Zsidóságot érintő lapszemle

Zsidóságot érintő lapszemle

Sajtófigyelés 2019. szeptember 5.

 

Magyarország

 

szombat.org

A MAZSIHISZ TILTAKOZIK AZ ANTISZEMITA POLITIKUSNAK EMELT SZOBOR ELLEN

www.szombat.org/hirek-lapszemle/a-mazsihisz-tiltakozik-az-antiszemita-politikusnak-emelt-szobor-ellen

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége közleménye

Kornis egyike volt azoknak, akik hittek abban, hogy a magyar oktatási rendszerből és a magyar élet minél több területéről el kell távolítani a zsidó származású vagy zsidó vallású embereket. Kornis antiszemitizmusa felvállalt és közismert volt. Szobrát társadalmi egyeztetés nélkül állították fel.

Az ötletgazda, a döntéshozó és a kivitelező érzéketlen volt mindazon magyarokra – köztük a még velünk lévő négyezer holokauszt túlélőre és családtagjaira – akik bántónak találják ezt a gesztust. Nem ez az első eset, hogy ezt tapasztaljuk.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) továbbra is a leghatározottabban tiltakozik az arra méltatlan politikusok rehabilitálása miatt. Sajnáljuk, hogy ismét igy történt. Szomorúak vagyunk.

hvg.hu/itthon/20190904_Mazsihisz_Egy_antiszemita_szobrat_avatta_fel_Retvari_Bence?s=hk

index.hu/belfold/2019/09/04/mazsihisz_szoboravatas_antiszemitizmus/

444.hu/2019/09/04/tiltakozik-a-maszihisz-amiert-retvari-bence-es-schmidt-maria-egy-antiszemita-szerzetesnek-allitottak-szobrot?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=tiltakozik-a-maszihisz-amiert-retvari-bence-es-schmidt-maria-egy-antiszemita-szerzetesnek-allitottak-szobrot

neokohn.hu/2019/09/04/szoborallitas-miatt-tiltakozik-a-mazsihisz/

huppa.hu/a-mazsihisz-a-kornis-szoborrol-nem-ez-az-elso-eset-hogy-ezt-tapasztaljuk/

nepszava.hu/3048801_szobrot-allitottak-kornis-gyulanak-vacon-tiltakozik-a-mazsihisz

www.klubradio.hu/adasok/ez-ellen-mar-tiltakozni-kell-108590

hvg.hu

Rétvári az egész balliberális oldalt kiosztotta a Kornis-szobor miatt

hvg.hu/itthon/20190904_Retvari_az_egesz_balliberalis_oldalt_kiosztotta_a_Kornisszobor_miatt?s=hk

Az államtitkár szerint Klebelsberg Kunó államtitkára pont hogy kiállt a zsidó emberek mellett.

Rétvári Bence szerint az ellenzék a „maradék józan ítélőképességét” is elvesztette az önkormányzati kampányban, többek között ezért nevezték antiszemita politikusnak Kornis Gyulát, írta az államtitkár a közösségi oldalán.

A KDNP-s politikus szerdán Vácott felavatta Kornis szobrát, erre reagálva a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége azt írta, Rétvárinak sikerült egy antiszemita, kirekesztő politikusnak emléket állítani, aki „majd’ egymillió magyar embert akart származása miatt kiszorítani a nemzet tagjai közül.”

Rétvári Bence a Facebookon közzétett posztjában úgy fogalmazott:

„Kornis Gyula szobrának hétfői felavatása után balliberális oldalról történelemhamisító nyilatkozatok jelentek meg, melyben az antiszemitizmus bélyegét akarják rásütni a Magyar Tudományos Akadémia egykori elnökére.”

Az államtitkár szerint „az alaptalan vádakat történelmi tények cáfolják”, Kornis nemhogy nem volt náci szimpatizáns, de éppen a Gestapo börtönözte be, fellépett az antiszemita diákmozgalmakkal szemben, és kiállt az általa becsült zsidó emberek mellett.

Rétvári hangsúlyozta, „a magyarsághoz tartozás nem faji vagy állampolgársági, hanem kulturális kérdés”, az államtitkár szomorúnak nevezte, hogy „a balliberális oldal” politikája abban merül ki, hogy antiszemitizmust kiáltanak, és nácinak nevezik, aki az erős és szuverén magyar nemzetben hisz.

A szoborállítással kapcsolatban a Liberálisok volt főpolgármester-jelöltje, Sermer Ádám is nyílt levélben tiltakozott.

akibic.hu

160 ÉVES EURÓPA LEGNAGYOBB MŰKÖDŐ ZSINAGÓGÁJA

akibic.hu/2019/09/04/160-eves-europa-legnagyobb-mukodo-zsinagogaja/

Százhatvan éve, 1859. szeptember 6-án adták át a budapesti Dohány utcában Európa legnagyobb működő zsinagógáját.

A pénzügyek és a kereskedelem fellendülésével rohamosan nőtt a főváros zsidó lakossága, ezért a Pesti Izraelita Hitközség már az 1840-es években sürgette önálló zsinagóga építését (addig az Orczy-házban és más épületekben létesültek imatermek). Miután sikerült e célra telket szerezniük, pályázatot írtak ki, amelyen a kor legjelesebb építészei, köztük Hild József és Feszl Frigyes is indultak.

Végül a bécsi Ludwig Förster terveit fogadták el, a belső szentélyt Feszl Frigyes tervezte. A kivitelezéssel rendkívül gyorsan, alig négy év alatt végeztek, a felavatásra 1859. szeptember 6-án (a zsidó naptár szerint 5619. elul hónap 7-én) került sor. Az ünnepségen a pesti előkelőségek valláskülönbség nélkül vettek részt, a zsinagóga orgonáján Liszt Ferenc műve csendült fel, aki az első sorban foglalt helyet.

A vörös téglahomlokzat azért tér el egy kicsit az utca vonalától, hogy az előírások szerint Jeruzsálem felé nézzen, a főbejárat felett Tóra-idézet olvasható: „Készítsenek nékem szentélyt, hogy lakjam közepettük” (Mózes II. 25:8). A mór stílusú épületen jelent meg először torony magyarországi zsinagógán – korábban nem lehetett ilyet építeni, és még a zsinagógák maximális magasságát is szabályozták.

A hagymasisakkal fedett, 44 méter magas tornyok közötti homlokzatot óriási rózsaablak díszíti. Az udvar kétoldali árkádsorával a középkori zsinagógák meghitt belső terét idézi. A zsinagógát az 1920-as években felújították és kibővítették, ekkor épült a Hősök temploma.

Az 53,1 méter hosszú és 26,5 méter széles épület a világ legnagyobb neológ zsinagógája, méreteit tekintve a világ második legnagyobb zsinagógája. A 26 méter belmagasságú, csarnokszerű épület hosszanti terét a kétszintes karzatok homlokvonala, illetve a sík mennyezetet tartó karcsú öntöttvas oszlopkötegek osztják három hajóra.

A 12 méter fesztávú főhajót és a mellékhajókat öntöttvas ívek hidalják át, a templomban 1492 férfi és 1472 női ülés van. A Jeruzsálemhez, a zsidóság szent városához legközelebb eső keleti fal az előtte lévő emelvény aranyozott öntöttvas korlátrács-együttesével válik hangsúlyossá.

A 8,2 méter magas Frigyszekrény, a zsinagóga legszentebb része fölött kupola található, előtte állandóan ég az örökmécses. Az 1200 négyzetméteres belső teret míves ornamentika, pompás csillárok és falikarok, falfestés ékesítik. A templom északi oldalához – Herzl Tivadar, a cionista mozgalom elindítójának szülőháza helyén – egyemeletes épület csatlakozik, itt található a Magyar Zsidó Múzeum.

A templomhoz csatlakozik az első világháborúban hősi halált halt mintegy tízezer zsidó katonának emléket állító Hősök temploma és a kertben a mártírok temetője, ahol a gettóban meghalt vagy meggyilkolt áldozatok nyugszanak. 1991-ben avatták fel a holokauszt áldozatainak emlékfáját, Varga Imre alkotását, amelynek leveleire ki-ki felvésetheti meghalt hozzátartozója nevét.

A zsinagógában először 1866-ban Kohn Sámuel főrabbi szólalt meg magyarul. Az épületben több merényletet is elkövettek, 1919-ben, 1931-ben és 1938-ban, a vészkorszakban a Wesselényi utcai árkádsor alatt nyílt az 1944. november 18-án létrehozott gettó egyik kapuja. A gettó 1945. január 17-én szabadult fel, de addigra az összezsúfolt mintegy 70 ezer emberből nagyon sokan haltak meg.

A háborús károk, az időjárás s a karbantartás elmaradása miatt veszélyes állapotba került műemléképületet 1991 és 1996 között újították fel. A munka során a templombelső eredeti látványának visszaállítására törekedtek, a szerkezeti felújítást modern technikai eszközökkel valósították meg. Az 1996. szeptember 5-i megnyitó ünnepségen részt vett Göncz Árpád akkori köztársasági elnök és a magyar kormány több tagja, Izrael állam részéről Jichak Samir korábbi miniszterelnök mondott köszöntőt.

A zsinagóga nagysága a korabeli fővárosi zsidóság jelentőségét, magas színvonalú gazdasági és kulturális igényét bizonyítja. Kiváló akusztikája miatt komolyzenei koncertek helyszínéül szolgál, és a nyár végi Zsidó Kulturális Fesztivál rendezvényeinek is helyet ad.

www.szombat.org/hirek-lapszemle/happy-birthday-160-eves-a-dohany-utcai-zsinagoga

www.hirado.hu/belfold/kozelet/cikk/2019/09/04/160-eve-adtak-at-a-dohany-utcai-zsinagogat?source=hirkereso

www.atv.hu/belfold/20190904-160-eves-a-dohany-utcai-zsinagoga/hirkereso

magyarnemzet.hu/kultura/a-dohany-utcai-zsinagogat-160-eve-adtak-at-7270670/

digisport.hu

Nem jellemző az antiszemitizmus a magyar fociközegre, de a toleranciáért tenni kell

www.digisport.hu/39564/nem-jellemzo-az-antiszemitizmus-a-magyar-focikoezegre-de-a-toleranciaert-tenni-kell

Beer György, a Mazsihisz sport- és kulturális főtanácsadója volt Szombathy Pál műsorvezető vendége a DIGI Sport napindító műsorában, a Reggeli Startban.

Külföld

 

szombat.org

BELGIUM: ÉLETBE LÉPETT A KÓSER VÁGÁST TILTÓ TÖRVÉNY

www.szombat.org/hirek-lapszemle/belgium-eletbe-lepett-a-koser-vagast-tilto-torveny

A jelentős belgiumi ortodox közösség számára megszűnt a kóser vágás lehetősége az országban.

A szabályozás szerint csak elektromos kábítás után lehet állatokat levágni, ám ez az eljárás lehetetlenné teszi a kóser vágást. A zsidó vallás előírásai szerint csak teljesen éber állatot lehet levágni.

Az Európai Rabbik Konferenciája (CER), mely folyamatosan küzd a különböző európai vallásellenes intézkedések ellen, tiltakozását fejezte ki a kialakult helyzet miatt. Pinchas Goldschmidt, a CER elnöke a következőket mondta: “Az Európa közepén történt, a vallásszabadság ellen intézett támadás aggodalommal kell, hogy eltöltse az európai vezetőket. A törvény elfogadása és a kisebbségekkel való türelmetlenség mind azt mutatja, hogy a radikális iszlám győzedelmeskedik Európa felett. Bár több európai országban, az Európa Parlamentben és számos európai intézményben képesek voltunk megakadályozni bizonyos zsidóellenes törvények elfogadását, a küzdelmünket továbbra is folytatnunk kell, s ehhez kérjük a nemzetközi közösség segítségét. Ma egy újabb szomorú napot éltünk meg az egyre barátságtalanabbá váló Európában”.

“Elkeserítő, hogy éppen Európa szívéből hirdettek háborút a kisebbségek vallásszabadsága ellen, ahelyett, hogy példát mutatnának a kontinens többi országának. A zsidók a legsötétebb időkben is az életüket áldozták, hogy betartsák a körülmetélés és a kóserság parancsát. Mindössze 75 éve tiltották be a Harmadik Birodalomban a kóser vágást, képmutató módon humanista elvekre hivatkozva, majd lemészárolták a zsidókat és romba döntötték Európát. Minden rendelkezésünkre álló eszközzel, együtt küzdünk a belga zsidókkal, hogy megszüntessék ezt a szerencsétlen rendelkezést” – tette hozzá.