Semmiféle antiszemita cselekményt nem szabad, nem lehet eltűrni
Dr. Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője a heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt az erzsébetvárosi ügyekről, de szóba került még az elmúlt napokban botrányt kavart antiszemita cselekmény is.
A politikus értékelte az erzsébetvárosi önkormányzat azon döntését, mely szerint minden szórakozóhelynek éjfélkor be kell zárnia, ahol ezt az adott társasház SZMSZ-e előírja. Véleménye szerint a polgármester alapvetően megtéveszti az erzsébetvárosiakat, már csak azért is, mert az előző képviselőtestületben, ahol a balliberális ellenzéknek többsége volt, is azzal kampányoltak, hogy ők az éjféli zárás mellett vannak. Ám a mostani képviselőtestületi ülésen az erre irányuló javaslatot, amelyet az élhető Erzsébetvárosért képviselője nyújtott be leszavazták. Helyette arról határoztak, hogy létrehoznak egy bizottságot, amelynek a feladata egy objektív kritériumrendszer kidolgozás, bár Bajkai István hozzátette, már létezik egy ilyen bizottság, a Fidesz kezdeményezésére. Összességében az történt, hogy a kampány során az éjféli zárással a Fidesz ellen teremtetek hangulatot, de most pedig megtévesztették a választókat – tette hozzá.
A képviselő nemrégiben Kínában járt hivatalos úton, ahol többek között megemlékeztek Hugyecz László építészről, akinek a munkásságát Kínában sokkal jobban ismerik, mint idehaza, ő volt az, aki többek között Ázsia egykori legmagasabb épületét is megtervezte. Az ázsiai országban a mai napig is megbecsülik annak a magyar embernek az emlékét, aki nagyon sokat tett hozzá Kína építészetéhez, olyannyira, hogy az építész egykori lakhelyén egy múzeumot rendeztek be a munkássága méltatására. A politikus szerint Hugyecz Lászlónak az emlékét, ahogy sok más híres magyar emlékét is jobban kellene itthon is ápolni.
Bajkai István megemlékezett Horváth János volt országgyűlési képviselőről, a Parlament egykori korelnökéről, aki 99 éves korában hunyt el. Mint megjegyezte, nagy szerencsének tartja, hogy volt lehetősége személyesen is ismerni a politikust, akiről azt fejtette ki, egy őszinte, csodálatos személyiség volt, aki az élet minden fontos kérdését komolyan vette. Így a szabadságot, a kiállást az országot építő politika mellett. Horváth János volt az, aki 1945 előtt és után is börtönben volt, aki 1956-ban emigrált, aki Amerikában futott be jelentős tudományos karriert, aki számára a rendszerváltozáskor természetes volt, hogy hazajön az országot, a demokráciát építeni, akinek az életútja sokak számára példaképet jelent.
A napokban antiszemita plakátok jelentek meg két újságíró képével, az eset kapcsán több szervezet, az amerikai, az izraeli nagykövetség is kifejezte ellenérzését. Arra a kérdésre, hogy a miniszterelnök által meghirdetett zéró tolerancia kapcsán mit kéne most lépnie a Fidesz-KDNP szövetségnek a politikus elmondta, azt, amit Orbán Viktor mondott, az nem csupán egy politikai hitvallás, hanem a hétköznapok gyakorlata is. Ez azt jelenti, hogy semmiféle antiszemita cselekményt nem szabad, nem lehet eltűrni, így azt biztosnak gondolja, a Fidesz-KDNP, a miniszterelnök maga is, ahogy eddig minden alkalommal, most is elhatárolódik ettől a cselekedettől. Bajkai István hozzátette, amióta a Fidesz-KDNP pártszövetség kormányoz, a hétköznapi gyakorlatban is következetes, kíméletlenül eljár ezekben az ügyekben, mindig, minden módon elítél minden ilyen cselekedetet. Hozzátette, mind a kormány, mind a kormánypártok, mind pedig ő maga kiáll a magyar-izraeli kapcsolatok mellett, amelyek ráadásul még sohasem voltak ilyen jók, mint most.