést akadályozó járművek a legkárosabbak társadalmilag.A kerékbilincselés újbóli bevezetése épp ezen, a város számára legégetőbb szabálysértési problémán semmit sem segít, hisz kerékbilincset csak olyan autóknál lehetne alkalmazni, amelyek a forgalmat nem akadályozzák – olyankor pedig a bírságolás is elegendő eszköz – fejtette ki.
A Demokratikus Koalíció (DK) azt javasolja, hogy az idei költségvetésben elfogadott 2,8 százalék helyett összességében négy százalékkal emeljék meg a nyugdíjakat. Az emelést visszamenőlegesen, január 1-től kellene kifizetni. A párt gazdasági szakértője indoklásként azt mondta, hogy tavaly 4,7 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak. Dávid Ferenc hangsúlyozta, hogy ezen belül az idényáras termékek 10,8, a cukor 8,4, az élelmiszerek pedig 6,9 százalékkal drágultak. A szakértő úgy fogalmazott: a DK indítványa nem reformértékű lépés, de legalább valamilyen módon kompenzálja az inflációt. Dávid Ferenc azt is hangsúlyozta, hogy a nyugdíjas-társadalomnak nincsenek tartalékai. Szavai szerint ezért is „erkölcstelen”, hogy a parlament csak novemberben szokta kiigazítani a nyugdíjasok inflációból fakadó veszteségeit.
Több mint 50 ezren írtak alá egy október végén elindított internetes petíciót, amelynek célja a Liget Budapest projekt „megmentése” – közölte a Magyar Nemzet. A peticiok.com oldalon megtalálható kezdeményezést szinte minden kontinensről támogatták. Több mint négyszáz településről érkeztek aláírások, New Yorkból, Londonból, Székelyudvarhelyről és Szabadkáról is – emelte ki a lap. A kezdeményező azt akarja elérni, hogy maradéktalanul megvalósuljon a Liget Budapest projekt. A felhívás szövege szerint a főváros új vezetése meg akarja akadályozni az utóbbi száz év legnagyobb kulturális fejlesztését, a lebontott Petőfi Csarnok helyén az Új Nemzeti Galéria, a korábbi Közlekedési Múzeum területén pedig a Magyar Innováció Háza megépítését.
Külföld:
Nehéz és kemény tárgyalásokra kell számítani az Európai Unió (EU) következő hétéves költségvetéséről az állam-, illetve kormányfők csütörtökre összehívott tanácskozásán – mondta Angela Merkel Berlinben. A német kancellár Sanna Marin finn miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után, kettejük közös tájékoztatóján kiemelte, hogy Németországnak „elemi érdeke” az EU-csúcs eredményessége, azért is, mert ha sikerülne megállapodni a költségvetéséről, akkor nem a német soros EU-elnökségnek kellene foglalkozni vele az év második felében. Mindenekelőtt pedig azért fontos a mielőbbi megállapodás, hogy legyen elég idő a költségvetési programok előkészítésére. Azonban még nem tudni, hogy lehetséges-e a megállapodás – mondta Angela Merkel. Aláhúzta, hogy az eddigi javaslatok nem rendezik megfelelően a német szempontból fontos ügyeket.
Tőkés László szerint a román nacionalisták kinevetnék a magyarságot, ha annyi év pereskedés és az Európai Bizottsággal és Romániával szemben megnyert per után nem sikerülne összegyűjteni a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezéshez a szükséges egymillió aláírást. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke úgy vélte, ha éppen a nemzeti összetartozás évében lenne sikertelen az aláírásgyűjtés, az az egész magyar nemzetpolitika számára vereséget jelentene. A politikus jó jelnek tekintette, hogy az aláírásgyűjtés olyan ügy, amelyik elősegíti az új erdélyi magyar egység létrejöttét, hiszen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ), a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és az EMNT is ugyanazért a célért dolgozik.
Franciaország 2024-ig véget vet a Törökországból, Marokkóból és Algériából delegált külföldi imámok rendszerének – jelezte Christophe Castaner francia belügyminiszter a France Inter francia közrádióban. Emmanuel Macron államfő kedden jelentette be, hogy Franciaország fokozatosan meg akarja szüntetni azt a gyakorlatot, hogy muszlim államok imámokat küldhetnek Franciaországba. „Jelenleg évente háromszáz Franciaországba kihelyezett külföldi imámunk van” – emlékeztetett a köztársasági elnök. Mintegy 150 török, 120 algériai és harminc marokkói imám teljesít szolgálatot Franciaországban. Valamennyien a küldő országtól kapják a fizetésüket. A belügyminiszter bejelentése szerint a Franciaországban dolgozó külföldi imámok még kitölthetik az általában hároméves kiküldetési idejüket. „Jeleztem a külföldi államoknak, amelyek Marokkó, Törökország és Algéria, hogy a határidő 2024” – mondta Castaner.
Tony Abbott volt ausztrál miniszterelnök szerint a maláj kormány legfelsőbb szintjén régóta azt gyanítják, hogy az MH370-es járat pilótája szándékosan vezette a halálba utasait hat évvel ezelőtt. A Malaysian Airlines MH370-es járata 2014. március 8-án éjjel eltűnt az Indiai-óceán fölött. A Boeing 777-es típusú gép Kuala Lumpurból Peking felé tartott, fedélzetén 227 utassal és 12 tagú személyzettel. A szerencsétlenség idején Abbott volt az ausztrál kormány vezetője. Ausztrália koordinálta az eltűnt gép utáni kutatást, amely a legnagyobb volt a repülés történetében. Százhúsz négyzetkilométernyi területet fésültek át az Indiai-óceán déli részén, és a költségek elérték a 200 millió ausztrál dollárt. A repülőgépből mindössze néhány kisebb roncsdarab került elő. A keresést végül 2017-ben felfüggesztették. A Sky News brit hírcsatorna szerdán és csütörtökön műsorra tűzött dokumentumfilmjében Abbott azt mondta: magas rangú maláj tisztségviselők már a nyomozás elején azt gondolták, hogy Zaharie Ahmad Shah, a gép kapitánya szándékosan vezette halálba utasait.
Az Iszlám Dzsihád terrorszervezet orvlövész sejtje tüzet nyitott az izraeli csapatokra, közölték az Izraeli Védelmi Erők Twitteren. A hadsereg szerint a terrorsejt a lövéseket az övezet déli részén, Khan Younis területéről adta le az izraeli oldalon lévő katonákra. Sérülés nem történt. A hadsereg válaszul támadást indított az orvlövészek ellen a fenyegetés elhárítására. Gázai média riportok szerint az egyik orvlövész közepesen súlyos sérüléseket szenvedett. A Védelmi Minisztérium Kormányzati Tevékenységek Koordinátora a Területeken (COGAT) – mely Izrael katonai összekötőjeként szolgál a palesztinokkal – vezetője kedden bejelentette, hogy enyhíteni fognak a gázai rakétatámadások és robbanó léggömbök miatt bevezetetett korlátozásokon. Kamil Abu Rukun vezérőrnagy szerint a Gázai halászati zóna területét visszaállítják 10-ről 15 tengeri mérföldre valamint a korábban törölt 500 izraeli belépésre jogosító gázai kereskedelmi engedélyt 2000-re növelik.
Gazdaság:
A kormány két hónappal, május 31-ig meghosszabbította a rezsiutalványok felhasználási határidejét – közölte a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter hivatala. A nyugdíjasok eddig a rezsiutalványok mintegy 92 százalékát használták fel 20,5 milliárd forint értékben. Tízből kilenc utalványt a Magyar Postán váltották be, míg a fennmaradó részt közvetlenül a szolgáltatóknál használták fel. A kormány 2019-ben biztosította a 9 ezer forintos rezsiutalványt a nyugdíjasoknak, amit a gazdaság jó teljesítménye tett lehetővé. A rezsiutalványokat földgáz- és villamosenergia szolgáltatás kifizetéséhez lehet felhasználni. A befizetésnél az utalványokon szereplő összeget kiegészíteni csak készpénzzel lehet, bankkártyával nem. Az utalvány készpénzre nem váltható – olvasható a közleményben. A rezsiutalványokról érdeklődni a 1818-as kormányzati ügyfélvonalon lehet.
Időjárás:
Csütörtökön eleinte élénk, olykor erős lökésekkel kísért északnyugati szél fúj, majd fokozatosan mérséklődik a légmozgás. A Tiszától nyugatra már délelőtt napsütés várható, míg a Tiszántúlon kezdetben még zömmel felhős ég, elszórtan egy-egy zápor is kialakulhat. Az évszakos átlag köré csökken a hőmérséklet. Éjszaka csillagfényes, eseménytelen időre számíthatunk. Gyenge fagy előfordulhat.
A jellemző hőmérséklet átlaga csütörtök reggel -2 – +3, csütörtök délután északon +6, délen +10, fok körül alakul.