A BreuerPress és a HetiTV hírei 2020.01.06.-reggelén
Idén is folytatódik a Nők 40 program, vagyis korábban elmehetnek nyugdíjba azok a nők, akiknek 40 év jogosultsági idejük van, és így nem kell megvárniuk, amíg elérik a nyugdíjkorhatárt – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A kormány a Nők 40 programmal ismeri el azt a teljesítményt, amelyet a nők aktív életük során a családban és a munkahelyükön párhuzamosan nyújtottak. A Nők 40 kedvezménnyel azok a nők élhetnek, akik 40 év jogosultsági idővel rendelkeznek és a nyugdíjkorhatár betöltése előtt nyugdíjba szeretnének menni. Ezeknek a nőknek nem kell megvárniuk, amíg elérik a nyugdíjkorhatárt, teljes értékű nyugdíj folyósítása mellett is együtt lehetnek az unokáikkal, a családdal. Évente 30 ezer nő választja ezt a lehetőséget, vagyis az összes nyugdíj-megállapítás mintegy hatodánál igénylik a kedvezményt. A támogatást 2011-es bevezetése óta összesen több mint 270 ezer nő vette igénybe. Január 1-jétől az aktív korú nagyszülők számára új lehetőség a nagyszülői gyed (gyermekgondozási díj) is.
Az idén még több pénz jut kultúrára – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A tájékoztatás szerint 2019-ben 453 milliárd forintot szánt a kormány a területre, ebben az évben pedig ez az összeg elérheti az 578 milliárdot. A tárca arra is felhívja a figyelmet, hogy az előző évekhez képest az idén 500 millióval több támogatást kapnak a budapesti színházak, 30 százalékkal többet a vidéki színházak és a kabinet szeretné folytatni a Liget Budapest Projektet.
Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának összehívását kezdeményezi a Demokratikus Koalíció, hogy megvizsgálhassák: az iráni tábornok megölése után elővigyázatosságból haza kell-e hozni a magyar katonákat Irakból – közölte a párt. Vadai Ágnes, a párt országgyűlési képviselője, a bizottság tagja közleményében emlékeztetett: pénteken az amerikai légierő célzott csapással megölte az iráni Kászim Szulejmáni tábornokot, ezt követően pedig a NATO és az Egyesült Államok vezette nemzetközi szövetség biztonsági okokból felfüggesztette iraki kiképzőműveleteit. A misszióhoz Magyarország 200 katonával járult hozzá, ők jelenleg is Erbílben tartózkodnak – tette hozzá a politikus.
A jelenleg ismert forgatókönyvek szerint akár márciusig is elhúzódhat a Fidesz európai néppárti tagságának kérdése. A párt EP-delegációjának vezetője a Magyar Nemzetnek azt mondta: egyelőre nincs hivatalos tudomásuk arról, hogy a néppárti vizsgálóbizottság jelentése elkészült volna. Deutsch Tamás korábban arról beszélt, hogy a Fidesz már januárban dönthet néppárti tagságának sorsáról.
Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt az ellenzéki együttműködésről, a mostani év legfontosabb feladatairól, így a bulinegyedről is.
A politikus beszélt pártja, a DK elnökének, Gyurcsány Ferencnek az év elején a közösségi oldalon tett bejegyzéséről, ahol azt javasolja, az ellenzéki pártok működjenek együtt, fogjanak össze a 2022-es választási siker reményében. Hozzátette, a DK elnöke csak azt mondja, amit a választók eldöntöttek a tavaly őszi önkormányzati választáson.
Ugyanakkor visszatérve a DK elnökének a bejegyzésére, azt is kiemelte a politikus, hogy Gyurcsány Ferenc önálló pártok, széles választási szövetségéről beszélt. Ebben az együttműködésben szerepel a Jobbik is, amelynek a tevékenysége, pontosabban annak figyelése is a következő év egyik fontos feladata lesz az ellenzéken belül. Nem azt kell figyelni, hogy mit mondanak, hanem sokkal inkább azt, mit csinálnak. Azt is tudni kell, semmilyen elnézés, semmilyen bocsánat nincs a gyűlöletbeszéddel szemben, de azt is látni kell, nem csak a Jobbik kapcsán merül ez fel – hangsúlyozta Niedermüller Péter, hiszen manapság már a vízcsapból is egyfajta gyűlöletbeszéd folyik.
Ami az ellenzéki együttműködést illeti Erzsébetvárosban, a polgármester elmondta, egy ötpárti koalíció működik, ahol természetesen voltak viták, de az biztos, a kerületben nem a konfliktusok kiélezéséről van szó, hanem Erzsébetvárosról, az eddigi tapasztalatok alapján elmondható, hasonlóan gondolkodó felelős emberek dolgoznak együtt.
Ami a további terveket illeti, Niedermüller Péter elmondta, nagyon szeretné, ha a kerületi lakáshelyzetben előrelépés történne, nagyon sok rettenetes állapotú önkormányzati bérlakásuk van, nagyon sokan várnak lakásra is. A következő hónapok legkiemelkedőbb feladata ezen lakások felújítása lesz.
Külföld:
Zoran Milanovic volt kormányfő, az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (SDP) jelöltje nyerte meg az elnökválasztás vasárnap tartott második fordulóját. Az exit poll adatokat a Nova TV kereskedelmi csatorna az urnák zárása, este hét óra után hozta nyilvánosságra. A tízezer választó megkérdezésén alapuló felmérés szerint Milanovic a leadott voksok 53,25 százalékát, Kolinda Grabar-Kitarovic leköszönő államfő, a jobbközép Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) jelöltje pedig a szavazatok 46,75 százalékát szerezte meg. Már az elnökválasztás első fordulójában is győzni tudott Milanovic: akkor a voksok 29,55 százalékát gyűjtött be, míg Grabar-Kitarovic 26,65 százalékkal került a második helyre. Politikai elemzők szerint a hivatalos eredmények valószínűleg ugyanazt mutatják majd mint az exit poll, a második fordulóban Milanovic győzött.
Tartsanak amerikai-iráni csúcstalálkozót Bécsben, hogy megoldják a Washington és Teherán között keletkezett feszültséget – kezdeményezte Sebastian Kurz Osztrák Néppárt (ÖVP) vezetője, Ausztria leendő kancellárja. A politikus, aki várhatóan kedden lép hivatalba, erről a Bild am Sonntagnak adott interjúban beszélt. Mint kifejtette, „magától értetődő, Bécs kész arra, hogy a helyszíne legyen a lehetséges tárgyalásoknak, ha Irán és az Egyesült Államok újra párbeszédbe kezdenének”. Emlékeztetett egyben arra, hogy az osztrák fővárosban több alkalommal is tárgyaltak már az iráni atomprogramról.
Donald Trump amerikai elnök csapássorozattal fenyegette meg Iránt a Twitteren, ha Kászim Szulejmáni tábornok, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz különleges alakulatának meggyilkolásáért bosszúból támadásokat indítana amerikaiak vagy amerikai érdekeltségek ellen. A mikroblogban Donald Trump az 1979-es amerikai-iráni válságot idézte fel, amikor Teherán 52 amerikai túszt ejtett, s Washington erre válaszul a túszok számával megegyező, vagyis 52 iráni célpontot bombázott. „Legyen ez figyelmeztetés, hogy ha Irán bármennyi amerikaira vagy amerikai érdekeltségekre csapást mér (…), mi 52 iráni helyszínt (az Irán által ejtett 52 amerikai túsznak megfelelően) vettünk célba, némelyikük nagyon is fontos volt Irán és az iráni kultúra számára, s ezekre a célpontokra és magára Iránra most is nagyon gyorsan és nagyon keményen le fogunk sújtani. Az Egyesült Államok nem akar több fenyegetést” – írta Trump a mikroblogban.
Izrael szerint kevés esély van arra, hogy Irán a zsidó állam megtámadásával reagáljon az iráni tábornok, Kasszem Szulejmáni meggyilkolására – állítja szakértői nyilatkozatokra hivatkozva a The Times of Israel. Ámosz Jadlin, az izraeli katonai hírszerzés volt vezetője elmondta, hogy egy esetleges iráni megtorlás valószínűleg az amerikai érdekeltségeket célozza majd meg. „Izrael bizonyította, hogy tudja, miként kell meghiúsítani a támadásokat, illetve válaszolni rájuk” – idézi a The Times of Israel a katonai hírszerzés volt főnökét. Jadlin ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a Szulejmáni elleni légicsapás csupán a kezdet, és az Egyesült Államok iraki érdekeltségei különösen sebezhetőek. Az egykori tábornok hozzátette: a katonai hírszerzés jelenlegi vezetőjének figyelmeztetnie kellene a politikai vezetőket, óvakodjanak a meggondolatlan nyilvános kijelentésektől, egyértelműen arra utalva, hogy ellenkező esetben akaratlanul is az iráni megtorlás esélyét növelhetik. Amint a The Times of Israel emlékeztet, az iráni vezetők fogadalmat tettek arra, hogy megbosszulják Szulejmáni halálát, az Iszlám Forradalmi Gárda egységei pedig azzal fenyegetnek, hogy lépéseket tesznek az Egyesült Államok és a „hamis cionista rezsim” ellen.
A tanulást ünnepelték 2020 január 1-én világszerte a zsidó vallás ortodox hívei. A legtöbben, egyszerre egy helyen, az Egyesült Államokban, New Jerseyben, a Metlife Stadionban ünnepeltek. Mintegy kilencvenezer ember volt jelen az ünnepségen. S mivel minden érdeklődő nem fért el a stadionban, ezért videokivetítőkön a New York, Brooklyn negyedében található Barclays Központ sportcsarnokában további ezrek ember ünnepelték együtt a tanulást. A vallásos zsidók számára a tanulás a világ legtermészetesebb dolga, minden zsidó számára kötelező a Tóra olvasása, és a Talmud tanulása. A vallásos templomjáró zsidók számára kötelező, hogy a zsidó közösségben olvassanak fel egy-egy szakaszt a Tórából minden szombaton, hétfőn és csütörtökön reggel, hogy ne teljen el három nap Tóraolvasás nélkül. Csak olyan közösségben olvasnak fel a a Tórából, ahol legalább tíz felnőtt zsidó férfi van jelen. A felolvasások alkalmával nem szabad beszélgetni, akár még a Tóráról sem.
Gazdaság:
Franciaország szeretné elkerülni a kereskedelmi háborút az Egyesült Államokkal, de ha Washington pótvámokat vetne ki a francia termékekre, Párizs készen áll a viszontválaszra. Egyebek között erről is beszélt Bruno Le Maire francia pénzügyminiszter a Le Journal du Dimanche-nak. A gazdasági miniszter azt mondta, hogy számításaik szerint tavaly a francia gazdaság 1,3 százalékkal nőtt és ugyanilyen mértékű bővüléssel számolnak az idei évre is. Ami az amerikai-francia kereskedelmi viszályt illeti, a miniszter úgy fogalmazott, hogy Párizs el akarja kerülni a kereskedelmi háborút az Egyesült Államokkal, de ha kell, készen áll választ adni európai partnereivel. A pótvámokkal való amerikai fenyegetést barátságtalannak és törvénytelennek tartja a francia miniszter. Az Egyesült Államok kereskedelmi főképviselőjének hivatala december elején jelentette be, hogy javasolja évi 2,4 milliárd dollár értékben bizonyos francia árucikkre – a sajtoktól kezdve a joghurtokon, a pezsgőkön, a kozmetikai termékeken keresztül a kézitáskákig – jelentős, esetenként 100 százalékot is elérő pótlólagos vám kivetését.
Időjárás:
Hétfőn gyenge légmozgás mellett napos, illetve változó vastagságú fátyolfelhőzeten át szűrt napsütéses, de hideg időre készülhetünk. A reggeli időszakban néhol előfordulhat párásság. Az erősebben fagyos reggeli órákat követően, kora délutánra is csak kevéssel fagypont fölé enyhül a levegő. Délnyugaton, nyugaton várható enyhébb idő, míg északon, északkeleten többnyire fagypont alatt marad a hőmérséklet.
A jellemző hőmérséklet átlaga hétfő reggel nyugaton -3, északkeleten -6, hétfő délután 0 – +3, északkeleten -1, fok körül alakul.