Noáh hetiszakasz 3. kommentár, 5780. Tisri 30.

Noáh hetiszakasz 3. kommentár, 5780. Tisri 30.

“De Noé kegyet talált az Örökkévaló szemében”, ennek köszönhetően párásánk főhőse, egyben névadója túlélte az Özönvizet, közvetlen családtagjaival együtt. “Szövetségemet megalapítom veled és gyere a bárkába, te és fiaid, a feleséged, fiaid feleségei, veled!” (6:18). A fiak személye ismert, Sém (tőle származunk), Hám és Jáfet (tőle pedig a görögök) születéséről korábban értesültünk. Azonban az asszonyok, így Noé feleségének neve rejtve marad. Ez persze csak akkor igaz, ha kizárólag a tórai szöveget vesszük alapul, de Rási már a múlt héten segítségünkre sietett, amikor kommentárt fűzött a következő mondathoz: “És Cillá is szült, Túvál-Káint, aki köszörülője lett minden érc- és vasszerszámnak, Túvál-Káin nővére Náámá volt” (4:22). Rási megjegyzése tömör: “Náámá – ő Noáh felesége”. Az asszony megítélése ellentmondásos. Egyes vélemények szerint férjéhez hasonlóan ő is igaz ember volt, mások viszont démoni figurának vélik, akinek bűne az angyalok bukásához vezetett. A fiúk közül számunkra Sém a legfontosabb, de Jáfet-nek is különleges jelentőséget tulajdonít a hagyomány. Folyt. köv.

 

Szép napot mindenkinek!