A BreuerPress és a HetiTV gyors hírei
A Hanuka idén december 3-tól december 10-ig (a zsidó naptár szerint kiszlév 25-től tévét hónap 3-ig) tartó, nyolc napos ünnep, amely a zsidóknak a szíriai görög hódítók felett i. e. 165-ben aratott győzelmére, a jeruzsálemi szentély megtisztítására és újraavatására, valamint a nyolc napon át égő mécses csodájára emlékeztet. Maga a Hanuka szó felszentelést jelent, s arra utal, hogy a hellén hódítók ellen a Makkabeusok által folytatott szabadságharc győzelme után a bálványokkal megszentségtelenített jeruzsálemi szentélyt újra felszentelték. Az ünnepi gyertyatartó első lángját december 2-án este, míg az utolsó, nyolcadik lángot december 9-én este kell meggyújtani.
Uniós vizsgálat indul az osztrák családtámogatások ügyében a V4-ek közös fellépése nyomán – közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. „Eredményes a Visegrádi Négyek közös fellépése azon osztrák döntés ellen, amely a gyermekek után járó családi ellátásokat alacsonyabb összegben állapítja meg január 1-jétől az Ausztriában dolgozó uniós, így magyar állampolgárok számára is” – mondta az államtitkár. Miután a V4 országok, valamint Litvánia, Szlovénia és Bulgária nyílt levélben szólította fel az Európai Bizottságot(EB), hogy tegye meg a szükséges lépéseket, Marianne Thyssen, az EB foglalkoztatásért, szociális ügyekért, munkavállalói készségekért és mobilitásért felelős biztosa jelezte, hogy a testület vizsgálatot indít az osztrák döntés uniós joggal való összeegyeztethetőségéről. Az államtitkár ismertette: a visegrádi országok azt követően fordultak a bizottsághoz, hogy egy osztrák kormánydöntés értelmében 2019. január 1-jétől csökken az Ausztriában dolgozó uniós állampolgároknak a nem Ausztriában élő gyerekek után járó családtámogatások összege.
A szegénység és a társadalmi kirekesztődés aránya a Központi Statisztikai Hivatal most megjelent adatai szerint az elmúlt évtizedben soha nem csökkent olyan mértékben Magyarországon, mint 2017-ben – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára. Fülöp Attila úgy fogalmazott: ez a ráta 25,6 százalékról 2017-re 19,6 százalékra mérséklődött, csaknem minden társadalmi csoportban, társadalmi rétegben csökkent a szegények száma. Hozzátette: az elégedettség 2017-ben nőtt, a háztartások egyre elégedettebbek a saját helyzetükkel, az életükkel és a lakókörnyezetükkel. Mint mondta, a háztartások egyre nagyobb hányada munkából szerzett jövedelemből tartja el magát, a „jövedelem egyre nagyobb hányada a munkához kötődik”. Míg 2010-ben ez az arány 65,3 százalék volt, 2017-re 72 százalékra nőtt.
Az EU menedzseli, nem pedig megállítja a migrációt – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára. A migráció menedzselésére szolgál például a humanitárius vízum és a migránskártya – tette hozzá Kovács Zoltán. Nem világos, hogy miből finanszírozzák a migránsok bankkártyáit. Itt óriási összegek mozognak, ez óriási üzlet. Soros György és különféle kártyakibocsátó cégek emberbaráti célokkal leplezik valódi tevékenységüket – mondta az államtitkár. Magyarország évek óta mondja, hogy először a migránsáradatot kell megállítani – tette hozzá.
A kormánypártok szerint nagyon alapos a gyanú, hogy Brüsszel nagyon sok migráns számára igen jelentős összegeket utalt át a migránskártyákra – mondta Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP)frakciószóvivője. Újabbnál újabb migránskártyákat találnak az illegális bevándorlóknál, legutóbb a magyar határtól alig 200 kilométerre, Boszniában bukkant elő ilyen kártya – emlékeztetett a kormánypárti képviselő. Nacsa Lőrinc a kormánypártok álláspontját összegezve kifejtette: hetek óta várják a választ az Európai Bizottságtól a feltett kérdéseikre, hogy végre elárulják mennyi pénzt utaltak át ezekre a migránskártyákra, és ezáltal hány embert segítettek be Európába. Hozzátette: felháborító, hogy Brüsszel miközben az európai polgárok pénzét utalja át a migránsoknak, a feltett kérdésekre nem hajlandó válaszolni.
Európa és Magyarország jövője szempontjából komoly tétje van a jövő évi európai parlamenti (EP-) választásnak – hangoztatta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke a kisebbik kormánypárt választmányi ülésén, Budapesten. A rendezvényen felszólaló politikusok úgy vélekedtek, hogy Magyarország és Európa keresztény gyökereinek, a nemzetállamok sajátos karakterjegyeinek megőrzése jelenleg egyedül a kereszténydemokrata politika alapjain lehetséges. Semjén Zsolt kiemelte, hogy a Magyarországot kormányzó pártszövetség stabil világnézeti alapjait, a történelmi kereszténydemokrata eszmeiséghez való kötődését a KDNP hivatott biztosítani. A kisebbik kormánypárt politikusai és szakemberei fontos területeken vesznek részt a gyermekes családok megerősítését, az ország biztonságát kiemelten kezelő kormányzati munkában. „Ezzel hozzájárulnak korunk legfontosabb kihívásaira adott, Európa többi országa számára is példamutató megoldások kidolgozásához” – mondta a pártelnök.
A pedagógusok és szülők fontos feladata, hogy átadják a mozgás örömét a gyermekeknek – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára. Soltész Miklós kiemelte: az elmúlt évtizedekben sok olyan családdal találkozott, amelyekben valamilyen sérüléssel élő gyermeket neveltek, és a mozgás volt az, amit az orvosok, a szülők és a gyógypedagógusok bevetettek, hogy a gyermek jobban legyen. A mozgás az egészséges fiatalok esetében is éppen ilyen fontos – tette hozzá.
Az MSZP az Alkotmánybírósághoz fordul a földtörvény Országgyűlés előtt fekvő módosításának elfogadása esetén, mivel az ellenzéki párt szerint azzal a „Fidesz politikusaiból álló” agrárkamara „teljhatalomhoz jutna a földtulajdonosok felett”. Harangozó Gábor, a szocialisták elnökségi tagja kifejtette, a változtatás megszüntetné a helyben élők beleszólási lehetőségét a termőföldek adásvételében, illetve bérleti szerződéseiben, annak jogai ugyanis azokhoz a megyei agárkamarákhoz kerülnének, amelyben az „állami földmutyiban” érintett fideszes politikusok ülnek. Az MSZP elnökségi tagja szerint a törvénymódosítás gyakorlatilag hatósági árat vezetne be a termőföldek esetében, amire még az ’50-es években sem volt példa.
Az MSZP idén is elindítja országos karitatív akcióját, amelynek során az adventi időszakban tartós élelmiszereket, játékokat és tisztítószereket gyűjtenek nehéz sorsú embereknek – jelentették be az ellenzéki párt országgyűlési képviselői. Gurmai Zita a Kossuth téren felállított karácsonyfa előtt azt mondta, hogy az ételosztás és a szegények segítése a hatalommal való szembenállás jelképe lett ma Magyarországon, mert a Fidesz gyűlöli a gyengéket, a nincsteleneket és a rászorulókat, ugyanis ők azt mutatják meg, hogy a kormánypárt hazudik.
A Demokratikus Koalíció felszólítja a kormányt, hogy alkosson olyan törvényt, amely kártérítésre kötelezi azokat a szállítócégeket, amelyek késve viszik ki a csomagokat. A DK frakciószóvivője azt mondta, hogy a karácsonyhoz közeledve az interneten rendelt ajándékokat sokszor egyáltalán nem vagy csak késve szállítják ki. Gréczy Zsolt hangsúlyozta, hogy ezeknek a késéseknek semmilyen következményük nincs a szállítást végző cégekre nézve. A késést büntető törvény a tisztességes vállalkozásoknak kedvezne, mert a kártérítés veszélye miatt senki nem vállalna olyan kiszállítási határidőt, amelyet nem tud betartani – jelentette ki.
A Lehet Más a Politika (LMP) arra szóltja fel a kormányt, hogy állítsa le a Paks2 projektet és haladéktalanul mondja fel a beruházás szerződését – közölte az ellenzéki párt két társelnöke a Pécsett tartott villámcsődület keretében. Demeter Márta azt mondta: Paks2 több hónapos csúszásban van, és amennyiben a kormány nem mondja fel most a szerződést és nem állítja le azonnal a beruházást, akkor nemcsak a biztonsági kockázatokat növeli, hanem lényegében segíti Vlagyimir Putyin orosz elnök befolyásszerzési törekvéseit. A beruházás költségeiből a magyar emberek otthonainak korszerűsítésére kell fordítani – hangsúlyozta az ellenzéki politikus, aki szerint lakások és házak hőszigetelésével 30 százalékos rezsicsökkentést lehetne megvalósítani.
Az adventi négy hét a szembenézés és bűnbánat ideje, ezen keresztül érkezhet el az ember karácsonyhoz – mondta Gájer László, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára. Isten megajándékozott minket a fiával, ez minden ajándékozás ősmintája – emlékeztetett a tanár. Az advent szó jelentése eljövetel. A latin adventus Domini kifejezésből származik, ami azt jelenti: az Úr eljövetele – fűzte hozzá. A karácsony otthonosságot visz a tél ridegségébe, az ember lelke igényli ezt az ünnepi, elmélyült időszakot – mondta Gájer László. Advent első vasárnapjával kezdődik a karácsonyra történő lelki felkészülés időszaka.
Külföld:
Izrael az Egyesült Államok legkedvesebb szövetségese – mindezt Mike Pence, amerikai alelnök mondta az amerikai-izraeli tanács szokásos évi gyűlésén. Az USA egyértelműen a zsidó állam mellett áll, és jó ha ezt mindenki tudja a világon – hangsúlyozta az alelnök. Nem pártpolitikai kérdés Izrael támogatása, hanem amerikai kérdés. Pence tolmácsolta Donald Trump elnök üzenetét is, aki szintén kiáll Izrael mellett, és ellenségeinek tekinti azokat az országokat, akik Izrael elpusztítását szeretnék, köztük Iránt is. Az Israel Hayom tudósítása szerint Pence ismét hitet tett az iszlám radikalizmus elleni fellépés, valamint az iráni szankciók folytatása mellett is.
Az ENSZ Közgyűlése hat Izrael-ellenes határozatot fogadott el, kettő közülük figyelmen kívül hagyja a zsidóság kötődését a Templom-hegyhez. Az első számú határozat Jeruzsálemről, mely 148 igen, 11 nem és 14 tartózkodással jóváhagyásra került, elutasította a város izraeli szuverenitását. Mind ez, mind a második még nagyobb nemzetközi támogatást nyerő szöveg – 156 igen, 8 nem és 12 tartózkodás – a zsidóság legszentebb helyére – a Templom-hegyre – csak a muszlim nevén al-Haram al-Sharifként hivatkozott. Izrael mindeközben arra törekszik, hogy nemzetközi támogatást szerezzen Jeruzsálem szuverenitását illetően. Egy harmadik, 99 igen, 10 nem és 66 tartózkodás mellett jóváhagyott szöveg felszólította Izraelt, hogy vonuljon ki a Golán-fennsíkról. Az Egyesült Államok, Kanada és Ausztrália mind a hat határozatra nemmel szavazott. Az ENSZ Közgyűlés évente szavazásra bocsát mintegy 20 Izrael ellen irányuló határozatot. “A válságok korában vagyunk, ezek a válságok a Közel-Keleten és az egész világon tombolnak. Sajnálatos, hogy ahelyett, hogy ezekkel a válságokkal foglalkozna, az ENSZ inkább elfogult határozatok megszavazásával tölti az időt,”- mondta Noa Furman Izrael állandó képviselőjének helyettese. Furmant különösen az a két állásfoglalás aggasztotta, amelyek figyelmen kívül hagyják a Templom-hegy zsidó és keresztény vonatkozását. “Ez a mulasztás szándékos volt. Ez újabb példát szolgáltat a palesztinok részéről annak elutasítására, hogy elismerjék a zsidóság és a kereszténység történelmileg bizonyított kapcsolatát a Templom-hegyhez és Jeruzsálem egészéhez.”
A Hezbollah libanoni terrorszervezet közzétett egy Izraelnek szánt videót “Ha támadni merészelsz, megbánod” figyelmeztetéssel, melyben a zsidó állam stratégiai helyszíneit ábrázoló műholdképek és koordináták szerepeltek. A videót egy Izraelnek tulajdonított iráni és Hezbollah célpontokat támadó szíriai légicsapást követően posztolták. A héber felirattal ellátott videó nyitójelenetében a Hezbollah terroristái rakétakilövésre készülnek, miközben a szervezet vezetője, Hasszán Naszrallah közli, hogy a Hezbollah reagálni fog bármilyen Libanont célzó támadásra, majd megjelennek a koordinátákkal ellátott műholdképek. A helyszínek között szerepelt az izraeli hadsereg Tel Aviv-i központja, a légierő több bázisa, egy olajfinomító és a dimónai atomreaktor. A videó “Ha támadni merészelsz, megbánod” figyelmeztetéssel zárul. Izrael korábban elismerte, hogy 2007 óta több mint 200 légicsapást hajtott végre Szíriában, hogy megakadályozza Iránt katonai jelenléte megszilárdításában illetve meghiúsítsa a Hezbollahnak szánt fegyverszállítmányok célba érkezését. A zsidó állam azonban Libanont ez idáig nem támadta annak ellenére, hogy Benjamin Netanjahu miniszterelnök szeptemberben az ENSZ-ben nyilvánosságra hozta a Hezbollah terrorszervezet precíziós rakétákat rejtő telephelyeit a bejruti nemzetközi reptér mellett. Az elmúlt napokban közölt riportok szerint Irán most már inkább légi úton közvetlenül Bejrutba szállítja a Hezbollahnak szánt fegyvereket.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök és felesége elleni újabb vádemelést javasol az izraeli rendőrség az ügyészségnek csalás, korrupció és hivatali hatalommal való visszaélés gyanújával, ami már a negyedik hasonló javaslata a rendőrségnek az idén. A gyanú szerint Netanjahu bizonyos szabályozások megváltoztatásának kezdeményezésével több száz millió dollár értékű előnyöket biztosított a Bezek Telekom távközlési szolgáltatónak, hogy kedvező fényben tüntesse fel a kormányt a vállalat tulajdonosának egyik hírportálján, a Wallán. A rendőrség szerint ezekre elegendő bizonyítékuk van már. A három másik ügy, amelyben a rendőrség vádemelést javasolt Netanjahu ellen, az úgynevezett 1000-es akta nagy értékű ajándékok elfogadásáról, a 2000-es akta a Jediót Ahronót című újság tulajdonos-kiadójával kötött feltételezett médiabefolyásolási üzleti alkuról, valamint a 3000-es akta katonai beszerzésekről. A kormányfő mindegyik ügyben tagadja a vádat, azt állítja, hogy a média nyomására boszorkányüldözés folyik ellene. Vasárnap közleményt adott ki, amelyben azt írta a legfrissebb, 4000-es üggyel kapcsolatban : „A rendőrség javaslata velem és a feleségemmel kapcsolatban nem lep meg senkit. Ezekről már azelőtt döntöttek és kiszivárogtatták őket, mielőtt a nyomozás elkezdődött”.
Az iráni rakétaprogram védelmi jellegű, és nem sérti az ENSZ határozatait – jelentette ki a teheráni külügyminisztérium szóvivője, reagálva Washington azon vádjára, hogy Irán egy újabb rakétatesztjével ismét megsértette a nukleáris programjáról szóló 2015-ös nemzetközi megállapodást.Az iráni rakétaprogram védelmi jellegű, az ország igényeit tartja szem előtt, és nem sérti az ENSZ határozatait. „Az ENSZ Biztonsági Tanácsának nincs olyan határozata, amely megtiltaná Irán rakétaprogramját, vagy rakétakísérletek végzését” – jelentette ki Bahram Kaszemi az al-Majadín tévécsatornának. Mindazonáltal nem erősítette meg az amerikai állítást a rakétateszt végrehajtásáról. Mike Pompeo amerikai külügyminiszter azt mondta szombaton: Irán közepes hatótávolságú ballisztikus rakétával hajtott végre kísérletet, és ezzel megsértette az ENSZ BT 2231-es határozatát.
Emmanuel Macron francia elnök válságértekezletet hívott össze vasárnapra az üzemanyagadó emelése ellen tüntető sárgamellényesek megmozdulásait kísérő, egyre erőszakosabb zavargások miatt. Szombat este több rendőrségi szakszervezet rendkívüli állapot kihirdetését kérte, ugyanis csatatérre emlékeztetett szombat késő este Párizs belvárosának legelegánsabb része a sárgamellényesek harmadik tiltakozónapja után. A prefektúra összesítése szerint a zavargásokban 133-an megsérültek, köztük 23 rendőr. A hivatalos tájékoztatás szerint 412 embert előállították, és közülük 378-at őrizetbe is vettek. A sárgamellényes mozgalmat a Facebookon egy hónnappal elindítók a Le Journal du Dimanche (JDD) című vasárnapi hetilapban közzétett felhívásukban jelezték: készek a párbeszédre a kormánnyal. Mi akarunk a konstruktív düh szóvivői lenni című írásukban elítélték az erőszakot, politikai megoldást sürgettek a kormánytól, amelynek vezetőivel készek találkozni. Kormánypárti képviselők utalást tettek arra, hogy változás várható a kormánypolitikában a sárgamellényesek irányában, akikkel a zavargások előtt a franciák több mint háromnegyede szimpatizált. „A bűnünk, hogy túlságosan eltávolodtunk a franciák valóságától” – ismerte el Stéphane Guérini, a kormányzó Köztársaság lendületben párt vezetője. Laurent Wauquiez, a jobbközép Köztársaságaik elnöke népszavazást, Marine Le Pen a radikális jobboldali Nemzeti Tömörülés (volt Nemzeti Front) elnöke pedig egyeztetést javasolt Emmanuel Macronnak az ellenzéki pártok vezetőivel. A radikális baloldali Lázadó Franciaországot vezető Jean-Luc Mélenchon szerint vissza kellene állítani a vagyonadót, amelyet Macron eltörölt. Mélenchon egyébként üdvözölte „az állampolgári lázadást, amely megrengette Macron és a pénz világát”.
Ukrajna száz orosz állampolgárt fordított vissza a határról azt követően, hogy a hadiállapot bevezetésével összhangban megtiltotta a belépést területére minden orosz állampolgárságú férfinak 16 és 60 éves kor között. Az orosz állampolgárokat különféle indokok miatt tartóztatták fel a határon: például azért, mert tisztázatlan volt utazásuk célja, vagy – a személyi igazolványnak megfelelő – orosz belföldi útlevelet mutattak fel. Eközben Oroszország 40 ukrán állampolgártól tagadta meg a beutazást. A kijevi vezetés az orosz agressziótól tartva tíz megyében hirdetett 30 napra hadiállapotot, amely Ukrajnában a rendkívüli állapot egy formája. Pénteken az ukrán kormány erre az időszakra – bizonyos kivételekkel – megtiltotta a beutazást minden 16 és 60 év közötti orosz férfinak. Ez azokra az orosz állampolgárokra is vonatkozik, akik állandó lakhellyel rendelkeznek az Európai Unióban. Szergej Medvegyev, a Berlini Szabadegyetem politológusa a Facebookon azt írta, hogy egy konferenciára utazott volna Kijevbe, de nem léphette át az ukrán határt.
Románia modernizációja és nyugati elkötelezettsége mellett tett hitet Klaus Iohannis román államfő az erdélyi és magyarországi románok száz évvel ezelőtti gyulafehérvári nagygyűlésének a helyszínén tartott ünnepségen. Az államfő felavatta a nagy egyesülés emlékművét és azt a hidat, amely a gyulafehérvári vár árka fölött átívelve összeköti az emlékművet az egyesülés ortodox katedrálisával. Beszédében az elnök kiváltságnak tekintette, hogy Románia polgárai örökösei lehetnek „a valaha megvalósult legfontosabb projektnek”, amely az ősök földjén valóra vált. Arra figyelmeztetett ugyanakkor, hogy az egyesülés megvalósítói számára a nemzeti állam létrejötte a jogállamiság és a demokrácia, a társadalmi harmónia és a nyugati típusú modernizáció útját is jelentette.
A sepsiszentgyörgyi Andrei Muresanu Színház vezetőinek ki kellett hívniuk a csendőrséget a centenáriumi előadásuk bemutatója ellen tiltakozó román nacionalista csoport eltávolítására – közölte az Agerpres hírügynökség. Székelyföld egyedüli román nyelvű színháza a román kulturális minisztérium támogatásával Székely Csaba Nu chiar 1918 (Nem kimondottan 1918) című darabjának az ősbemutatójával készült megünnepelni a román centenáriumot. A bemutató előtt azonban román népviseletbe öltözött, román nemzeti zászlókat lengető tiltakozók csoportja szállta meg a színház előcsarnokát, ahol hazafias énekeket énekeltek, és a színházat bíráló rigmusokat skandáltak. A csoport szószólója, Mihai Tirnoveanu, a brassói Calea Neamului (Nemzet útja) egyesület vezetője a helyszínre hívott csendőröknek elmondta: Székelyudvarhelyen ünnepelték a nagy román egyesülés centenáriumát, és azért kanyarodtak Sepsiszentgyörgy felé, hogy kifejezzék nemtetszésüket a centenáriumi előadás miatt. A tiltakozók sérelmezték, hogy a centenárium alkalmából a sepsiszentgyörgyi színház magyar szerző darabját mutatja be, és azt is, hogy az előadás plakátján magyar zászló színei is láthatók. A bemutatóra érkező nézők a színház hátsó bejáratán tudtak bejutni az előadásra, melyet a színház végül zavartalanul megtarthatott. A tiltakozók a csendőrök megérkezése után békésen távoztak az épületből.
Az amerikai kongresszus kupolatermében vesznek búcsút George Herbert Walker Bushtól, az Egyesült Államok 41. elnökétől, aki republikánus politikusként 1989 és 1993 között volt hivatalban. Az amerikaiak a washingtoni Capitoliumban felállított ravatalnál róhatják le kegyeletüket George H. W. Bush néhai amerikai elnök előtt hétfő estétől szerda reggelig. Az idősebb Bush pénteken, helyi idő szerint este 10 óra után hunyt el. George H.W. Bush volt az Egyesült Államok 41. elnöke, 1989-től 1993-ig töltötte be a tisztséget, előtte Ronald Reagan elnöksége idején az ország alelnöke volt. Hivatali idejére esett a Szovjetunió összeomlása, a hidegháború vége, és irányítása alatt vívták meg az első iraki háborút – Kuvait felszabadítására – 1991 elején. A politikus tavaly óta Parkinson-kórban szenvedett, betegsége kerekesszékbe kényszerítette. Felesége, Barbara, akivel 74 évig élt házasságban, idén áprilisban hunyt el.
Bahreinben meghalt az ötödik amerikai flotta parancsnoka, Scott Stearney altengernagy – közölte az amerikai haditengerészet. A tájékoztatás szerint a parancsnok holttestére rezidenciáján bukkantak. Az amerikai és a bahreini hatóságok vizsgálatot indítottak halála körülményei tisztázására, de eddig, mint ahogy a közleményben is hangsúlyozták, nincs gyanú arra, hogy erőszak áldozata lett volna. John Richardson admirális, a tengerészeti hadműveletek irányítója közleményében kiemelte, hogy nem gyanakodnak bűncselekményre, az amerikai haditengerészet és a bahreini belügyminisztérium együttműködik a történtek feltárásában. Scott Stearney 36 évet szolgált a haditengerészetnél.
Donald Trump amerikai elnök közölte, hogy valószínűleg januárban vagy februárban találkozik újra Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel, a júniusi szingapúri első csúcstalálkozójuk után. Három lehetséges helyszíne van a találkozónak – tette hozzá a Fehér Ház, de több részletet erről nem közöltek. Trump azt is elmondta, hogy „valamikor” az Egyesült Államokban is vendégül fogja látni az észak-koreai vezetőt. A szingapúri csúcson megállapodtak abban, hogy elkezdik a Koreai-félsziget teljes atomfegyver-mentesítését, és ennek folyományaként amerikai és észak-koreai tisztségviselők találkozókat tartanak, de elemzők szerint a megállapodásnak egyelőre semmilyen kézzelfogható eredménye nincs – írta a Kyodo hírügynökség.
Mégis sor került egy rövid, „rögtönzött” találkozóra Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök között a G20 országcsoport Buenos Aires-i csúcsértekezletének helyszínén – jelentették be amerikai és orosz részről anélkül, hogy bármiféle részletet közöltek volna. Korábban az amerikai elnök megerősítette, hogy találkozni kíván a csúcsértekezlet „margóján” orosz hivatali kollégájával, majd lemondta a találkozót. A hírügynökségek azonban jelentették, hogy helyi idő szerint péntek este mégis beszélt egymással röviden a két nagyhatalom vezetője, de csak annyi történt, hogy a családi fotózás előtti váltottak egymással egy-két szót.
Beiktatták Mexikó új elnökét, Andrés Manuel López Obradort, aki hetven év után az első baloldali elnök az országban. A hivatali esküt az ország kongresszusi épületében tette le, a ceremónián részt vett Mike Pence amerikai alelnök és Jeremy Corbyn, a brit Munkáspárt vezetője is. Beszédében López Obrador békés, de gyökeres változásokat ígért az ország életében és irányításában. Kijelentette, hogy az országot évtizedekig irányító „neoliberális” kormányok katasztrofális örökséget hagytak maguk után, és beiktatásával elkezdődött egyfajta átalakulás, amelynek célja a Mexikó újjászületését akadályozó korrupció és büntetlenség felszámolása.
Határozatlan idejű éhségsztrájkba kezdett két bebörtönzött katalán vezető, akik a régió elszakadási kísérletében játszott szerepükért kerültek rács mögé. Jordi Sánchez és Jordi Turull így kíván tiltakozni a spanyol bíróságok bánásmódja ellen – közölte a férfiak egyik ügyvédje. Sánchez 2017 októbere, Turull pedig 2018 márciusa óta ül börtönben. A függetlenségpárti vezetők azért kezdtek éhségsztrájkolni, mert a spanyol alkotmánybíróság nem válaszolt beadványaikra – pontosított a forrás.”Elutasítjuk, hogy az alkotmánybíróság akadályozza az európai igazságszolgáltatáshoz való hozzáférést”.
A brit kormány egy újabb – immár a hatodik – tagja távozik a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló megállapodás miatt, ami újabb csapás Theresa May miniszterelnök számára, akinek el kell érnie, hogy a londoni parlament megszavazza a megállapodást. Sam Gyimah tudományért és felsőoktatásért felelős államtitkár – aki a 2016-os népszavazás előtt az ország uniós tagságának megtartásáért kampányolt – a The Daily Telegraph című lapban megjelent közleményében azt írta: az EU-val megkötött kilépési megállapodás azt jelenti, hogy Nagy-Britannia nem alakítója, hanem csak végrehajtója lesz az új nemzetközi szabályoknak, és Maynek nem szabad kizárnia egy újabb brit népszavazás lehetőségét, mert szerinte a társadalom nem fogja elviselni ezt a presztízsveszteséget.
Gazdaság:
Az Európai Unióban Magyarországon volt a legnagyobb mértékű adóteher-csökkentés, a majdnem egy százalékpontos mérséklést 2016-ról 2017-re sikerült elérni úgy, hogy közben az unióban jelentősen nőtt az átlagos közteher – mondta Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár. Az Eurostat adatai szerint Magyarországon a GDP-arányos adóterhelés a 2016-os 39,3 százalék után tavaly 38,4 százalékra csökkent. Ez az eredmény azért is kiemelkedő, mert míg az úgynevezett adócentralizációs ráta Magyarországon jelentősen csökkent, addig az Európai Unióban 39,9 százalékról 40,2 százalékra nőtt – részletezte az államtitkár. Izer Norbert felidézte: 2017-ben a 9 százalékos mértékű társasági adóval nemcsak a nemzetközi befektető cégek fókuszába került Magyarország, hanem összességében 150 milliárd forintot hagyott mintegy 580 ezer hazai vállalkozásnál. A kkv-knak is jelentős megtakarítást hozott a múlt év, hiszen két százalékponttal (16-ról 14 százalékra) csökkent a kisvállalati adó (kiva) kulcsa, és ekkor duplázódott meg (12 millió forintra emelkedve) a kisadózók tételes adójának (kata) bevételi határa is. A szociális hozzájárulási adó (szocho) mértéke 2017-ben radikálisan, öt százalékponttal csökkent – sorolta az államtitkár.
A piaci szférában nő a foglalkoztatottak száma, a kormány támogatja a munkavállalók közszférából cégek felé áramlását – mondta Csath Magdolna közgazdász. A munkaadók nem mindig találják meg a munkaerő-piacon, amire szükségük van, ugyanakkor nincsenek kevesen, akik nem tudnak elhelyezkedni. Ennek egyik oka, hogy az adott régióban nincs munkalehetőség, a másik, hogy az állást keresőnek hiányzik a rendelkezésre álló munkahelyek betöltéséhez szükséges képzettsége – magyarázta a szakember. Szerencsés lenne, ha az átképzésekben az állam mellett a vállalati szektor is szerepet vállalnia – tette hozzá. A beruházások harmadik negyedévi, előző év azonos időszakához képest több mint 20 százalékos növekedése kapcsán a közgazdász arra hívta fel a figyelmet: főleg az állami és ingatlanberuházások nőttek.
Könnyű
Az eddig véltnél több mint 20 ezer évvel korábbra tehető az első emberek megjelenése a Csinghaj-tibeti-fennsíkon egy új kutatás eredményei szerint. Az ember ősei először mintegy 30-40 ezer éve vetették meg lábukat a fennsíkon – állapították meg a Kínai Tudományos Akadémia (CAS) tudósai. A Csand Hsziao-ling és Kang Hszing, az akadémia munkatársai által vezetett kutatás Nvia Devu, a világ legrégebbi és legmagasabban fekvő kőkorszaki régészeti helyszínének vizsgálatán alapult – írja a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportál. A régészeti helyszín felfedezése hatalmas áttörés a Csinghaj-tibeti-fennsík emberek általi birtokbavételének és fejlődésének megértésében, valamint a történelem előtti emberek vándorlásának és változásainak megértésében. A felfedezés hatvanévnyi munka betetőzése, amelynek során a szakértők az emberi jelenlét legkorábbi bizonyítékát keresték.