Semmelweis Albany-ban

Az Egyesült Államokban, Albany-ban, New York Állam fővárosában egy híres magyar orvosra, az “anyák megmentőjére” Semmelweis Ignácra emlékeztek. Felavatták Semmelweis Ignác mellszobrát. Tudósítónk jelenti a helyszínről.

Albany-ban New York Állam fővárosában, az Empire State Plaza épületében, amely több állami intézmények is helyt ad, számtalan művészeti alkotás található, festmények szobrok egyaránt. A modern épületben dolgoznak New York Állam hivatalnokai, így az egészségügyi, közegészségügyi kormányzatának munkatársai is. Ahogy itt nevezik a Department of Health – magyarul ezt legkönnyebben Egészségügyi Minisztérium kifejezéssel illethetjük – is ebben a negyvenegy emeletes épületben foglal helyet. Itt található a Wadsworth Központ is. Ez a központ a New York Állami Egészségügyi Minisztérium közegészségügyi laboratóriuma.

Az Empire State Plaza épületnek az egyik előcsarnokában, a Biggs Laboratórium bejárata előtti térben helyezték el Semmelweis Ignác mellszobrát.

A szoboravatási ünnepségen megjelent New York Állam több egészségügyi, közegészségügyi munkatársa, orvosok, hivatali tisztségviselők, hogy tisztelegjenek egy magyar orvos, az  “anyák megmentője” Semmelweis Ignác emléke előtt.

A szoboravatás alkalmával elsőként Dr. Jill Taylor a Wadsworth Központ igazgatója üdvözölte a megjelenteket, majd Dr. Howard Zucker, New York Állam Egészségügyi Minisztere méltatta Semmelweis Ignác érdemeit.

A magyarországi Semmelweis Emlékbizottság amerikai képviselője, a Semmelweis Egyetem egykori hallgatója, Dr. Jakus János, a Nyack-i Montefiore Kórház Nyőgyógyászati és Szülészeti részlegének igazgatója méltatta Semmelweis Ignác érdemeit, majd Pásztor István New York-i magyar Főkonzul emlékezett meg Semmelweis Ignácról.

Ezt követően Dr. Howard Zucker, Dr Jakus János és Pásztor István közösen leplezték le Semmelweis Ignác mellszobrát.

Dr Jakus János mutatta be a közösségnek Paulikovics Iván munkáját, Semmelweis Ignác mellszobrát, s ismertette a szobor talapzatán található üzenetet: “Őrizze Semmelweis Ignác szobra New York-ban a magyar kutatóorvos, “az anyák megmentője” emlékét! Jelképezze az elkötelezettség és a tudomány győzelmét a tagadás és a hitetlenség felett!

A szobrot Semmelweis születésének 200. évfordulójára a magyar állam támogatásával a Semmelweis Egyetem és New York Állam Egészségügyi Minisztériuma állíttatta.”

A szobor felállítását Dr. Rosivall László, az Egyetem korábbi rektora kezdeményezte.

A szoboravatás alkalmából a New York-i magyar Főkonzulátus Semmelweis Ignác emlékét, életét és munkásságát kiállítási tablókon idézte fel. A kiállítás méltó helyre került, az épület meglehetősen nagy szakkönyvtárában nézhetik meg az érdeklődők.

A szoboravatás orvosok által elmondott emlékbeszédeiből valamint a politikusi megemlékezésből, illetve a kiállítási tablókról is egyaránt világossá vált a résztvevők számára, az, ami ma egyértelmű, de Semmelweis korában a meg nem értést és az ellenkezést váltotta ki. Semmelweis egyszerű felfedezésével megakadályozhatta a fertőzések kialakulását, s elérhette a gyermekágyi láz megelőzését.

Dr. Jakus János emlékezésében kiemelte, hogy “az orvostudomány fejlődése evolúciós; a forradalmi változások ritkák. Semmelweis felfedezése a forradalmi változások közé tartozik. Rájött, hogy a klóroldattal történő kézmosás csökkenti szepszist.  Semmelweis megteremtette a modern kézhigiénia fegyelmét, amit ma is teljes mértékben érvényesnek tekintünk.” Dr Jakus hozzátette, hogy “az egészségügyi szakemberek közül sokan gyakran a kesztyűre és az antibiotikum-megelőzésre támaszkodnak a fertőzések megelőzésére. Nem szabad elfeledni, hogy mindennapi kötelességünk, hogy emlékeztessük magunkat a megfelelő kézhigiénia fontosságára.”  Dr Jakus megköszönte New York Állam egészségügyi kormányzatának, a magyar Főkonzulátusnak, valamint a magyar kormánynak Semmelweis szobra felállításához nyújtott a támogatását.

“Biztos vagyok benne, hogy Dr. Semmelweis nagyon büszke lenne arra, hogy szobra díszíti az új világ egyik legjelentősebb közegészségügyi intézményének, a Wadsworth-központnak az épületét, amely felelős a New York Állam állampolgárainak védelméért” – fejezte be beszédét Dr Jakus János.

WBPI New York