Ez egy komoly erkölcsi mondanivalót is hordoz magában, miként kormányoz a Fidesz-KDNP

Ez egy komoly erkölcsi mondanivalót is hordoz magában, miként kormányoz a Fidesz-KDNP

Dr. Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője a heti Tv Pirkadat című műsorában megemlékezett Buzánszky Jenőről, Gesztesi Károlyról, de szóba került a kormányfő által tartott Kormányinfón elhangzott legfontosabb gondolatai.

A politikus, mint az Aranycsapat Emlékév Testület tagja helyezte el az emlékezés virágait az öt évvel ezelőtt elhunyt Buzánszky Jenő sírjánál, majd elmondta azt is, ennek a testületnek az a feladata, hogy egyrészt emlékezzen, emlékeztessen az Aranycsapatra, de mellette a mai magyar fiatalok sportszeretetét is növelje. A képviselő beszámolt arról is, hogy a testület, amelynek tagja, már több száz eseményt szervezett szerte a világban, persze az lenne a legjobb, ha tematikus vetítéseket, megemlékezéseket tudnának szervezni.

Bajkai István megemlékezett Gesztesi Károly színművészről, aki a napokban hunyt el, akivel együtt katonáskodott Zalaegerszegen, sok minden kötötte össze őket már akkor is, mint például a zongora szeretete.

A képviselő beszélt az idei év első Kormányinfójáról, ahol Orbán Viktort kérdezték az újságírók. Bajkai István szerint számos nagyon fontos megállapítást tett a kormányfő, közülük azt emelte ki, hogy 2010-ben az ország fejlettsége az uniós szintet nézve 63 százalék volt, ma már 75 százalék, a kormány tervei szerint 2030-ra már 85 százalék lenne. Mindehhez persze szükség van arra, hogy a 2010 óta tartó rendkívül sikeres kormányzását 2022 után is folytassa a Fidesz-KDNP pártszövetség. Hozzátette, az az egyenes vonalú fejlődés, ami 2010 óta tapasztalható, az egy kiszámítható politikának a következménye, ahol a világon egy kiszámítható partnerként tekintenek Magyarországra. Példa lehet erre az is, hogy a tavalyi évben történt a legtöbb beruházás itthon. Ezeket a sikereket mindenki megérzi, ahogy azt is, hogy uniós átlagot tekintve 1.3 millióval kevesebb szegény ember él az országban, mint korábban. Persze a szegénység nem tűnt el, de a fejlődés és a növekedés egyértelmű. Mindezek mellett a jövedelmek is növekedtek, a legalacsonyabb jövedelemmel rendelkezőknek nőtt a legintenzívebben. Ez amellett, hogy egy rendkívül fontos mutató, egy komoly erkölcsi mondanivalót is hordoz magában, miként kormányoz a Fidesz-KDNP.

A képviselő, mint a Parlament Törvényalkotási Bizottságának alelnöke beszélt arról, hogy vannak tervek, elképzelések arról, hogy miként lehetne hazacsábítani a külföldön dolgozó, élő magyarokat. Hozzátette azt is, szerencsére ma már többen jönnek haza, mint amennyien elmennek itthonról.

A politikus a közel-keleti konfliktusról is kifejtette véleményt, megjegyezve, a napokban lelőtt ukrán gép esete rendkívül súlyos, azt is látni kell, a nemzetközi repülési szabályok és jog szerint minden ország felelős a légterében történtekért, így Irán is felelős, ha a légterükben történik valami. Mindez a helyzet egy felfokozott állapotban történt, de mindezek nem mentik, nem menthetik fel Iránt a repülőgép lelövése miatt. Magyarország nem engedi, hogy egy újabb nukleáris hatalom jöjjön létre, ismételte meg a miniszterelnök szavait a képviselő.