A BreuerPress és a HetiTV hírei 2020.02.06.-reggelén
A hatóságok felkészültek a fokozódó migrációs nyomásra a déli határszakaszon, hogy mindenképpen garantálják a magyar állampolgárok és a magyar határok biztonságát – mondta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke a testület zárt ülése után. Kósa Lajos ismertette: a zárt ülésen a Belügyminisztériumtól, továbbá az érintett szervezetektől és szolgálatoktól kértek tájékoztatást arról, hogy pontosan mi történt január 28-án a röszkei határátkelőnél, amikor 50-60 ember erőszakkal próbált Magyarország területére bejutni, illetve mire lehet számítani a déli határszakaszon. Mivel zárt ülést tartottak – tette hozzá – sok részletről nem beszélhet, azt ugyanakkor elmondta, hogy a rendőrség és a határon szolgálatot teljesítők helytálltak, meg tudták akadályozni a csoport bejutását az ország területére. Az is világosan látható volt, hogy szervezett akcióról volt szó, szándékos provokáció történt, melynek vélhetően az lett volna az üzenete, hogy Magyarországon keresztül be lehet jutni a schengeni térségbe – közölte Kósa Lajos.
Három magyarról tud a Külgazdasági és Külügyminisztérium, aki a Japán mellett karanténba helyezett tengerjáró hajón dolgozik, ők nincsenek a fertőzöttek között – mondta a tárca tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára a Facebookon közzétett videóban. Menczer Tamás kifejtette: az ottani követség mindent megtesz azért, hogy telefonon kapcsolatba lépjen velük. Közölte: emellett tudnak egy magyarról, akit a Fülöp-szigeteken vizsgálnak, ő korábban lázas volt, de már nem az, és jól van. Hozzátette: még várnak a koronavírus-teszt elvégésére. Az államtitkár arról is beszélt, hogy tudnak egy lázas magyarról, akit Vietnámban vizsgálnak. Minden magyar számíthat a KKM és a külképviseletek segítségére – mondta Menczer Tamás.
Március 31-ig lehetséges még fel a rezsiutalványok beváltása – hívta fel a figyelmet a nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkár. Fónagy János hozzátette: a nyugdíjasok a határidő lejártáig postán vagy a díjbeszedő irodájában használhatják fel a rezsiutalványt. Az utalványokat valamennyi jogosultnak szeptember 30-ig kiszállították, akkor indult a felhasználási időszak – mondta. Az utalványok 91,4 százalékát, 20 és fél milliárd forint értékben már beváltották. A szeptembertől januárig tartó időszakban az utalványok 45,7 százalékát áramra, 54,3 százalékát gázra fordították a nyugdíjasok. Megfigyelhető az is, hogy az utalványokkal az őszi hónapokban jellemzően az áramszámlát, míg a téli hónapokban a gázszámlát egyenlítették ki a jogosultak – fűzte hozzá. Fónagy János közölte: az ország gazdasági teljesítménye tette lehetővé, hogy az állam – a rendes nyugdíjemelésen és nyugdíjprémiumon felül – rezsiutalványokat is biztosítson.
A Demokratikus Koalíció felszólította a kormányt, hogy teljesítse korábbi ígéretét és ne engedje „kivérezni” a vasúti áruszállítást. A DK szóvivője azt mondta, hogy több ezer vasutas állása kerülhet veszélybe, ha a kormány nem teljesíti tavalyi ígéretét, és nem támogatja az egykocsis árufuvarozást. Barkóczi Balázs úgy fogalmazott: a vasúti áruszállítás kivéreztetése azt is jelenti, hogy ezentúl a veszélyesanyag-szállítás is átkerülne a közutakra. Így nemcsak az úthálózatot terhelnék meg, de ezzel a 60-80 ezer kamionfuvarral sokszorosára növelnék a balesetek és a környezetkárosítás veszélyét – tette hozzá. A vasúti árufuvarozás megmentésére szakértők szerint 5 milliárd forintos állami támogatás kellene, vagyis annyi pénz, amennyivel Mészáros Lőrinc vagyona hetente növekszik, annyi pénz, ami töredéke a focira és stadionokra költött adóforintjainknak – mondta a politikus.
Tovább nőtt az influenzaszerű megbetegedések száma az országban – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ. Január 27. és február 2. között harmincezren, az előző hetinél 72 százalékkal több beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. Valamennyi közigazgatási területen emelkedett az influenzás panaszokkal orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva. A betegek 38 százaléka 0-14 éves gyerek, 33,4 százaléka 15-34 éves fiatal felnőtt. A 35-59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek 21,6 százaléka és 7 százaléka 60 éven felüliek közül került ki. A laboratóriumi vizsgálatok az esetek többségében az influenza A vírusát mutatták ki.
Külföld:
Új lendületre van szükség az izraeli-palesztin konfliktus rendezésének terén, hogy újra erőre kapjon a közel-keleti békefolyamat, ez rendkívül fontos Európa, illetve azon belül Magyarország biztonsága szempontjából is – jelentette ki Szijjártó Péter, miután Jared Kushnerrel, Donald Trump amerikai elnök vejével és tanácsadójával tárgyalt a washingtoni Fehér Házban. A külgazdasági és külügyminiszter úgy vélekedett, hogy az előző héten bemutatott amerikai béketerv alkalmas arra, hogy hosszú távon megteremtse a békét, a stabilitást a térségben. Mint rámutatott, a megoldási javaslat egybevág a magyar álláspont három alapvetésével, amelyek értelmében tisztességes, kiegyensúlyozott megközelítést kell alkalmazni Izraellel szemben, közvetlen tárgyalásoknak kell elvezetniük az úgynevezett kétállami megoldáshoz, valamint folytatni kell a terrorellenes küzdelmet.
Az Európai Bizottság az uniós csatlakozási folyamat továbbvitele érdekében hitelesebbé, dinamikusabbá, kiszámíthatóbbá és politikailag megalapozottabbá kívánja tenni az eljárást – közölte Várhelyi Olivér szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős uniós biztos a bővítési folyamat reformjáról szóló bizottsági előterjesztés bemutatásakor Brüsszelben. Elmondta, hogy a bizottság konkrét lépéseket javasol a csatlakozási folyamat megerősítése és javítása mellett a teljes jogú uniós tagság elérése érdekében. Várhelyi Olivér közölte: határozottan kiáll amellett, hogy meg kell kezdeni a csatlakozási tárgyalásokat Észak-Macedóniával és Albániával. Bejelentette azt is, hogy a májusban Zágrábban tervezett EU-Nyugat-Balkán csúcstalálkozó előkészítéseként a régióra vonatkozó gazdasági és beruházásfejlesztési tervet fog előterjeszteni.
Megbukott a Ludovic Orban vezette jobbközép román kormány a bizalmi szavazáson. Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által beterjesztett bizalmatlansági indítványt 261 képviselő és szenátor szavazta meg. A kormány megbuktatásához a törvényhozók többségének támogatására, legalább 233 voksra volt szükség. A PSD és az RMDSZ ily módon megakadályozta a kétfordulós polgármester-választás bevezetését, amelyet a parlamenti vitát mellőzve, úgynevezett kormányzati felelősségvállalással terjesztett a parlament elé a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alig három hónapja beiktatott kisebbségi kormánya. A kormány bukása megnyitja az utat az év végén esedékes parlamenti választások előrehozása előtt.
Az izraeli légierő támadásokat hajtott végre a Gázai övezetben a Hamász terrorszervezet katonai pozíciói ellen, miután gázai terrorszervezetek rakétákat lőttek ki a zsidó államra. „Izraeli vadászgépek Hamászhoz tartozó terror célpontokat támadtak a Gázai övezet déli részén, a Hamász katonai szárnyának fegyvereket gyártó egyik telephelyet támadva. A támadás csapást jelent a Hamász képességére, hogy felfegyverezze magát,” közölték az Izraeli Védelmi Erők Twitteren, hozzátéve, hogy a megtorlócsapásokat a Netivotra kilőtt rakéták és a határon átreptetett robbanó léggömbök miatt hajtották végre. Szerdán, nem sokkal éjfél után 3 rakétát lőttek ki Gázából dél-izraeli közösségekre. A lövedékek nyílt területen landoltak. Izraeli média jelentések szerint 2 netivoti lakos könnyű sérüléseket szenvedett, amikor a védett helyiség felé sietve elesett. Legutóbb szombat éjszaka aktiválódtak a szirénak az övezet melletti izraeli közösségekben. A Gázából kilőtt rakéta nyílt területen landolt Sá’ár Hanegev régióban. Sérülés vagy anyagi kár nem történt.
Gazdaság:
Londoni pénzügyi elemzők szerint az új koronavírus okozta járvány várhatóan meredek ívben lassítja rövid távon a kínai gazdaság növekedési ütemét, és ennek hatásai is valószínűleg járványszerűen átterjednek számos más térségre. Neil Shearing, az egyik legnagyobb londoni központú globális pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, a Capital Economics főközgazdásza közölte: a ház az általa eddig várt 5,5 százalékról 3 százalékra módosította az idei első negyedévi, éves összevetésű kínai gazdasági növekedésre szóló előrejelzését. Shearing szerint nem érdemes párhuzamba állítani a súlyos akut légzőszervi szindróma (SARS) elnevezésű, 2003-ban kitört járvány gazdasági hatásait a jelenlegi helyzettel, mivel a kínai gazdaság azóta sokkal nagyobb lett és sokkal szorosabban integrálódott a globális beszállítói hálózatokba. Ezért most valószínűbb, hogy a kínai gazdaságot érő esetleges sokk átterjed az egész világgazdaságra.
Időjárás:
Csütörtökön visszatérnek a reggeli fagyok, az évszakos átlag köré csökken a hőmérséklet. A középső és keleti országrészben kissé mérséklődik a légmozgás, de a Dunántúl térségében továbbra is erős (40-60 km/óra) lökések kísérik az északnyugati szelet. Délelőtt országszerte napsütés lesz jellemzőbb, majd a déli óráktól, északon, később a keleti országrész fölött is erősebben megnövekszik a felhőzet. Nyugaton délután is naposabb idő a valószínűbb. Említést érdemlő csapadék nem hullik.
Éjjel, keleten erősebben, nyugaton mérsékelten, szakadozottan felhős idő várható. Többnyire gyenge vagy mérséklet légmozgás lesz jellemző, de a Dunántúl középső és északi térségében továbbra is élénk, olykor erős lökésekkel kísért északnyugati szél fúj.
A jellemző hőmérséklet átlaga csütörtök reggel délnyugaton 0, északkeleten -3,
csütörtök délután délnyugaton +6, északkeleten +2, fok körül alakul.