A BreuerPress és a HetiTV  hírei 

A BreuerPress és a HetiTV  hírei 

A pittsburghi merénylet áldozatainak emlékére rendeztek gyászmegemlékezést Budapesten

vasárnap este gyászmegemlékezést tartottak  a Frankel Leó úti zsinagógában zsidókat  illetve minden jóérzésű barátunkat, hogy imáink segítségével közösen fejezzük ki együttérzésünket, a megemlékezés este 6 órakor kezdődött . A Frankel zsinagóga főrabbija által szervezett megemlékezésen beszédet mond Verő Tamás főrabbi, a gyászzsoltárokat Nógrádi Gergely főkántor énekelte.


A 11 halálos áldozatot követelő pittsburghi merényletről megemlékezett a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége is a Frankel Leó úti zsinagógában. A békésnek mondott Egyesült Államokban ők, az ártatlanok fizettek életükkel, mert a társadalom lebecsülte az antiszemitizmus veszélyeit. Nincs okunk az optimizmusra. Nap, mint nap szenvednek el zsidók atrocitásokat szerte a világon Londontól, Párizson és Brüsszelen át egészen Jeruzsálemig – közölte a Mazsihisz. Nem véletlen, hogy a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége érzékenyen reagál a minden hazai antiszemita jelenségre és gyűlöletbeszédre. Soha nem tudni, a verbális agresszió mikor csap át tettlegességbe – ahogy azt Pittsburgh példája mutatja. A magyarországi neológ zsidóság mélyen együtt érez az áldozatok hozzátartozóival – zárul a nyilatkozat.

Napokon belül elindul a nemzeti konzultáció, amely a családok védelméről szól – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára. Dömötör Csaba kiemelte, a konzultációval kijelölhetik a jövőbeni családtámogatási intézkedések alapjait. „Egyúttal erős üzenetet küldhetünk: azt az üzenetet, hogy Európa megújulása elképzelhetetlen a családok megerősítése nélkül” – fogalmazott. Az államtitkár kiemelte, ha erősek a családok, akkor a bevándorlást és a népességcserét támogató erőknek kisebb mozgásterük van. „Szerintük a bevándorlás Európa jövője, szerintünk viszont a gyermeket nevelő erős családok” – hangoztatta Dömötör Csaba.

A kormány célja az állami és a magán egészségügyi rendszer minél egyértelműbb szétválasztása – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára Budapesten, a dr. Batthyány László Orvoskör Közhasznú Egyesület konferenciáján. Rétvári Bence úgy fogalmazott, a két ellátási típus szétválasztása az egyik legkonfliktusosabb terület lesz a következő időszakban. A folyamatnak azt kell eredményeznie, hogy egy intézményen belül ne vegyüljön az állami és a magán egészségügyi ellátás, vagyis a közkórházakban csak közellátást lehet majd igénybe venni, a magánellátásoknak pedig csak azokon kívül van a helye – fejtette ki Rétvári Bence. A két ellátási típus keveredése sokszor egészségtelen helyzetekhez, például a közfinanszírozott szolgáltatások lassulásához vezet – emelte ki. Szólt arról is, hogy az elmúlt időszakban 500 milliárd forintot fordítottak a vidéki egészségügy fejlesztésére, aminek eredményeként 77 kórház és 54 rendelőintézet újult meg, 104 mentőállomást korszerűsítettek 31 új állomás létrehozása mellett.

Fokozott készültséget kellett elrendelni a déli határon a bosnyák-horvát határon történtek után – hangsúlyozta Kósa Lajos, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke Mohácson, miután Németh Szilárddal, a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkárával közösen ellátogatott a magyar-horvát-szerb hármas határszakaszra. Kósa Lajos közölte: „itt nem fordulhat elő az, ami október végén történt a bosnyák-horvát határon, Bihacnál”. Szerinte a délszláv országban ugyanaz az ütközet ismétlődött meg, ugyanolyan forgatókönyv alapján, mint ami 2015 szeptemberében Röszkénél történt. Az illegális migrációt szervező, jelentős mértékben a Soros György által finanszírozott NGO-k most a migránsok illegális határátlépését a bosnyák-horvát szakaszon készítették elő – jelentette ki Kósa Lajos, kiemelve, hogy 70 ezer migráns tartózkodik a balkáni útvonalon.

Újabb négynapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a következő két hétben. A parlament hétfőn egy kormánypárti képviselő mentelmi jogának felfüggesztéséről szavazhat, kedden a magyar honvédség létszámkeretének növeléséről is dönthetnek. Az ülés hétfőn 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd Budai Gyula (Fidesz) teheti le képviselői esküjét. A politikus a parlamentből lelkészi szolgálatához visszatérő Balog Zoltán volt emberi erőforrások minisztere helyét foglalhatja el. A Ház ezt követően dönthet Simonka György (Fidesz) mentelmi jogának felfüggesztéséről. A legfőbb ügyész ezt azzal indokolva kezdeményezte, hogy a kormánypárti politikust gyanúsítottként hallgathassák ki bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatti nyomozásban.

A Duna alacsony vízállása miatt szinte teljesen leállt mind a bel-, mind a nemzetközi vízi áruszállítás, amely jelentős veszteséget jelent a fuvarozóknak és a megrendelőknek is. A felújítások miatt a vasút sem tudja átvenni a kieső fuvarokat, míg a közúti áruszállítás a termékek jellege és a szállítási mód magasabb költségei miatt sem jelenthet alternatívát. Bencsik Attila, a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke elmondta, hogy már júliusban is alacsony volt a Duna vízállása, de azóta a helyzet tovább romlott, és a hajóforgalom szinte teljesen leállt. Ilyen hosszan tartó alacsony vízállásra évtizedek óta nem volt példa, a Duna és a Rajna felső szakasza is alig hajózható – mondta. A fuvarozók a hajók szállítási kapacitásának, az úgynevezett hordképességük negyedét, ötödét képesek kihasználni, és csak akkor indulnak el, ha a fuvaroztatók a teljes költséget kifizetik – fogalmazott. Ebben a helyzetben a megbízók a közútra terelhetik át a szállítmányokat, és ez a fuvarköltségek duplázásával jár, de nem minden árutípus bírja el a magasabb költségeket – tette hozzá.

Demeter Mártát, a honvédelmi és rendészeti bizottság alelnökét az Alkotmányvédelmi Hivatal nemzetbiztonsági szempontból újra átvilágítja Kövér László házelnök kérésére – értesült a Magyar Idők. Az ellenzéki politikussal szemben a főügyészség is nyomozásba kezdhet, mivel nem nyilvános katonai adatokat fedett fel, mindezt azért, hogy lejárassa a miniszterelnököt és családját. Demeter Márta, az LMP társelnöke lehet az első olyan politikus, akit megfoszthatnak ország­gyűlési bizottsági tagságától, amennyiben a vizsgálat nemzetbiztonsági kockázatot tár fel. Kövér László, az Országgyűlés elnöke pénteken levélben kezdeményezte Demeter nemzetbiztonsági felülvizsgálatát az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatójánál. Kósa Lajosnak, a parlamenti bizottság fideszes elnökének felülvizsgálati kérelme csütörtökön került a házelnök asztalára.

A bevándorláspárti erők főpróbájának minősítette a balkáni migránstömeget és a Soros-expressznek nevezett, Közép-Amerikából az Egyesült Államok felé menetelőket a Fidesz-KDNP frakciószövetség szóvivője. Hollik István közlése szerint a „Soros-hálózat” és a vele szövetséges politikai erők ezzel is arra törekednek, hogy a migráció legálissá, automatikussá váljék és a nemzetállamok mondjanak le a határvédelem jogáról. A szóvivő hangsúlyozta: bármilyen nagy erőkkel is kell megküzdeni, a magyar kormány és az Országgyűlés érvényt szerez a magyar emberek azon akaratának, amit kinyilvánítottak az április 8-i parlamenti választáson.

Burány Sándor szerint komplex, a szociális válságra is kiterjedő drogstratégiára van szükség. Az MSZP-Párbeszéd szövetség országgyűlési képviselője rámutatott: a kőbányai Hős utcában kialakult helyzet oka a szociális válság, emiatt nyúlnak az ott élők droghoz, ezért veszélyeztetik a közbiztonságot. Az alapproblémát kezelni kell, s nem eltüntetni – emelte ki, hozzátéve: komplex, a szociális válságra is kiterjedő drogstratégiára van szükség, amellyel – szerinte – a Fidesz nem rendelkezik, de nem is törekszik ennek megalkotására.
Külföld:

Egyperces néma csenddel indult a heti kabinet ülés Izraelben, megemlékezve a pittsburghi Élet Fája zsinagógában szombaton összesen 11 halottat és 6 sérültet követelő mészárlás áldozataira. „Az izraeli kormány nevében és az izraeli nép nevében a legmélyebb részvétünket küldöm a szeretteiket elvesztő családoknak. Mndannyian imádkozunk a sérültek gyors felépüléséért,” mondta Netanjahu. „Nem lehet eléggé hangsúlyozni a súlyosságát a zsinagógában szombaton összegyűlő zsidók meggyilkolásának, és hogy csak azért gyilkolták meg őket, mert zsidók voltak” – mondta a miniszterelnök. „Izrael egy fronton áll a Pittsburgh-i zsidó közösséggel és az Egyesült Államok zsidó közösségeivel, az összes közösséggel és az amerikai néppel, az antiszemitizmus és az ilyen barbár tettek kinyilatkoztatása ellen.” “Felszólítjuk az egész világot, hogy egyesüljön az antiszemitizmus elleni küzdelemben mindenütt. Ez vonatkozik az Egyesült Államokra, a szombati gyilkosság történelme legsúlyosabb antiszemita bűncselekménye volt, és vonatkozik Nyugat-Európára is, ahol az antiszemitizmus új megnyilvánulásaival szemben kell kemény küzdelmet vívni, valamint természetesen a régi antiszemitizmusra és a radikális iszlámból eredőre. Mindezeken a frontokon ki kell állnuk és harcolnunk kell a brutális fanatizmus ellen. Ez a zsidókkal kezdődik, de soha sem a zsidókkal ér véget.”

Angela Merkel német kancellár, Emmanuel Macron francia államfő és Recep Tayyip Erdogan török elnök is elítélte a tizenegy életet követelő lövöldözést az amerikai Pittsburgh egyik zsinagógájában. „Gyászolok a pittsburghi halottakért, akik nyilvánvalóan vak, antiszemita gyűlölet áldozataivá váltak” – írta a Twitteren Steffen Seibert német kormányszóvivő a kancellárt idézve. „Részvétem a családoknak, a sebesülteknek erőt és gyógyulást kívánok. Mindannyiunknak mindenhol határozottan kell szembe szállnunk az antiszemitizmussal” – tette hozzá. A floridai látogatáson tartózkodó Áder János köztársasági elnök is részvétét fejezte ki. Donald Trumpnak címzett üzenetében azt írta: mély szomorúsággal értesült a zsinagógában történt értelmetlen erőszakcselekményről, amely oly sok ártatlan amerikai állampolgár életét követelte.

A 46 éves, feltehetően zsidógyűlölettől hajtott Robert Bowers egy csecsemő névadó ünnepségén nyitott tüzet az Élet Fája zsinagógában, a pennsylvaniai Pittsburghben. „Minden zsidónak meg kell halnia!” – kiáltotta a támadó, aki egy AR-15-ös gépkarabéllyal és három kézifegyverrel volt felszerelkezve. A lövöldözésben tizenegy ember meghalt, hatan pedig megsebesültek. A rendőrökkel vívott tűzharcban Bowers is megsebesült. Úgy tudni, önként megadta magát, majd kórházba szállították. Az amerikai hatóságok gyűlölet-bűncselekménynek minősítették a lövöldözést. Donald Trump amerikai elnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök elsők között ítélték el az antiszemita erőszakcselekményt. Az amerikai elnök elrendelte, hogy engedjék félárbócra a zászlókat a középületeken, az amerikai nagykövetségeken, konzulátusokon és katonai létesítményeken.

Nyugalom honolt a Gázai övezetben, miután az Iszlám Dzsihád palesztin szélsőséges szervezet szerint egyiptomi közvetítéssel tűzszünetről született megállapodás Izraellel. Palesztin szélsőségesek szombatra virradóra csaknem egész éjjel rakétákkal támadták Izrael területét, a hadsereg legfrissebb adatai szerint legalább 39 rakéta fenyegette az izraeli lakosságot, ebből 17-et elfogott a rakétaelhárító rendszer, a többi becsapódott különböző helyeken, de emberéletben nem esett kár. Izrael válaszul 80 légicsapást mért Gázai övezeti célpontokra.Az izraeli hadsereg szóvivője azt mondta szombaton: az Iszlám Dzsihádot Szíria kérte Izrael támadására, és Damaszkuszt ebben nyilvánvalóan támogatta az iráni Forradalmi Gárda elitalakulat. Jonatán Konrikusz alezredes leszögezte: az izraeli válaszcsapásoknak „nem lesz földrajzi korlátjuk”. Más hírügynökség úgy idézte a szóvivőt, hogy Damaszkuszt a Szíriában jelen lévő al-Kudsz iráni alakulat biztosította támogatásáról a palesztin rakétatámadások megrendelésében.

Az izraeli miniszterelnök titokban az ománi szultánnal találkozott. „A látogatás jelentős lépés azon irányelvek végrehajtásában, melyeket Netanjáhu miniszterelnök dolgozott ki a régió országaival való kapcsolatok elmélyítése érdekében.” – állt az izraeli fél közleményében, mely azt is tudatta, hogy a házaspár az 1970 óta uralkodó ománi szultán meghívásának tett eleget látogatásával „a két ország között hosszasan fennálló kapcsolatok nyomán”. Jeruzsálem és Muszkát közös közleményt is kiadott. Eszerint a két vezető tárgyalt a közel-keleti béke előmozdításának lehetőségeiről, valamint olyan témákról, melyekkel kapcsolatban a két országnak közös érdeke, hogy a Közel-Keleten béke és stabilitás alakuljon ki. Az izraeli delegáció tagjai között voltak katonai, titkosszolgálati és parlamenti vezető személyiségek is.

A legfrissebb felmérés szerint a brit választóknak sok esetben teljesen téves elképzeléseik vannak arról, hogy az Európai Unió többi tagországából Nagy-Britanniába irányuló bevándorlás milyen hatásokat gyakorol a brit gazdaságra, a költségvetésre, az egészségügyi ellátórendszerre vagy a bűnözésre. A King’s College London egyetem politikatudományi intézete, a The UK in a Changing Europe (Az Egyesült Királyság a változó Európában) nevű, elsősorban az Európai Unió és Nagy-Britannia gazdasági-kereskedelmi kapcsolatrendszerének kutatására szakosodott londoni elemzőműhely és az Ipsos MORI közvélemény-kutató intézet közös vizsgálata szerint a briteknek például mindössze a 29 százaléka tudja, hogy a külföldi EU-munkavállalók jóval több adót fizetnek be a brit költségvetésbe, mint amennyit onnan szociális és egészségügyi ellátásra igénybe vesznek.

Nemzeti Felhívás a Köztársaságért (La Crida Nacional per la República) néven új politikai szervezetet hozott létre Carles Puigdemont leváltott katalán elnök, amely szombaton tartotta alapító konvencióját a katalóniai Manresában. Az új formáció szándéka, hogy egyesítse a különböző katalán szeparatista politikai erőket, fennállása pedig addig tartana, amíg megvalósul tagjainak célja: a Spanyolországtól független katalán köztársaság. Ezzel összhangban az alapító konvención elhangzott: a Crida – bár egyelőre nem párt -, engedi tagjainak, hogy más pártban is tagok legyenek. Az új függetlenségi szervezet jövő január 19-én tartja alakuló kongresszusát, amelyen megválasztja vezetőit. Alapító elnöke Carles Puigdemont lesz, aki Brüsszelből irányít majd.

A Leicester City tulajdonosának helikoptere szombat este lezuhant a pálya mellett, miután elhagyta a stadiont egy Premier League meccs után. A Leicester City tulajdonosa, Vichai Srivaddhanaprabha a lezuhant helikopterben volt, amikor szombat este a tragédia megtörtént, a családhoz közeli forrás ezt mondta a BBC-nek. Egy szemtanú arról számolt be, hogy látta a Leicester játékosát, Kasper Schmeichelt, amint elhagyja a stadiont a baleset helyszíne felé. Nem tudni, hogy hány ember tartózkodott a helikopteren – írja a BBC. A klub azt közölte, hogy segítséget nyújt a rendőrségnek és a sürgősségi szolgálatoknak, és részletesebb nyilatkozatot fog kiadni a megfelelő időben. Az egyik szemtanú szerint a helikopter motorja leállt.

Új szíriai alaptörvényt szeretne Recep Tayyip Erdogan. Álláspontja szerint a testületet még az idén fel kellene állítani. A török államfő Vlagyimir Putyin orosz elnököt, Angela Merkel német kancellárt és Emmanuel Macron francia elnököt fogadta Isztambulban, de részt vett a találkozón Staffan de Mistura, az ENSZ szíriai különmegbízottja is. A csúcstalálkozó fő céljául a szíriai polgárháború katonai megoldása helyett a politikai megoldás előmozdítását tűzték ki. Teljesen meg kell tisztítani Szíriát a radikális erőktől, miután az erőszakos cselekmények alábbhagytak az országban – hangoztatta Vlagyimir Putyin orosz elnök. A szíriai polgárháború politikai megoldását az ENSZ keretein belül kell megtalálni – jelentette ki a német kancellár. Angela Merkel egyúttal a folyamat későbbi állomására utalva jelezte: Szíriában olyan választásokra lesz szükség, amelyen „az ország népének egésze” leadhatja szavazatát.

Gazdaság:
A kormány november elsejétől megduplázza az elhelyezkedési juttatását azoknak a közfoglalkoztatottaknak, akik sikeresen helyezkednek el a versenyszférában – mondta el Varga Mihály. A pénzügyminiszter hangsúlyozta: a munkabér mellett járó elhelyezkedési juttatás ezzel havi 45 600 forintra emelkedik, így még jobban motiválhatják a közfoglalkoztatottakat, hogy az elsődleges munkaerőpiacon, sokkal magasabb bérezés mellett találják meg a boldogulásukat. A Közfoglalkoztatásból a versenyszférába program célja, hogy a kellő motivációval, szakképzettséggel rendelkező, munkára kész és képes személyek ne a közfoglalkoztatásban vegyenek részt, hanem a versenyszférában helyezkedjenek el, ezzel is elősegítve a teljes foglalkoztatás elérését – ismertette Varga Mihály.

Egyre több magyar egyre hosszabb utazásokat választ ősszel, az idén ebben az időszakban a legtöbben kettesben, belföldre, három napra utaznak – derül ki az online kuponos kereskedelemmel foglalkozó Bónusz Brigád felmérése szerint. A vásárlások több mint kilencven százalékát teszik ki a háromnapos utak, és a kettesben eltöltött utazások aránya is hasonlóan magas. Külföldre is három napra mennek a legtöbben, de az egy- és kétnapos foglalások aránya nem sokkal marad el a háromnaposoktól – tették hozzá. A felmérés szerint a legnépszerűbb belföldi úti cél már harmadik éve Lillafüred, a külföldi pihenés helyszínéül pedig Velencét választották a legtöbben.

Könnyű:

A NASA bolygókutatóinak legfrissebb modellszámításai alapján létezhet a Marson annyi oxigén, amennyi a mikrobiális élet kialakulásához elegendő. A Nature Geosciences folyóiratban megjelent tanulmányról Pál Bernadett csillagász, a MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának munkatársa elmondta, a Marson nagyon vékony légkör található. „A mi légkörünkkel szemben, aminek a 21 százalékát teszi ki az oxigén, a Marson 0,15 százaléknyi oxigén található”- tette világossá a szakember, tehát a földi légkörben 145-ször annyi oxigén van, mint a Mars légkörében.”Még a modellszámítások legrosszabb verziójában is elegendő oxigén lehet jelen ahhoz, hogy mikrobák lélegezni tudjanak. Hogy a legpozitívabb eredményeket nézzük, akár a szivacsok életéhez elegendő oldott oxigén is lehet” – tette hozzá.