A választás tétje a bevándorlás kérdése lesz
Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója a Heti Tv Pirkadat című műsorában Breuer Péternek beszélt a közelgő EP választásról, annak főbb üzeneteiről, esélyeiről.
Hidvéghi Balázs szerint már a tavalyi év végén, az ünnepi időszakban megkezdődött egy hosszú kampány az EP választásokra. Mint megjegyezte, az, hogy egyes ellenzéki politikusok miként csinálnak magukból bohócot, itt elsősorban a DK politikusára gondolva, akik a Miniszterelnöki Hivatal menzája kapcsán akcióztak, ez csak őket magukat minősíti. Már azért is – tette hozzá, mert a Gyurcsány kormány volt minisztere, Kóka János is bírálta őket.
A közelgő EP választások kapcsán a kommunikációs igazgató leszögezte, a választás legfontosabb kérdése a migrációs helyzet. A Fidesz már évek óta mondja, ez jelenleg a legnagyobb kihívás az EU előtt és a kormánypártok tartják magukat a szintén évek óta tartott állásponthoz, mely szerint a migrációval foglalkozni kell, de úgy, hogy helyben segítsenek, azaz a migrációt meg kell fékezni, nem pedig elő kell segíteni. Magyarország már régóta elindította a Hungary Helps programját, amelynek keretében jelentős összegekkel támogatják a közel-keleti üldözött keresztényeket. Egy jelentős uniós összefogásra van szükség, de nem arra – hangsúlyozta Hidvéghi Balázs, amit a jelenlegi brüsszeli elit képvisel, hiszen ők a migrációt elősegítik. Minden javaslatuk, minden döntésük arra irányul a kommunikációs igazgató szerint, hogy intézményesítsék, a működésük részévé tegyék azt, hogy emberek tömegei jöhessenek be az Európai unióba, nem csak a Közel-Keletről, hanem akár Afrikából is.
Hidvéghi Balázs szerint bár lassan lejár a mandátuma a jelenlegi brüsszeli vezetésnek, hiszen minden országban készülnek az EP választásra, de ennek ellenére például ismét összehívják a LIBE Bizottságot, ahol sok minden döntést szeretnének átverni a májusi választás előtt.
A kommunikációs igazgató megerősítette, a választás tétje a bevándorlás kérdése lesz, Magyarországon is lehet majd választani a bevándorlást elutasító nemzeti pártok, a Fidesz-KDNP és a meggyőződésük szerinti bevándorlást támogató ellenzék között. Azt is hozzátette, hogy egész Európában, az EP történetében az idei lesz a legizgalmasabb választás.
Azzal a közvélemény-kutatással kapcsolatban, amelyik azt állapította meg, hogy most az olaszok azok, akik a leginkább elutasítják a bevándorlást, Hidvéghi Balázs megjegyezte, ez nem is csoda, hiszen eddig ők voltak a legjobban kitéve a nyomásnak, ezt már az olasz társadalom, a gazdaság nem igazán bírja már. Arról nem beszélve, hogy jelenleg van egy változó európai közhangulat, amit az új olasz kormány is képvisel.
Azt külön kiemelte a kommunikációs igazgató, hogy nagyon fontos a kampány békés hangulata, a biztonság. Ez utóbbi egyébként a kormány alapvető célja immár 2010 óta. A biztonság alatt az ország határainak védelmét, valamint az ország belső közbiztonságát kell érteni. Ebben nagy szerep hárul a rendvédelmi szervekre, amelynek tagjait az elmúlt időszak ellenzéki tüntetésein folyamatos provokációk érték. Ám mindezek ellenére a rendőrök megőrizték a nyugalmukat, közben pedig fenntartották a rendet. A tüntetés szervezői kifejezetten kérték a rendőrséget, hogy segítsenek kiszűrni a provokátorokat, a bajkeverőket, ám Hidvéghi Balázs szerint ez álságos volt, hiszen például volt tüntetést szervező politikus, aki maga is füstbombát hajított a rendőrökre. Ahogy az is komoly felelősség, hogy a demonstráció után haza is küldjék az embereket.
A Fidesz a kampánya során beszélni fog az afrikai menekülthullám veszélyéről, amit egyébként több ENSZ dokumentum is rögzít, persze mindezt úgy, hogy összefogásra hívják fel Európát, hogy a segítséget helyben kell megadni.
A Fidesz egyébként békés kampányt tervez, az önmérséklettel a középpontban, mindezek mellett persze erősek lesznek az üzeneteik.