A BreuerPress és a HetiTV gyors hírei 

A BreuerPress és a HetiTV gyors hírei 

A kommunizmus civilizációs zsákutca volt – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a kommunizmus áldozatainak emléknapján, a budapesti Terror Háza Múzeum és a Fidelitas közös megemlékezésén. Gulyás Gergely kiemelte: egy tömeggyilkos diktatúra áldozatai előtt tisztelegnek a kommunizmus soha meg nem torolt bűncselekményeinek egyik helyszínén, a Terror Házában. Felidézte, hogy a szovjetek 1947-ben ezen a napon tartóztatták le – mentelmi joga semmibevételével – Kovács Béla kisgazda politikust. Elhurcolásának napja fordulópont volt, világos jelzés azoknak, akiknek még voltak illúziói – mutatott rá. A miniszter emlékeztetett, mértékadó becslések szerint világszerte 100 millió embert öltek meg a kommunista eszmerendszer nevében, de ennek sokszorosa volt a megnyomorított életek száma.

A magyar gazdaság jobban teljesít, és ezt már ott is elismerik, ahonnan korábban a legkeményebb kritikát kapta az ország – mondta a pénzügyminiszter napirend előtt a Parlamentben azzal kapcsolatban, hogy mindkét nagy hitelminősítő is jobb besorolást adott Magyarország hosszú távú adósság-besorolásának. Varga Mihály hangsúlyozta, hogy a Standard and Poor’s, valamint a Fitch Ratings által előre jelzett tendenciák egybeesnek a kormány várakozásaival, megjegyezte ugyanakkor, hogy nem a külső szereplők véleménye a fontos, hanem az, hogy a gazdaságpolitikai átalakítások eredményre vezessenek. Felhívta a figyelmet a statisztikai hivatal adataira is, miszerint tavaly az utolsó negyedévben is 5 százalékkal bővült a magyar gazdaság, miközben az eurózóna vagy éppen Németország bővülése lassult ezalatt. Magyarország ezzel az uniós országok között és a térségben is az élmezőnybe tartozik – mutatott rá.

 

A Demokratikus Koalíció az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökéhez fordul, mert szerinte a kormány tiltott pártfinanszírozást folytat. A DK frakciószóvivője azt mondta, hogy a kabinet újra közpénzmilliárdokból kampányol, ezúttal Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke ellen. A mostani plakátkampány tájékoztatónak „hazudott”, de nem tájékoztat semmiről – fogalmazott Gréczy Zsolt, aki szerint ez egy politikai kampány, aminek az az egyetlen célja, hogy a Fideszt erősítse, ezért tiltott pártfinanszírozásnak minősül. A számvevőszék szemet huny a törvénysértés felett, ezért a DK kérdéseket tesz fel Domokos Lászlónak, az ÁSZ elnökének – közölte.

 

Az MSZP elnöke szerint pártja európai parlamenti (EP-) választási programjának célja egy gyűlöletmentes, együttműködő Európa megteremtése, amely az európai polgárok mellett a magyar polgárok érdekét is szolgálja. Tóth Bertalan, aki az MSZP EP-listavezetője közölte: elsősorban a magyar emberek érdekeit kell képviselni az EU-ban, ezért szerepel programjuk címében a haza. A szeretet azt jelenti, hogy a nemzeti érdeket nem gyűlölettel, hanem együttműködéssel, nyitottsággal kell képviselni. Magyarországnak pedig Európában helye – indokolta a program címét. Tóth Bertalan széttépte a kormány Soros György üzletembert és Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét ábrázoló plakátjának kinyomtatott változatát, mondván: így szeretné bemutatni, milyen Európát nem szeretnének.

 

A budapesti városfejlesztés még mindig a posztkommunista szemléletmódot követi, ezért változtatásra, egy átfogó és hosszú távú városfejlesztési tervre van szükség – mondta Zoboki Gábor Ybl-díjas építész, a MÜPA-megálmodója. „Nem lehet tehát a mai építész és várostervezőket megdicsérni, de még a mai városvezetőket se, hogy ez a város ma miért lehet ennyire népszerű” – fogalmazott az építész. Zoboki Gábor hozzátette: Budapest azért vonzó a turisták számára, mert izgalmas történelme és kulturális hagyományai vannak, melyeket a századfordulós építészek tettek igazán vonzóvá. Az építész szerint Budapest városfejlesztése eleddig képtelen volt meghaladni posztkommunista gondolkodásmódját. Egy határozott, az egész várost átívelő funkciórendszernek kell alárendelni a városfejlesztést, amely a főváros történelmi örökségére épít. Mint mondta, nem politikai ciklusokban kell gondolkodni, hanem „hosszútávú, független, szakmai alapokon zajló városbeszélgetésre”, „ahol ahol az író, a balettművész, az építész, a közlekedés-tervező, és a gasztronómiai célokért felelős csúcsszakember mind bedobálja a saját ötleteit”.

 

Hollik István, kormányszóvivő, a KDNP országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a Venezuelából hazahozott magyarokról.

A kormányszóvivő beszélt azokról a Venezuelából érkezettekről, akiket Magyarország fogadott be. Elmondta, hogy az ott élő magyar diaszpóra tagjairól van szó. Jelenleg abban az országban nagy bajok vannak, gyakorlatilag nincs állam, polgárháborús helyzet alakult ki, így ezeknek az embereknek jelenleg az életük nincs biztonságban. Emiatt is döntött úgy a kormány korábban, hogy ezeket az embereket kimenekíti az országból, így 300 venezuelait hoztak haza. Hollik István szerint a balliberális média ezt a hírt szenzációként állította be, közben pedig úgy állították be ezt az egészet, mintha bevándorlókról lenne szó, így a kormány szembefordult volna önmagával. A politikus szerint ezek a tudósítások magyar embereket migránsoztak le, ráadásul azt sem vették figyelembe, hogy a híradásoknak milyen hatásai lehetnek, hiszen még élnek Venezuelában magyarok, a cikkek pedig akár hatással lehetnek az ő biztonságukra is. Az állampolgársági törvény tisztán fogalmaz, azaz vérségi alapon is meg lehet szerezni az állampolgárságot, lehet egyszerűsített honosítással is, aminek pont az a lényege, hogy nem kell állandó magyarországi lakcímmel rendelkezni. A Venezuelában élők közül mindkét lehetőséget kihasználták. Összességében el lehet mondani, hogy a magyar állam magyar állampolgárokat hozott haza, akik korábban Venezuelában éltek.

Külföld:

 

A mai migrációs feszültségek okai erősödni fognak, a kérdés, hogy elszenvedői vagy irányítói akarunk-e lenni ezeknek a folyamatoknak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Unió és az Arab Liga első alkalommal megrendezett csúcstalálkozóján Egyiptomban. Orbán Viktor a Sarm-es-Sejkben megrendezett tanácskozáson elmondta, a tapasztalat az, hogy a kölcsönös tisztelet alapján kell eljárni, a különböző népek kulturális, vallási és politikai hagyományait tiszteletben kell tartani. Mint mondta, a másik tapasztalat az, hogy a demográfia erejét nem szabad alábecsülni. A migráció alapját adó demográfiai tendenciák folytatódni fognak, az arab világ 2015-höz képest 2030-ra népességében 30 százalékkal nő majd, és az arab világ népessége meghaladja az Európai Unió népességét úgy, hogy mi Európában ráadásul csökkenünk – közölte. Meg kell tehát állapítanunk, hogy a mai migrációs feszültségek okai erősödni fognak – fejtette ki. Hozzátette: a kérdés az, hogy elszenvedői vagy irányítói akarunk-e lenni ezeknek a folyamatoknak. A miniszterelnök beszédében kiemelte: azt tapasztalja, az embercsempészek, a terrorszervezetek, az illegitim erőcsoportok, az ngo-k, a pénzügyi spekulánsok és a média erős befolyást gyakorol a migrációs politikára és ezen keresztül az európai-arab kapcsolatokra is.

 

Ki kellene zárni az Európai Néppártból a Fideszt és Orbán Viktor magyar miniszterelnököt – mondta a VRT holland nyelvű, belga közszolgálati tévécsatornának Herman Van Rompuy volt belga kormányfő, az Európai Tanács volt elnöke. A flamand kereszténydemokrata politikus elmondta: „egyértelmű, hogy amit Orbán csinál, az teljesen ellentétes az Európai Néppárt értékeivel”. „Úgy vélem, tartalmi okokból kétség sem fér hozzá, hogy ha Orbán folytatja, amit most csinál, akkor nincs helye az Európai Néppártban” – folytatta Van Rompuy.

 

A brit Munkáspárt bejelentette, hogy támogatna egy újabb népszavazási kezdeményezést a brit EU-tagságról. Ez komoly fordulat, mivel a legnagyobb brit ellenzéki erő eddigi Brexit-politikájának nem volt központi eleme az újabb EU-referendum, sőt Jeremy Corbyn, a párt vezetője korábbi nyilatkozataiban rendre azt az álláspontját hangoztatta, hogy a kilépésről döntő, 2016-ban tartott népszavazás eredményét kell teljesíteni. Corbyn azonban a Labour alsóházi képviselőinek következő, zártkörű ülésén a párt által hétfő este kiadott közlemény szerint kijelenti majd, hogy a Munkáspárt felsorakozna egy olyan parlamenti indítvány mögé, amelynek célja az újabb EU-népszavazás kiírása, vagy akár maga is beterjeszthet egy ilyen kezdeményezést az alsóház elé, megakadályozandó, hogy a kormányzó Konzervatív Párt egy esetleges rendezetlen, megállapodás nélküli Brexitbe „kényszerítse bele az országot”.

 

Annak ellenére, hogy Emmanuel Macron francia államfő tetszési mutatója hatalmasat zuhant 2017. májusi megválasztása óta, a felmérések azt mutatják, hogy pártja, a Köztársaság Lendületben (LREM) végezhet az élen a májusi európai parlamenti választásokon Franciaországban. Az elmúlt napokban közzétett felmérések (Ipsos, Harris) szerint ha most tartanák az EP-választásokat, az elnök pártja 22-24 százalékkal végezne az élen a 19-20 százalékos támogatottságú Marine Le Pen vezette, radikális jobboldali Nemzeti Tömörülés (RN) előtt. A januárban még 7,5 százalékon álló, kormány- és elitellenes sárgamellényesek jelenleg csak alig 3 százalékra számíthatnának. Harmadik helyen végezne a jobbközép Köztársaságiak listája 10-12 százalékkal, a 8-9 százalékra becsült Zöldek előtt, akiket a radikális baloldali Lázadó Franciaország (7,5-8 százalék) és a szocialisták (6 százalék) követnek a kisebb szuverenista, illetve baloldali pártok előtt.

 

A gázai székhelyű Palesztin Iszlám Dzsihád terrorszervezet azzal büszkélkedett, hogy új rakétát fejlesztett ki, amely Tel Avivon túlra is elér, és azzal fenyegetett, hogy az izraeli városokat „pokollá” változtatja. A terrorszervezet állítása az iráni Al Alam Arabic csatornán leadott dokumentumfilmben hangzott el, a felvételen a rakétagyár, különböző fegyverek és rakétakilövések láthatók. A rakétát Irán segítségével készítették a Palesztin Iszlám Dzsihád elmondása alapján. A Teherán támogatását élvező csoport, Gáza második legnagyobb terrorszervezete az övezetet irányító Hamász után, azt állította, az első Tel Aviv felé indított rakéta iráni gyártmányú lesz. A dokumentumfilm szerint a terrorszervezet precíziós rakétákat is kifejlesztett. „Sikerült kifejlesztenünk egy rakétát, amely a Gázai övezetből Tel Avivot és Netanját is eléri,” – mondta a klipben a terrorszervezet szóvivője, Abu Hamza hozzátéve, hogy a hatótávolsága még távolabbra kiterjeszthető. A csoport megjegyezte, hogy a 2012-es háború során már lőtt ki iráni gyártmányú rakétát Tel Avivra.

 

Gazdaság:

 

A nyilvántartott álláskeresők száma 4,9 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a 2019. januári zárónapon 254 200 álláskereső szerepelt, mintegy 13 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbinál. Az NFSZ a honlapján közölte: 2019 első hónapjában a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 5,2 százalék volt, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 3,6 százalék. A legalacsonyabb értékekkel továbbra is Győr-Moson-Sopron megye rendelkezett. Januárban 36 600 álláskereső kérte nyilvántartásba vételét a kirendeltségeken, 9,5 százalékuk első alkalommal regisztrált. Az új belépők száma az előző évinél 4,7 százalékkal kevesebb volt. Az álláskeresők 8,7 százaléka, 22 200 volt pályakezdő. A legtöbb pályakezdő fiatalt Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tartották nyilván, de Hajdú-Bihar és Baranya megyében is jelentős a regisztrált pályakezdő álláskeresők száma. Az álláskeresők 26,4 százaléka, 67 200 ember tartósan, több mint egy éve keresett munkát, ez 6,6 százalékponttal jobb arány az egy évvel korábbinál.

 

Időjárás:

 

Hazánkban kedden délelőtt a több-kevesebb napsütés mellett többször megnövekszik a felhőzet, de számottevő csapadékra nem kell készülni. Délután továbbra is változóan, többször erősen felhős lesz az ég, helyenként kisebb eső előfordulhat. A szél napközben eros északnyugati lesz. Hajnalban -1, 6 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 5, 16 fok között alakul. Késő este 3, 10 fok lesz. Kedden napközben markáns front nem érkezik, de a melegedés miatt figyelemzavarok, illetve alvásproblémák jelentkezhetnek a fokozottan érzékenyeknél. Az ízületi panaszokkal élők tüneteik erősödésére számíthatnak. A szeles vidékeken ingerlékenység, nyugtalanság jelentkezhet, a szél kissé csökkenti a hőérzetet. Estétől egyre inkább a hidegfrontra fokozottan érzékenyek panaszai válnak gyakoribbá, így növekszik a görcshajlam is. A légszennyezettség alacsony, alig változik. A porkoncentráció alacsony, alig változik. A légnyomás süllyed.