A zöldpolitika nem csak a környezet védelméről szól, hanem gazdaság- és társadalompolitikáról is
Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke, parlamenti frakcióvezető-helyettese a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt pártja gondolatairól, a Párbeszéddel való szorosabb együttműködésről.
A politikus szerint a magyarországi pártok mindegyike igyekszik ma már zöldülni, így a kormánypártnál is, azonban véleménye szerint nagy különbség van a zöldülés, a zöldre festés és a zöldpolitika között. Az LMP az valóban zöldpolitikát folytat, egy zöldpárt, olyannyira, hogy az Európai Zöldeknek a magyarországi tagszervezeteként is működik.
Arra a hírre, mely szerint az LMP-ből egykor kiváltak pártja, a Párbeszéd egyesülhet a zöldpárttal, a társelnök azt felelte, a klímaváltozás hatásai, ahogy azzal szembesültek az emberek, az hozták magukkal, hogy az élhető környezetért való gondolkodás felerősödött. Ez történik Magyarországon, aminek az okán látni kell, szükség van az Országgyűlésben is egy erős zöld képviseletre. Ez vezetett oda, hogy a két hazai zöldpárt, az LMP és a Párbeszéd azon kezdett el gondolkodni, hogy egyes ügyekben szorosabban működnek együtt. Arra a felvetésre, hogy a Párbeszéddel való együttműködés mellett mit gondolnak a jelenleg független egykori párttársaikról, mint Szél Bernadettről, Schmuck Erzsébet kifejtette, személy szerint nagyon sajnálja az egykori történéseket, a kizárásokat, a távozásokat. Mint megjegyezte, akkoriban nagyon sokat beszélgetett erről Szél Bernadettel, a jövőről azonban nem tudott mit mondani. Azt kijelentette, az LMP társelnökeként azért dolgozik, hogy az Országgyűlés azon tagjai, akik a zöld ügyek iránt jobban elkötelezettek, szorosan tudjanak együttműködni pártjával, annak gondolataival. Példaként hozta fel azt, amikor az LMP kezdeményezésére az összes ellenzéki párt összefogott azért, hogy a parlament a klímavészhelyzetet kihirdesse.
Arra a kérdésre, hogy a klímavészhelyzet kihirdetésével a fővárosban mi változik, a képviselő elmondta, az ENSZ főtitkára tavaly szeptemberre hívta össze a klímacsúcsot, ahol a vészhelyzetről volt szó, ahol a világ jelentős politikusai megjelentek, ahova egyébként Ferenc pápa is egy személyes, támogató üzenetet küldött. Mint azt a társelnök kifejtette, a klímavészhelyzet azt jelenti, hogy az emberiség tudatában van a probléma súlyosságának, az a helyzet állt elő, most már vége van a szép szavaknak, azaz cselekedni kell. Budapest például a vészhelyzet kihirdetésével elkezdte kidolgozni azokat a cselekvési programokat, mint például a csatornák tisztítása. Egyébként nem csak a főváros, hanem sok más magyarországi település is kihirdette a klímavészhelyzetet.
Az LMP például azt is mondja, Magyarországon ma energia-szegénység van, ezért is kellene másként összeállítani az ország költségvetését, másként kellene az adóbevételeket, az EU-s forrásokat is felhasználni. Hozzátette, a zöldpolitika nem csak a környezet védelméről szól, hanem gazdaság- és társadalompolitikáról is. A zöld gondolkodás figyel arra is – tette hozzá Schmuck Erzsébet, hogy mennyire élhető és átlátható a társadalom. Ma Magyarország és a világ előtt is klét nagy kihívás áll, az egyik az ökológiai válság, a másik pedig a társadalmi igazságtalanság, a szétszakadás. A zöldpolitika az okokat keresi meg, ezekre keres megoldást.