A BreuerPress és a HetiTV hírei 2020.01.25. reggelén 

A BreuerPress és a HetiTV hírei 2020.01.25. reggelén 

Az úgynevezett bölcsek tanácsa javaslata nem fogja előmozdítani a Fidesz és az Európai Néppárt ügyét – mondta a XXI. Század Intézet vezető elemzője. Deák Dániel elmondta, a háromtagú testületet – amelynek tagja Herman Van Rompuy, az Európai Tanács korábbi elnöke, Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellár és Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament korábbi elnöke – annyira különböző nézetű emberekből áll, hogy „sakk-matt helyzet” állt elő. Azért is fontos a most zajló indonéziai találkozó, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök is részt vesz, és ahol a jobbközép pártokat tömörítő Kereszténydemokrata Internacionálé (újabb nevén Centrista Demokrata Internacionálé) tagjai egyeztetnek, mert meg tudják vitatni, hogy milyen irányba érdemes haladni – emelte ki Deák Dániel.  Hozzátette: az Európai Néppárt nyugat-európai tagpártjai mostanra balliberális irányba mozdultak el, és szükség volna egy „visszamozdulásra”. Az indonéziai egyeztetésen rádöbbenthetik a néppárt vezetőit, hogy rossz az az irány, amerre tartanak – mondta Deák Dániel.

A Demokratikus Koalíció azt kéri, hogy a nehéz sorsú gyermekek minden lehetséges segítséget kapjanak meg az oktatásuk során. A DK VII. kerületi polgármestere azt mondta, hogy egy – a davosi Világgazdasági Fórumra készült – jelentés szerint az EU-ban Bulgária, Románia és Görögország mellett Magyarországon a legkorlátozottabb a társadalmi mobilitás. Niedermüller Péter hangsúlyozta, a vizsgálatok alapján hazánkban hét generációra van szükség ahhoz, hogy valaki kiszabaduljon a nehéz helyzetből. Ez azt jelenti, hogy aki egy szegény családba vagy elmaradott vidékre születik, annak lényegében nincs esélye a kiemelkedésre – mondta. Szerinte a gyöngyöspatai ügy is ezt mutatja, mert a településen a roma származású gyermekek rosszabb oktatást kaptak, mint nem roma társaik.

Enyhítette a harmad-, negyed- és ötödrendű vádlottak büntetését a Buda-Cash Brókerház Zrt. ügyében másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla, az első- és a másodrendű vádlottak első fokon megállapított büntetését pedig helyben hagyta. A döntés a harmadrendű vádlottat 6 év, a negyedrendű vádlottat 5 év, az ötödrendű vádlottat 4 év szabadságvesztésre ítélte. A vagyonelkobzást a másodfokú ítélet szerint mellőzik. Az első fokon ítélkező Fővárosi Törvényszék 2018 októberében az öt vádlottat vagyonelkobzással, közügyektől eltiltással, valamint 7 év 6 hónap börtönbüntetéssel sújtotta. Bűnszervezet létrehozását sem akkor, sem másodfokon nem állapították meg a bíróságok.

Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke, parlamenti frakcióvezető-helyettese a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt pártja gondolatairól, a Párbeszéddel való szorosabb együttműködésről.

 

A politikus szerint a magyarországi pártok mindegyike igyekszik ma már zöldülni, így a kormánypártnál is, azonban véleménye szerint nagy különbség van a zöldülés, a zöldre festés és a zöldpolitika között. Az LMP az valóban zöldpolitikát folytat, egy zöldpárt, olyannyira, hogy az Európai Zöldeknek a magyarországi tagszervezeteként is működik.

Arra a hírre, mely szerint az LMP-ből egykor kiváltak pártja, a Párbeszéd egyesülhet a zöldpárttal, a társelnök azt felelte, a klímaváltozás hatásai, ahogy azzal szembesültek az emberek, az hozták magukkal, hogy az élhető környezetért való gondolkodás felerősödött. Ez történik Magyarországon, aminek az okán látni kell, szükség van az Országgyűlésben is egy erős zöld képviseletre. Ez vezetett oda, hogy a két hazai zöldpárt, az LMP és a Párbeszéd azon kezdett el gondolkodni, hogy egyes ügyekben szorosabban működnek együtt. Arra a felvetésre, hogy a Párbeszéddel való együttműködés mellett mit gondolnak a jelenleg független egykori párttársaikról, mint Szél Bernadettről, Schmuck Erzsébet kifejtette, személy szerint nagyon sajnálja az egykori történéseket, a kizárásokat, a távozásokat. Mint megjegyezte, akkoriban nagyon sokat beszélgetett erről Szél Bernadettel, a jövőről azonban nem tudott mit mondani. Azt kijelentette, az LMP társelnökeként azért dolgozik, hogy az Országgyűlés azon tagjai, akik a zöld ügyek iránt jobban elkötelezettek, szorosan tudjanak együttműködni pártjával, annak gondolataival. Példaként hozta fel azt, amikor az LMP kezdeményezésére az összes ellenzéki párt összefogott azért, hogy a parlament a klímavészhelyzetet kihirdesse.

Arra a kérdésre, hogy a klímavészhelyzet kihirdetésével a fővárosban mi változik, a képviselő elmondta, az ENSZ főtitkára tavaly szeptemberre hívta össze a klímacsúcsot, ahol a vészhelyzetről volt szó, ahol a világ jelentős politikusai megjelentek, ahova egyébként Ferenc pápa is egy személyes, támogató üzenetet küldött. Mint azt a társelnök kifejtette, a klímavészhelyzet azt jelenti, hogy az emberiség tudatában van a probléma súlyosságának, az a helyzet állt elő, most már vége van a szép szavaknak, azaz cselekedni kell. Budapest például a vészhelyzet kihirdetésével elkezdte kidolgozni azokat a cselekvési programokat, mint például a csatornák tisztítása. Egyébként nem csak a főváros, hanem sok más magyarországi település is kihirdette a klímavészhelyzetet.

 

Külföld:

A francia elnök elnézést kért, amiért dühkitörése volt a jeruzsálemi óvárosban — írja az Israel Hayom. „Menj ki innen” – kiabálta Macron angolul izraeli biztonságiakra szerdán, azt követelve, hogy távozzanak a török szultán által 1856-ban Franciaországnak ajándékozott Szent Anna templomból Jeruzsálem óvárosában. A francia elnök a hatodik Holokauszt Világfórum kapcsán látogatott az izraeli fővárosba. Franciaország provokációnak tekinti, ha izraeli rendőrök lépnek a templom területére, mely Jeruzsálem azon részében fekszik, amit Izrael az 1967-es hatnapos háborút követően csatolt magához. Az eset a világsajtót arra az incidensre emlékeztette, amikor 1996-ban Jacques Chirac korábbi francia elnök ugyanitt elvesztette türelmét az izraeli biztonságiakkal, és azzal fenyegetőzött, hogy visszamegy a repülőjéhez.

Barát Tamás

A görög szigeteken lakók tiltakozásának hatására az athéni kormány úgy döntött, hogy bezárja a Leszbosz szigetén található móriai regisztrációs központot, valamint további négy tábort Híosz, Számosz, Lérosz és Kósz szigetén. „2020 nyaráig bezárjuk ezeket a táborokat” – mondta el Notisz Mitarakisz bevándorlási miniszter csütörtökön az ERT állami tévécsatornának. A táborokat kitoloncolási központok váltanák fel, amelyek zárt létesítményekként üzemelnének. A menedékjogi eljárást felgyorsítják – ígérte a tárcavezető. Azokat, akik menedékkérelmét elutasítják, a 2016-os uniós-török menekültügyi egyezmény értelmében visszaküldik Törökországba. „Megvárjuk, mi valósul meg ebből” – mondta ugyanakkor a számoszi Vati polgármestere, Jorgosz Stancosz. Az athéni kormány már 2019 őszén is bejelentette a táborok bezárását, de eddig semmi sem történt – emlékeztetett a városvezető.

Polgárháborús veszélyre figyelmeztetett Szaad Haríri, Libanon októberben lemondott miniszterelnöke. A politikus az arab országban október óta zajló tüntetésekkel kapcsolatban azt mondta, azok legnagyobb jelentősége, hogy egyesítette a különböző vallási hátterű embereket. „Ez a történelmi eredmény nyomásgyakorló eszközt jelent a politikai pártokra és vezetőkre, óvnunk kell attól, hogy polgárháborúvá alakuljon” – jelentette ki Haríri, aki egyúttal azonban azt is leszögezte: az erőszak alkalmazását továbbra is elfogadhatatlannak tartja. Az embereknek joguk van kifejezni a véleményüket, ám csakis békés úton – tette hozzá. Ugyanekkor Ján Kubis, az ENSZ libanoni koordinátora Twitteren arra figyelmeztetett, hogy az erőszak, amelyet néhány tüntető alkalmazott a bejrúti megmozdulások során, vélhetően politikailag motivált, s a célja az ország stabilitásának az aláásása, valamint a vallásközi viszály felszítása.

Fehér házi források szerint Trump ellenez minden egyoldalú lépést Izrael részéről, beleértve a Jordán-völgy annektálását, mielőtt Washington nyilvánosságra hozza a közel-keleti béketervét – írja az i24News. „Az Egyesült Államok világossá tette álláspontját, amellyel az izraeli kormány teljesen tisztában van” – idézte washingtoni forrását a 13-as csatorna. A riport azután jelent meg, hogy az izraeli választási kampányban szóba került: még a március másodikára kitűzött választások előtt kiterjeszthetik Izrael szuverenitását a Jordán-völgy felett. Benjamin Netanjahu miniszterelnök kedden jelentette be, hogy már a jövő héten szavazást tartana a Knesszetben az annektálás előmozdítása érdekében. Bezalel Smotrich, a Zsidó Otthon – Tkuma vezetője, parlamenti képviselő, a terjeszkedés nagy támogatója máris egy olyan irányelv kidolgozását szorgalmazta, amely a Jordán-völgy feletti szuverenitás alkalmazásáról szól és amelyről később a Knesszet szavazhatna. Az ügy azután került ismét napirendre, hogy Izraelben beindult az újabb választási kampány, és Beni Ganz, a Kék és Fehér vezetője, Netanjahu kihívója kedden bejelentette: kiterjeszti az izraeli szuverenitást a Jordán-völgy felett, ha megnyeri a választásokat.

 

Gazdaság:

 

A pénzügyminiszter szerint Magyarországon adócsökkentés, államadósság-mérséklés, nullás hiányú költségvetés, családvédelmi intézkedések és demográfiai fordulat szükséges szinte egyszerre úgy, hogy közben a jövőjét sem éli fel az ország. Varga Mihály a Mandinernek adott interjúban megerősítette, hogy a szigorúbb költségvetés híve, egyelőre az országnak nem érdeke az euró bevezetése, és arról is beszélt, hogy egyszerre osztja és vitatja a jegybankelnök megállapításait a lakáspiaci helyzetről. A pénzügyminiszter az ellenzéki sajtó álhírének nevezte, hogy Magyarországnak nem sikerül felzárkóznia a visegrádi országokhoz, úgy vélte ennek éppen ellentmondanak a gazdasági adatok. . Az adatok alapján több szempontból is éppen Magyarország ad mintát ezeknek az országoknak szavai szerint.   Hangsúlyozta, hogy a befektetők nem az alacsony bérek, hanem a politikai és gazdasági stabilitás, a földrajzi elhelyezkedés, a kiszámítható gazdasági környezet miatt döntenek Magyarország mellett, hiszen évek óta tíz százalék felett emelkednek a bérek, így egyre kisebb szerepet játszik az a bérelőny, amely korábban meghatározó vonzereje volt a magyar gazdaságnak.

 

Időjárás:

 

Szombatra egy gyenge melegfront érkezik térségünkbe, és ezzel együtt fokozatos enyhülés kezdődik. Erősen felhős, borongós idő várható, de legfeljebb csak szitálás, ködszitálás fordulhat elő. Északkeleten lehet számítani nagyobb eséllyel tartósabb napsütésre. Északon még számottevően nem érezhető az enyhülés.

 

A jellemző hőmérséklet átlaga szombat reggel -7 – -1,  napközben +2 – +9 fok körül alakul.