A Fidesz-KDNP pártszövetség olyan, mint egy jó házasság
Nacsa Lőrinc, a KDNP országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában az Európa Tanács közgyűléséről, a magyar álláspontról, a kormánypártok együttműködéséről beszélt, de szóba került az Emberi Jogok Európai Bíróságának több ítélete, a börtönbiznisz és az erre adott válaszok is.
A képviselő elmondta, az Európa Tanács most tartja évi rendes első parlamenti közgyűlését, amelyen részt is fog venni, mint a magyar küldöttség kormánypárti tagja. Mint megjegyezte, az Európa tanács egy jóval bővebb közösség, mint az EU, 47 tagállammal. A magyar delegáció elsősorban a kisebbségi jogok védelme, különös tekintettel az ukrajnai helyzet miatt utazik Strasbourgba, véleménye szerint, miután az Európa Tanács az Emberi Jogok Európai Egyezményén alapul, ezért elsősorban itt lehet valamilyen eredményt elérni. Magyarország minden alkalommal felhívta a figyelmet az ukrajnai jogsértésekre, ma már a Velencei Bizottság is határozott véleménnyel van erről, pontosabban az ukrán oktatási és a nyelvtörvényről. A magyar delegáció azt az álláspontot képviseli, hogy a bizottság állásfoglalását mindenképpen végre kell hajtania az ukrán államnak, ez azt is jelenti, hogy vissza kell adni a kisebbségi szerzett jogokat.
A politikus Harrach Péter frakcióvezető korábbi kijelentésére, mely szerint a KDNP önállóan is bejutna a Parlamentbe úgy reagált, pártja az egyetlen történelmi párt ma Magyarországon, akiket még Antall József, az első szabadon választott miniszterelnök és Helmuth Kohl, a CDU elnöke, Németország kancellárja hívott meg az Európai Néppártba, ez azt is jelenti – tette hozzá, nekik ott helyük van. Harrach Péterrel semmiképpen sem szeretne vitatkozni, azt hozzáfűzte, a Fidesz-KDNP pártszövetség olyan, mint egy jó házasság, ahol nem arról beszélnek a felek, hogy mi történne akkor, ha külön kellene élni, sokkal inkább azon dolgoznak, hogy a házasság valóban jó maradjon.
Arra a kérdésre, hogy az Európa tanács parlamenti közgyűlésén várható-e, hogy Magyarországot is kritikával illetik majd, hiszen arról is lehetett már hallani, hogy a kormány kiléptetné az országot az Emberi Jogok Európai Bíróságáról, Nacsa Lőrinc elmondta ez utóbbinál még nem tartunk. Hozzátette, az történt, hogy a strasbourgi testület sok esetben hozott ítéleteket, aminek a kapcsán kialakult egy börtönbiznisz, amiben a Soros György által alapított szervezetek ügyvédei működnek közre. A politikus szerint az európai szabályozás lehetővé teszi a kiskapukat. Ennek az ügynek a megvitatására lehet alkalmas terep az Európa Tanács, biztosan lesznek kemény viták, még ha nem is most, hanem a következő közgyűlésen, áprilisban. Most még azért sem lesz eben a témában nagy vita, mert a magyar kormány még nem nyújtotta be a börtönbiznisz megszüntetésére vonatkozó módosító javaslatát. A kormánypártok már kijelentették, nagyon szeretnék, ha ez a szabály szigorodna, az meg ki fog derülni, hogy mindezt miként értékeli majd az európai közélet, az Európa tanács, az EU.
Nacsa Lőrinc hozzátette, azoknak, akiket a bíróság a törvények szerint ítélt börtönbüntetésre, emberi körülmények közé kell kerülnie, nem pedig luxuskörülmények közé, hiszen végül is ezek az emberek a büntetésüket töltik. A mostani helyzet arról szól – tette hozzá, hogy ebben megláttak ügyvédek egy üzleti lehetőséget, ezt a képviselő a joggal való visszaélés tipikus esetének nevezte. Véleménye szerint például a Magyar Helsinki Bizottság honlapján megtalálható volt egy útmutató, ahol leírták, mit kell tennie egy elítéltnek, ha pénzhez akar jutni. A KDNP szerint ezt meg kell állítani, hiszen annak nem lenne szabad előfordulni, hogy valaki 3-5 évet tölt börtönben és ezalatt kb. ugyanennyi millióval gazdagodik. A tervek szerint a Parlament tavaszi ülésszakának első napjaiban be kell nyújtani a törvénymódosítást, a minisztériummal már egyeztettek, a végső egyeztetésre pedig a kihelyezett frakcióülésükön kerül majd sor.
Nacsa Lőrinc azt is elmondta, születtek már korábban európai ajánlások a börtönkörülményekkel kapcsolatban,de ezekben például nem szerepelt az egy elítéltre jutó négyzetméter, ám az Emberi Jogi Bíróság mégis az ajánlásokra hivatkozva hirdetett ítéletet több esetben is. Azt is megjegyezte, hogy volt olyan per, ahol azért született Magyarországot elmarasztaló ítélet, mert nem sütött be elég jó szögben a nap a cellába.
Ugyanakkor az is igaz, a börtönviszonyokon van mit javítani, amikor a strasbourgi bíróság először marasztalta el Magyarországot, akkor a kormány kidolgozott egy cselekvési tervet, azóta már elindult egy komoly forrással rendelkező korszerűsítési program, épültek új börtönök és épülnek folyamatosan, a börtönkórház is megújult már. A cél az, hogy a börtönök az európai és a magyar törvényeknek megfeleljenek. A megújulás a BV dolgozók körülményeit is pozitívan érintik, nem beszélve arról, hogy ezen a területen is megtörtént a béremelés.
A legfrissebb kutatások szerint a Fidesz-KDNP választóinak száma csökkent, ugyanakkor az ellenzéké nem emelkedett, a távozók a bizonytalanok táborát erősítik. Arra a kérdésre, hogy a vasárnapi győri időközi polgármester választás sikere visszacsábítja-e a kormánypártokhoz az embereket, a politikus úgy vélekedett, bár fontosak a kutatások, de a választás a legfontosabb próbatétel. Így történt Győrben is, ahol a kormánypárti jelölt fölényes választási győzelmet aratott, azaz a győriek a fejlődésre szavaztak.